Hír

Radványi Miklós: A szív és a fej dönthet

Radványi Miklós: A szív és a fej dönthet

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 19.7.2014, Nagy Krisztián

Pontosan két hónappal az utolsó hazai bajnoki után ismét ligamérkőzésre kerül sor a DAC-stadionban. A sors(olás) fintora, hogy május 20-a után július 20-án ismét a nagyszombati Spartak az ellenfél. 

Még minden szurkolóban él a május 20-ai euforikus este. Libabőrös emlék, ahogy Szabó Ottó szabadrúgásgóljával 1:0 arányban győztünk és a lefújás után a hétezer fejű emberóriás együtt ünnepelte a bentmaradást. Most is nagy a tét, a múlt heti trencséni vereség után csapatunk javítani szeretne. Már a játékosok is érzik a bizsergést, ami természetes egy várhatóan teltházas rangadó előtt.

„Győzni akarunk, hazai pályán más célunk nem is lehet. A nagyszombatiak már ötödik tétmeccsükre készülnek az idényben, míg számunkra ez lesz a második. Ez előny, de hátrány is lehet. Egyrészt fárattabbak lehetnek, másrészt viszont jó formában vannak. Bízom benne, hogy ismét megtelnek a lelátók és remek hangulatban sikerül legyőznünk örök riválisunkat,“ mondta Radványi Miklós vezetőedző a mai edzés előtt. „Tudom, hogy szurkolóink szép támadófocit várnak, szeretnénk nekik örömet okozni. Fegyelmezett játékkal, szívünket a pályán hagyva sikerülhet itthon tartani a három pontot. Tavasszal kétszer is nyertünk a Spartak ellen, ez a tudat pozitívan hathat a játékosok önbizalmára. Az ilyen meccsek ugyanis gyakran fejben dőlnek el,“ latolta az esélyeket a tréner.

Radványi holnap már számíthat Pavol Jurčo játékára. A legutóbb Zsolnán szereplő csatár már második hete készül a csapattal, de csak tegnap sikerült megegyezni volt klubjával. „Jurčo tapasztalt játékos, gyorsan beilleszkedet a csapatba. A kezdőben kap lehetőséget, remélem játékával meghálálja a bizalmat.“

Várható összeállítás: Penksa - Turňa, Struhár, Majerník, Szabó - Krišto, Straka - Ujlaky, Horváth, Brašeň - Jurčo.

A csapaton belül remek a hangulat, játékosaink nagyon várják a hazai rajtot. Szabó Ottót kérdeztük, eszébe jut-e még a májusi egymás elleni meccs. „Természetesen. Nagy élmény volt, azt a hangulatot nem lehet csak úgy elfelejteni. Számomra a gól még jobban kiemelte az érzést. De ez már a múlté, a holnapi egy teljesen más mérkőzés lesz.“ Mire számíthatnak a szurkolók? „A Trencsén elleni vereség után szeretnénk itthon pontot, pontokat szerezni. Tudjuk, nagyon jó csapat a Nagyszombat és bár csütörtökön kupameccsük volt, de biztosan jól felkészültek erre az erőltetett menetre heti két mérkőzéssel. Jó meccset várok, teljesen háromesélyes - mindkét csapat nyerhet.“ Tavasszal remek hangulat uralkodott stadionunkban, ez remélhetőleg az új idényben sem lesz másképp. „Rengeteg szurkoló járt a meccseinkre. Nem néző! Ez nagy különbség. Hál’ Istennek nem kell őket külön noszogatni, hogy kijöjjenek, nem szükséges bevetni valami különleges attrakciót. Ezért is a legjobbak Szlovákiában és szerintem ugyanúgy várják a meccset, mint mi.”

A mai edzés előtt Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa (balról a második) köszöntötte a csapatot.

Újul-szépül a stadion is, a kerítések, korlátok és a szociális helyiségek át lettek festve, korszerűbb büfék és egy klubszínekben tündöklő Fanshop-sátor várja a szurkolókat. Ez mellett megújult a pálya talaja is és kikerültek az aktuális reklámtáblák. A stadion állapotához és az adott lehetősegekhez képest szebb és kulturáltabb környezet várja a nézőket.

A szurkolók szintén nagyban készülnek, várják már a rangadót. Szombat 15-óráig több mint 700 belépő kelt el. A nagyszombatiak további 500-at kaptak, és már 200 fölött jár a bérletesek száma is.  „A DAC B-közép méltóképpen szeretne megemlékezni a DAC alapításának 110-ik évfordulójáról. Egy speciálisan ebből az alkalomból megrendelt, több elemből álló koreográfiával készülünk,“ modja Horváth Zoltán vezérszurkoló. „Teljes egészében nem fogom elárulni milyen a koreó, de annyit azért elmondhatok, hogy bemutatásra fognak kerülni a DAC jellegzetes címerei! Egyúttal megkérném a szurkolókat, hogy a B-középbe csak sárga, esetleg sárga-kék színekbe öltözve jöjjenek.“

A DAC-Nagyszombat mérkőzés vasárnap este 19.00 órakor kezdődik, a játékvezetői hármas Jaška - Tomčík, D. Hrčka.

Az eddigi egymás elleni mérleg: DAC-Spartak 43  14-12-17  48:67

Hazai pályán 22  13-4-5 31 :20

A Fortuna liga 2. fordulójának műsora:

Szombat, július 19., 17.30: ŽP Šport Podbrezová - Spartak Myjava, 19.00: FK Dukla Banská Bystrica - FK Senica, 19.30: FC ViOn Zlaté Moravce - MFK Ružomberok

Vasárnap, július 20., 19.00: FK DAC 1904 Dunajská Streda - FC Spartak Trnava, 19.30: MŠK Žilina - MFK Košice

A Slovan-Trenčín mérkőzést a csapatok európai kupaszereplése miatt elhalasztották.

A DAC-Nagyszombat rangadóval kapcsolatos biztonsági intézkedésekről itt tudósítottunk: http://fcdac.sk/hu/hirek/2014/07/14/dac-nagyszombat-biztonsagi-intezkedesek-es-jegyelovetel

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri