Hír

Huszonnyolc játékos az első edzésen

Huszonnyolc játékos az első edzésen

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 8.1.2015, Nagy Krisztián

Fagypont alatti hőmérséklet, szállingózó hópelyhek, több tucat szurkoló és 28 játékos. Így festett a DAC idei első edzése.

Több mint egy hónap után telt meg ismét a DAC öltözője. Játékosaink számára ma ért véget a téli szabadság időszaka és megkezdődött a felkészülés a tavaszi idényre. Az első bajnoki mérkőzésen február 28-án az Aranyosmarót csapatát fogadjuk.

Zsolnán fejeztük be az őszi idényt, ezt követően még négy napig edzettünk. A szabadság előtt játékosaink abszolválták az év végi tesztelést, majd búcsúzóul individuális edzésterveket kaptak. Holnap lemérjük, mennyire tartották be az előírt adagokat és milyen fizikai állapotban tértek vissza. Hétfőn kezdődik a kemény edzésmunka,“ mondta a felkészülés első napján Radványi Miklós vezetőedző, aki készenlétben talált minden játékost, akivel ma számolt. Az őszt záró keretből négyen hiányoztak: Struhár és Boya szerződése lejárt, velük már nem számít a szakvezetés; Saláta kölcsönjátéka után visszatért a Slovanhoz; Černák pedig az U18-as válogatottal egy oroszországi tornán szerepel. Penksa és Krišto ugyan jelen volt, de betegség miatt nem gyakorolhatott a többiekkel.

Az őszi keretből 17 játékos áll az edzők rendelkezésére, hozzájuk ma tizenegy újonc csatlakozott:

- Szépe János középhátvéd, Mészáros András és Csóka Róbert csatár az U19-es csapatunkból 

- a 25 éves Faragó Tamás Ekelről; a gyorslábú szélső a DAC neveltje és legutóbb Bősön vendégszerepelt

- szenci vendégjátéka után visszatérő Alan Kováč

- két szerb játékos: Milos Tanovic, 19 éves középhátvéd a BASK Beográdból, valamint Jordan Jovanovic, 22 éves támadó középpályás a BSK Borca együtteséből

- négy élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékos:

- Martin Polaček kapus a Slovanból, aki a 2012/13-es idényben szerepelt a DAC-ban és nagymértékben hozzájárult a második liga megnyeréséhez

- Branislav źupták Besztercebányáról; 80 élvonalbeli mérkőzésével a katonák egyik kulcsembere volt az őszi idényben

- Marin Ljubicic, horvát védekező középpályás, a Hajduk Split neveltje; 2011-től az ukrán élvonalban szerepelt a Krim félszigeti SC Tavriya Simferopol csapatánál

- Ivan Sesar, horvát útlevéllel rendelkező bosnyák középpályás, legutóbb a török elsőligás Akhisar Belediyespor játékosa

A DAC első edzésén résztvettek:

Penksa, Pernecký, Polaček - Brašeň, Csóka, Faragó, Horváth, Jovanovic, Jurčo, Kováč, Krišto, Kwin, Ljubicic, źupták, Majerník, Mészáros, Sabler, Sesar, Straka, Szabó, Szarka, Szépe, Šnirc, Štepanovský, Tanovic, Tóth, Turňa, Ujlaky

Érkezők:

Martin Polaček - Slovan, szül. 1990.04.02.

Marin Ljubicic - SC Tavriya Simferopol, szül. 1988.06.15., horvát

Ivan Sesar - Akhisar Belediyespor, szül. 1989.09.29., bosnyák

Szépe János - DAC U19, szül. 1996.03.15.

Mészáros András - DAC U19, szül. 1996.03.29.

Csóka Róbert - DAC U19, szül. 1996.07.08.

Faragó Tamás - Bős (kölcsönjáték Ekelről), szül. 1989.04.13.

Branislav źupták - Besztercebánya, szül. 1991.06.05.

Miloš Tanović - BASK Beograd, szül. 1996.05.19., szerb

Jordan Jovanović – BSK Borca, szül. 1992.01.27., szerb

Alan Kováč - SFM Szenc (kölcsönjáték után), szül. 1993.05.22.

Hiányzó:

Roland Černák - U18-as válogatott

Távoztak:

Saláta, Boya, Struhár, Stanić, Antunovič

A DAC téli felkészülési programja:

2015. január 8.: a felkészülés kezdete

2015. január 17.: 11.00ó: FK Duslo Šaža - FC DAC 1904

2015. január 20.: SFM Senec - FC DAC 1904

2015. január 23.: SV Mattersburg - FC DAC 1904

2015. január 28., 15.00ó: ETO FC Győr - FC DAC 1904

2015. január 31.: FC Zbrojovka Brno - FC DAC 1904

2015. február 4-14.: törökországi edzőtáborozás

2015. február 7.: FC DAC 1904 - FC Baník Ostrava

 

2015. február 10.: az ellenfél még intézésben

 

2015. február 12.: az ellenfél még intézésben

2015. február 21.: FC DAC 1904 - Videoton FC Székesfehérvár

2015. február 28.: FC DAC 1904 - FC ViOn Zlaté Moravce (a Fortuna Liga 20. fordulója) 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri