Hír

Törökországi napló 4: Az időjárás átírta a terveket

Törökországi napló 4: Az időjárás átírta a terveket

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 22.1.2025, Nagy Krisztián

A napló negyedik bejegyzése eredetileg teljesen másról szólt volna, az időjárás azonban alaposan megváltoztatta a mai programot. És nem csak számunkra.

Eddig dicsértük a török délnyugat kellemes időjárási körülményeit. Ma ez nem volt érvényes. Röviddel éjfél után ugyanis elkezdett ömleni az eső és az Antalyához közeli futballpályák víz alá kerültek.

Igaz, hogy a török riviérán ritkán esik, de akkor annál intenzívebben. A pályák emiatt nem rendelkeznek vízelvezető rendszerrel, a víz megáll rajtuk és csak a melegnek köszönhetően párolog el fokozatosan. Ez reményt adhat nekünk az elkövetkező napokra, mert délután elállt az eső és a hőmérő higanyszála is valahol 13 és 15 Celsius-fok közötti értékeket mutatott.

Reggel és délelőtt tehát tömegesen mondták le a csapatok a mérkőzéseket a pályák nem megfelelő állapota miatt a környéken, beleértve a miénket is a Čukarički Belgrád ellen.

Bár holnap már hazarepül a szerb csapat, de mivel a DAC elleni összecsapás jelenti a bajnoki főpróbájukat, mindkét fél abban érdekelt, hogy megrendezésre kerüljön a találkozó. Rögtön délután megegyezés született arról, a két együttes törökországi idő szerint tizenegy órakor (tehát otthoni idő szerint 9:00-kor) mérkőzik meg egymással.

Az edzői stábnak így gyorsan változtatnia kellett a terveken. Nem állt rendelkezésre sok lehetőség, ezért a hotel edzőtermébe vonult a gárda, ahol a kondiedzőink alaposan megizzasztották a játékosokat. Nehéz kilogrammokat emeltek, rengeteg kilométert teljesítettek a szobabicikliken. Csak a kosárlabdapályán abszolvált rövid játék során kerültek elő az első mosolyok.

Stábunk kihasználta a programváltozást és már ma leforgatta az edzőtáborokból megszokott kvízt. Hat futballistánk válaszolt hat kérdésre a törökországi tudnivalókról és az ottani labdarúgásról. Hamarosan megtudhatják, ki adta a legtöbb helyes választ.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri