Hír

Vereséggel búcsúztunk a szezontól

Vereséggel búcsúztunk a szezontól

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 31.5.2014, Nagy Krisztián

A szezon utolsó, rózsahegyi fordulójára több mint 300 szurkoló kísérte el csapatunkat. Kiegyenlített mérkőzést láthattak, a hazaiak javára a pontosabban befejezés döntött. Radványi Miklós századszor vezette csapatunkat vezetőedzőként és már a párharc előtt tudni lehetett, hogy a következő szezonban is a helyén marad. A DAC a tabella 11. helyén zárta tizenkilencedik élvonalbeli szezonját, 8-8-17-es mérleggel, 29:57-es gólaránnyal. 

A festői környezetben található rózsahegyi stadionban szurkolóink hazai légkört teremtettek játékosainknak, akik fehér szerelésben léptek pályára a narancs-feketében játszó hazaiak ellen.

A rózsahegyiek aktívabban kezdtek, a 6. percben Nagy tökéletes időzítéssel indította Zrežákot, aki éles szögből centikkel célzott mellé. A másik oldalon Krišto került helyzetbe, de Koníček kapus időben érkezett és elcsípte a labdát. A 19. percben Matúš próbált kihasználni egy beadást, de közeli lövését Nosek blokkolta. A „ki találja el először a kaput?“ című játékot Gergel nyerte a 24. percben, de távoli lövése nem okozott túl nagy gondot Koníček kapusnak. A rózsahegyiek rögtön ellentámadásba lendültek, és Ďubek meg is szerezhette volna a vezetést, ám Zrežák átadásából kapásból jobb lábbal a bal kapufát találta el. Fél óra játék után Turňa az oldalvonal közelében követett el egy felesleges szabálytalanságot. Az ezért járó szabadrúgást Almaský végezte el, a labdát egyenesen Tawamba fejére varázsolta, aki a rosszul érkező Penksa mellett a kapuba továbbított - 1:0. A 37. percben Matúš próbálkozott a tizenhatoson belülről, de lövése a kapu fölé ment. A 41. percben Brašeň egyenlíthetett volna, a keresztléc alá pattanó váratlan fejesét Koníček semlegesítette.

A második játékrész elején fölénybe kerültünk, ami az 56. percben meghozta gyümölcsét: Szabó röviden elvégzett szöglete után Gergelhez került a labda, aki a kapu elé ívelt, Čaušić pedig fejjel egyenlített - 1:1. A rózsahegyi válaszra nem kellett sokat várni, a 65. percben Zrežák és Ďubek kényszerítőjét követően utóbbi a tizenhatosról eresztett el egy lapos, helyezett lövést, a labda pedig az alsó sarokban kötött ki - 2:1. A 69. percben váratlanul Kwin elé került a labda, aki meglepődött és fejese nem járt sikerrel. A 85. percben még helyzetbe kerültek a hazaiak, egy balról érkező beadásból Zrežák fejelhetett, de próbálkozása pontatlannak bizonyult.

Holnaptól játékosaink szabadságolnak, a DAC következő - immár Fortuna Liga névvel futó - élvonalbeli idényére június 13-án, 14 órakor kezdi a felkészülést.

Edzői értékelés

Radványi Miklós, vezetőedző

„Az ellenfél két gólt rúgott, mi csak egyet, így a hazaiak 2:1-re győztek, ehhez gratulálok nekik. Méltó ellenfele voltunk a tabella negyedik helyén szereplő csapatnak, de a befejezésben jobbak voltak. Szurkolóink hazai környezetet varázsolva újfent fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Szeretném megköszönni játékosaimnak, amit tavasszal tettek a csapatért és hatpontos büntetésünk ellenére kiharcolták a bentmaradást.“

Gólok: 33. Tawamba 1:0, 56. Čaušič 1:1, 65. Ďubek 2:1

Sárga lapok: 32. Turňa, 58. Straka

Statisztika:

Lövések - kapura 4:3, mellé 5:5 

Szögletek - 3:4

Les - 2:5

DAC: 1 P. Penksa - 19 M. Turňa, 26 Čaušić, 25 Pet. Majerník C , 28 Szabó - 14 Kwin (82. Šnirc), 7 Straka G. (74. 33 Jakúbek) - 8 Gergel, 10 Krišto, 21 Brašeň - 6 Matúš (69. 17 Nguekam). Edző: Radványi Miklós.

MFK Ružomberok: 1 Koníček - 14 L. Lupták, 2 Kružliak, 24 M. Nosek, 11 Lovás - 10 M. Nagy - 26 Ďubek C (89. 5 Szöke), 20 R. Bartoš, 7 Almaský (80. 4 M. Ferenčík) - 3 Tawamba, 9 Zrežák (90+. 25 Serečin). Edző: Jozef Chovanec.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri