Hír

Remek mérkőzésen négygólos döntetlen a listavezető ellen

Remek mérkőzésen négygólos döntetlen a listavezető ellen

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 29.8.2014, Vrábež Milan

Egy jó iramban lejátszott, sok helyzetet hozó mérkőzésen döntetleneztünk a tabella élén álló Zsolnával. Szólt a vastaps, elégedetten távozott a több mint háromezer szurkoló. Továbbra is tartjuk hazai veretlenségünket ebben az évben, a maival együtt 11 meccsre nyúlt a sorozat.

599. élvonalbeli mérkőzésünk elejétől megmutatkozott, a zsolnaiak komoly játékerőt képviselnek, három csatárral, egyértelmű támadójátékkal rukkoltak ki. Többet is birtokolták a labdát. Radványi edző új felállásban küldte pályára csapatunkat, megerősítette a középpályát és az előretolt Jurčót hosszú labdákkal keresték a társak. A 7. percben Krišto próbálta őt így kiugratni, ám Pečovský lefülelte az átadást. A túloldalon Mabouka futott el a jobb szélen, Čmelíkhez továbbított, aki túl sok teret kapott tizenhatosunkban és kilőtte a hosszú sarkat - 0:1. A 18. percben Szabó beadására Ujlaky érkezett, csukafejese nem sokkal kerülte el a vendégek kapuját. A félidő derekán érkezett az egyenlítés, a 28. percben Jurčo nyomás alá juttatta Piačeket, kiharcolta a labdát, majd egyedül törhetett kapura, és Krnáč felett a hálóba lőtt - 1:1! Újabb nagy helyzetünk a 36. percben adódott kontratámadásból, a labda Krištohoz került, aki indította Jurčot, a vendégek kapusa azonban mentett söprögető pozícióból. A kipattanóra Brašeň reagált a leggyorsabban, ám Letić sárgalapos szabálytalansága miatt nem tudott az üres kapura lőni. A félidő végén Čmelík rontott el egy veszélyes kontrát, így 1:1-es állásnál vonultunk az öltözőbe.

Nagy iramban kezdődött a második félidő, mindkét csapat egyértelműen a győzelemre törekedett. Egy szép kombináció végén Jurčo centikkel maradt le Szabó beadásáról, egy perc múlva pedig már a vendégek örülhettek - Káčer futott el a jobb szélen, lövését Penksa nagy bravúrral hárította, a kipattanó viszont Mihálikhoz került, aki az üres kapuba küldte a labdát - 1:2. Nem kellett sokat várni a válaszra, az 51. percben Ujlaky jobboldali beadása után a labda Krištonál kötött ki, aki kapásból gyönyörűen a bal alsó sarokba célzott - 2:2. A gólok további lendületet adtak a játéknak, rendkívüli küzdelem zajlott a pályán. Az 59. percben Pečovský lódult meg, az üres Jelićhez továbbított, aki a 16-oson belül Mihálikot hozta játékba, ő pedig eltekerte a labdát a kapu felett. A nézőknek tetszettek a pályán látottak, a 65. percben vastaps következett egy nagyon szép Ujlaky-Turňa kombináció után, a beadásra azonban nem érkeztek támadóink. Penksa többször is életben tartotta a győzelemi esélyeket, magabiztosan jött ki a beadásokra. A 73. percben óriási bravúrt mutatott be, Paur pontos lövését hárította nagyszerű vetődéssel a vendégek tetszetős, szabadrúgás utáni összjátékát követően. A 77. percben Brašeň 18 méterről leadott bombája épphogy mellé szállt. Sabler forgatott meg pár védőt a 87. percben, lövését blokkolta a zsolnai védelem. A meccslabdát Čmelík puskázta el a 88. percben, gólba tartó kísérletét Tóth fejelte ki a gólvonalról, így a mérkőzés 2:2-es eredménnyel zárult.

Az egész 90 perc képe alapján igazságos döntetlen született, a nézők egy percig sem unatkozhattak. Szurkolóink fantasztikus hangulatot teremtettek, 12. játékosként hajtva előre csapatunkat, nagy köszönet érte!

Következő mérkőzését Mocsonokon játssza a DAC a Slovnaft Cup harmadik fordulójában, szeptember 3-án, szerdán, kezdőrúgás 17:00 órakor. Jövő hétvégén szünetel a bajnokság, majd két hét múlva Aranyosmaróton próbálunk újabb idegenbeli pontokat bezsebelni.

Edzői értékelés

Radványi Miklós, DAC: „Nézőink fantasztikusak voltak, remek mérkőzés volt, sok helyzettel. Döntetleneztünk itthon, de nem vagyok elégedetlen, mivel a zsolnaiak komoly játékerőt képviselnek, így megelégszünk az egy ponttal is. A nézők meg voltak elégedve, így mi is azok vagyunk.”

Adrián Guža, Zsolna: „Remek hangulat volt a mérkőzésen, remek volt a játék is, négy góllal. Szerettünk volna nyerni, de egy jó képességű csapat ellen idegenben a döntetlen sem rossz.“

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri