Jubileum, mesterhármas, rekordok és harc a tabella éléért: a szombati 90 perc többet hozott három pontnál. Íme a mérkőzés hagyományos, számokba rendezett összefoglalója.
Ramadan 100
A hétvégi találkozó elsősorban Ammar Ramadanról szólt, aki 100. bajnoki mérkőzését a DAC színeiben egy parádés és villámgyors mesterhármassal tette emlékezetessé a 6. és 13. perc között.
A szír légiós a DAC élvonalbeli történetének 27. századosa lett. A csúcstartónk Ján Kapko 204 bajnoki rajttal. Legutóbb tavaly áprilisban ünnepeltünk jubilánst, amikor Christián Herc érte el a 100. fellépést. Érdekesség, hogy akkor is 3:2-re nyertünk hazai pályán, csak éppen nem a Szakolca, hanem a Kassa ellen.
Világi Oszkár 2014 márciusi klubátvétele óta ő a tizenharmadik DAC-játékos, aki legalább 100 mérkőzésen pályára lépett az élvonalban. Ahogy korábban írtuk, ez volt a klub 13. mesterhármasa az élvonalban.
A DAC élvonalbeli századosai:
Ján Kapko 204, Rudolf Pavlík 200, Fieber Péter 191, Petr Kapar 183, Zsákovics Tibor 174, Eric Davis 164, Simon Gyula 155, anta Péter 153, Stanislav Vahala 145, Radványi Miklós 135, Yhoan Andzouana 131, Pavol Diňa 122, Kalmár Zsolt 121, Igor Súkenník 120, Marko Divković 115, Christián Herc 114, Duan Liba 111, Cesar Blackman 108, Milo Tomá és Vida Kristopher 106, Dominik Kruliak és Milan Dimun 105, Jean Paul Boya, Tomá Huk és Martin Jedlička 103, Marin Ljubičić és Ammar Ramadan 100
Ramadan 11
Maradjunk még a 25 éves szír válogatottnál: Ammar Ramadan ebben a bajnoki idényben már 11 gólnál jár, így a 31 élvonalbeli szezonunk közül ez a 14., amikor van kétszámjegyű gólszerzőnk.
Egyúttal sorozatban ez a negyedik év 10 vagy annál több gólt szerző támadóval ami klubrekord. Egy idényen belül a legtöbb gólt DAC-mezben Pavol Diňa szerezte, aki 19 találattal (1993/94) a szlovák élvonal első gólkirálya lett. Ugyanez 29 évvel később Nikola Krstovićnak is sikerült (2022/23), ő 18 góllal hódította el a gólkirályi címet.
Szurkoljunk Ramadannak, hogy a DAC történetében harmadikként ő is megszerezze a Niké Liga gólkirályi címét! Tavaly a teljes szezon végén volt 11 gólja, most már 21 forduló után tart ugyanennyinél.
A rájátszásba a TOP3-ból
A hétvége után némileg tisztult a tabella: három csapat már most tudja, melyik helyen zárja az alapszakaszt. A kiesés elleni csoportban a sereghajtó Szakolca ötpontos hátrányban van az előtte állókhoz képest.
A felsőházban biztos a Zólyombrézó 5. helye (33 pont), míg a Nagymihály (29) a 6. helyen végez. A Nagyszombat (37) még megelőzheti a 3. helyen álló Zsolnát (39). Éppen soron következő ellenfelünk és a DAC is háromféle pozícióban zárhat: mi lehetünk elsők, másodikak vagy harmadikak, a ilina pedig a 24. hely valamelyikén végez majd.
A 22. forduló utáni helyezés kulcsfontosságú a rájátszás sorsolása szempontjából. Az első forduló párosításai: 61, 34, 25. Vagyis hazai pályán kezdjük a rájátszást, ha a 2. vagy 3. helyen végzünk. Ehhez pontot vagy pontokat kell szereznünk Zsolnán; ellenkező esetben pontegyenlőség alakulna ki, és akkor az egymás elleni mérleg döntene, ami a sosonok számára kedvezőbb.
Az aktuális lebonyolítás (2017/18) bevezetése óta idén is igaz: csak három csapat volt mindig tagja a felsőházi küzdelemnek: a Slovan, a DAC és a Zsolna.
Jenču 15 hónap után
Martin Jenču szombaton másodszor lépett pályára a Niké Ligában. A még mindig csak 18 éves középpályás a mai napig a második legfiatalabb játékos, aki valaha szerepelt a DAC-ban az élvonalban. Debütálásakor, 2024. november 23-án a Nagymihály ellen 16 éves és 325 napos volt. Nála fiatalabbként csak Bősze Levente mutatkozott be színeinkben.
Második fellépésére így két nap híján 15 hónapot kellett várnia. Szurkolunk neki, hogy a következő mérkőzések már sűrűbben kövessék egymást!




