„Nagyon hálás és büszke vagyok azért, hogy viselhetem a sárga-kék mezt.” A 20 éves magyar középpályás a Slovan ellen lőtte első gólját a DAC színeiben.
„Kiegyenlített mérkőzés volt, teljesen úgy éreztem, hogy kezünkben volt a meccs, több lehetőséget dolgoztunk ki, nagyon sokszor sikerült szépen kihoznunk a labdákat, ezekből pedig helyzetekbe kerültünk. Volt keresnivalónk, amiben bíztunk és így is alakult. Sajnos megbosszulták magukat a hibáink, hiszen az ellenfél jó képességű futballistákkal rendelkezik, akik megbüntették ezeket. Viszont szerintem le a kalappal a csapat előtt, mert nagyon jó, hogy a jelenlegi szituációnkban képesek voltunk egy ilyen összecsapást lejátszani. Sajnálom az eredményt, ilyen szempontból nem tudtuk örömet okozni a szurkolóinknak. Viszont bízom benne, hogy a mutatott játékunkkal mégiscsak sikerült kivívnunk a szimpátiájukat” – nyilatkozta a szombati Slovan-DAC (2:1) rangadó után Tuboly Máté, aki a 65. percben 1:1-re módosította az eredményt.
A 20 éves magyar középpályás első találatát szerezte klubunk színeiben. „Remek érzés betalálni a Slovan otthonában. Nem számítottam rá, de az adott szituációnál készültem arra, hogy a megfelelő helyen legyek. Ha kell, gólt rúgok, de a piszkos munkát is elvégzem. Nagy a boldogság bennem, de az eredmény miatt kicsit csalódott vagyok. A gólom pillanatában egyből a csapatra, a szurkolókra gondoltam és arra, milyen nehéz ez a helyzet és hogy így jöttünk ki belőle. A találatom a szurkolóknak küldöm és azoknak, akik kitartanak mellettünk. Bízom benne, hogy tavasszal sikerül sokkal jobb formában játszanunk.”
A pozsonyi derbivel lezárult számunkra az őszi idény. „Teljes csalódás a negyedik hely, nem sikerült behúznunk azokat a mérkőzéseket, amelyekre számítottunk. Bőven voltak hullámvölgyeink, viszont ebből kell felállni és szerintem megvan a kellő minőség a csapatban, hogy ezt meg is tegyük. Kell egy alapos pihenés, egy nagyon jó felkészülés, majd újult erővel mindent meg kell tenni a lehető legjobb eredményért. Az együttesnek és személy szerint nekem is hullámvölgyekkel teli volt a szezon őszi fele, viszont nagyon hálás vagyok azért, amiért itt lehetek és büszke, hogy viselhetem a sárga-kék mezt. Ezt szeretném továbbra is, így mindent megteszek. A Dunaszerdahelyre való érkezésem után azt mondtam, hogy egy csupaszív játékos vagyok, aki mindent meg fog tenni a klubért – ezt mindig így is lesz. A téli szünetre főként a pihenés a tervem, kell, hogy kicsit felfrissüljünk, a családdal legyünk és megünnepeljük a karácsonyt. Ezt követően újult erővel vághatunk neki az idény tavaszi részének” – zárta a fiatal játékos.