Hír

Škrtel jól őrizte Costát, ám végül mégis ő döntött

Škrtel jól őrizte Costát, ám végül mégis ő döntött

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 11.11.2014, Nagy Krisztián

Az európai labdarúgást kedvelő szurkoló múlt hétvégén sem unatkozhatott. Harsányi László exkluzív rovatában tekint vissza a hétvége történéseire.

Egy hónap elteltével került sor a Martin Škrtel és Diego Costa közötti „szabadfogású birkózómeccs” második felvonására. Míg a válogatott megmérettetésen (Szlovákia-Spanyolország) a szlovák védő győzött, a klubszinten (FC Liverpool-Chelsea) a spanyol támadó örülhetett. Már Zsolnán is Škrtel idegeire ment a Brazíliában született támadó, és ez az Anfielden is folytatódott.

Costa kellemetlen a párharcokban, provokál, lökdös, az ellenfelet a labda megjátszása után sem hagyja békén és akkor sem, amikor látja, hogy nincs esélye a sikerre. A szlovák védőt azonban nem olyan fából faragták, hogy engedjen az effajta provokációnak. Costa a Premier League slágermérkőzésén is provokált, nem bánt kesztyűs kézzel ellenfelével, bár kék, klubszínű kesztyűt viselt. Fennállt a veszély, hogy Škrtel bármelyik pillanatban „odapakolhat” neki. Egy esetben a saját csapattársainak kellett megakadályozniuk ebben... Igaz, hogy a szlovák válogatott csapatkapitánya (egyébként a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája-találkozón a Liverpool kapitánya is ő volt) jól őrizte ellenfelét, nem sok mindent engedett neki. Végül azonban Costa döntötte el az összecsapást a vendégek javára, viszont nem a „testőre”, Škrtel hibájából. Ő ugyanis a gól pillanatában a tizenhatos más pontján tartózkodott, így akkor sem tudta volna megakadályozni a találatot, ha szárnyai nőnek. Costa kivárta a megfelelő lövőhelyzetet, és szezonbeli tizedik góljával a Chelsea javára döntötte el a mérkőzést. A „kékek” még mindig veretlenek a bajnokságban, míg a „vörösök” már az ötödik vereségüket szenvedték el.

Matič volt a merkőzés legjobbja

A legtöbb angol médium a szerb Nemanja Matičnak (szlovák útlevéllel is rendelkezik) adta a legjobb érdemjegyet a pályán levők közül. Igen, az ő nevét már többször említettem a rovatban, de ismét meg kell, hiszen rendkívül hasznos játékosa a „kékeknek”. Még ha néhány passzt el is rontott szombaton, nem csak kiválóan szervezte a védekezést, de kitartóan szerzett labdákat, bekapcsolódott az ellenfél térfelén történő letámadásba, így támogatva csapata támadójátékát. Jobban játszott, mint Cesc Fábregas, akivel párban alkotják a védekező középpályás sort.

Cahill: videó és kezezés

Gary Cahill neve kétszer is vitatott esetben hangzott el a Liverpool-Chelsea mérkőzés során. Csak a videós góltechnológia támasztotta alá, hogy lövése után a labda teljes terjedelmével áthaladt a gólvonalon. Kezezése után viszont a technika helyett a játékvezető döntött, és ő vagy nem látta, vagy nem tartotta büntetőt érőnek. Az ember nem tévedhetetlen… Lehetett volna 2:2, de ha objektíven nézzük a két csapat teljesítményét, a Chelsea győzelme megérdemelt.

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI: FC Liverpool-FC Chelsea 1:2 (1:1), gólszerzők: 9. Can - 14. Cahill, 67. Diego Costa

A Juventus nevű henger

Európában kevés csapat büszkélkedhet olyan fölényes hazai statisztikákkal, mint a Juventus Torino. Az „öreg hölgy” sorozatban már 24. hazai mérkőzését nyerte meg (ráadásul sorozatban a 36. meccsén lőtt gólt). És nem is akármilyen eredménnyel. A tabella első helyezettje hét gólt lőtt az utolsónak. Ez a kiütés a Parma Serie A-beli ténykedésének a legsúlyosabb veresége. Eddigi legnagyobb arányú vereségük 0:5 volt (egyszer a Juventus és egyszer az Inter Milan ellen).

A Juventus ilyen arányban legutoljára 31 éve győzött, akkor az Ascolit tömték ki (1983. szeptember 13-án). Az akkori és mostani meccsnek volt még egy közös pontja: három játékos is duplázni tudott. 31 ével ezelőtt ez a három játékos Michel Platini, Paolo Rossi és Domenico Penzo volt, most pedig Fernando Llorente, Carlos Tévez és Álvaro Morata duplázott.

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI: Juventus Torino-Parma 7:0 (3:0), gólszerzők: 23. és 36. Llorente, 50. és 58. Tévez, 76. és 88. Morata, 29. Lichtsteiner 

Csaknem félpályás öngól!

Ha nem megy a Dortmundnak, besegít az ellenfél. A sárga-feketék Borussia Mönchengladbach elleni győzelmét a világbajnok Christoph Kramer szállította egy ritkán látható öngóllal. Hazaadása átrepült a kapus felett, aki messze kint volt a kapujából, és a hálóban kötött ki. A Sky TV-csatorna szerint az öngól tekintélyes távolságból, 44,5 méterről esett. Ez volt a mérkőzés egyetlen találata és a győzelem segítségével a Borussia eltávolodott a kiesőzónától.

  

A MÉRKŐZÉS STATISZTIKÁI: Borussia Dortmund-Borussia Mönchengladbach 1:0 (0:0), gólszerző: 58. Kramer (öngól)

A hétvége további érdekességei

A Real Madrid a kis madridi derbin öt gólt lőtt a Rayo Vallecano ellen, és tizenegy forduló során 42 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóit, ami új rekord a spanyol bajnokságban.

Cristiano Ronaldo megállíthatatlan, tíz egymást követő találkozón is betalált, a bajnokságban már 18 gólnál jár, mindent mérkőzést összevetve pedig 23-nál.

A QPR-Manchester City mérkőzésen (2:2) a hazai játékosok 30 másodperc alatt két gólt lőttek, de egyiket sem adta meg a játékvezető. Az elsőt lesállás miatt, ami után a vendégek kapusa, Joe Hart a szabadrúgást egyenesen Austinba rúgta, aki ki is használta a hibát. Mivel azonban Hart nem a szabályok szerint végezte el a szabadrúgást, a játékvezető újrarúgatta azt, így ez a gól sem lett érvényes.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri