Hír

Változik a menetrend: a Slovan és Zsolna ellen is vasárnap játszunk

Változik a menetrend: a Slovan és Zsolna ellen is vasárnap játszunk

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 24.7.2015, Nagy Krisztián

Tegnap mindhárom szlovák csapat - a Zsolna, Slovan és Nagyszombat - továbbjutott az Európa Liga 3. selejtezőkörébe, ami egyben azt is jelenti, hogy változik a Fortuna Liga menetrendje.

A 2015/16-os bajnoki idény sorsolása mindjárt az évad elején utunkba állítja a tavalyi táblázat első öt helyezettjét. Múlt héten sikeresen vettük az első akadályt, 2:0 arányban legyőztük a szeniceieket. Vasárnap, 2015. július 26-án, 19 órától a nagyszombati Spartak látogat stadionunkba, majd a 3. fordulóban ismét idehaza és ismét rangadót játszik a csapat, ekkor a pozsonyi Slovan ellen. Ezt követően Zsolnára utaznunk, majd az 5. fordulóban a címvédő trencsénieket fogadjuk.

Mivel tegnap mindhárom szlovák csapat, a Zsolna, Slovan és Nagyszombat is továbbjutott az Európa Liga 3. selejtezőkörébe, a Ligás Klubok Uniója a három csapat mérkőzéseit a bajnokság 3. és 4. fordulójában szombatról vasárnapra halasztotta. Ez a változás tehát a DAC mérkőzéseit is érinti, a kezdési idő mindkét esetben változatlanul 19 óra.

A Fortuna Liga 3. és 4. fordulójának aktualizált menetrendje:

3. forduló

szombat, augusztus 1., 17.00: ŽP Šport Podbrezová - MFK Zemplín Michalovce

szombat, augusztus 1., 19.00: FK Senica - MFK Skalica

szombat, augusztus 1., 19.00: FC ViOn Zlaté Moravce - AS Trenčín

vasárnap, augusztus 2., 19.00: MFK Ružomberok - FC Spartak Trnava

vasárnap, augusztus 2., 19.00: FC DAC 1904 Dunajská Streda - ŠK Slovan Bratislava

vasárnap, augusztus 2., 19.00: Spartak Myjava - MŠK Žilina

4. forduló

szombat, augusztus 8., 19.00: MFK Skalica - ŽP Šport Podbrezová

szombat, augusztus 8., 19.00: Spartak Myjava - AS Trenčín

szombat, augusztus 8., 19.00: MFK Zemplín Michalovce - FC ViOn Zlaté Moravce

vasárnap, augusztus 9., 19.00: MŠK Žilina - FC DAC 1904 Dunajská Streda

vasárnap, augusztus 9., 19.00: ŠK Slovan Bratislava - MFK Ružomberok

vasárnap, augusztus 9., 19.00: FK Senica - FC Spartak Trnava

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri