Interjú

Schäfer András: Kifutottuk a lelkünket

Schäfer András: Kifutottuk a lelkünket

A-CSAPAT
|
Interjú
| pé 3.9.2021, mlsz.hu (foto), Krisztián Nagy (text)

Tizedik válogatott mérkőzésén a csapat legjobbja volt. Schäfer András nyilatkozata a tegnapi magyar-angol (0:4) vb-selejtező-mérkőzés után.

„Személy szerint nagyon csalódott vagyok, hiszen úgy gondolom, jól kezdtük a mérkőzést. Tartottuk magunkat a taktikánkhoz, és az első félidőben szinte mindent meg is tudtunk valósítani, amit a mester kért tőlünk, az ellenfél helyzetet sem tudott kialakítani. A második játékrész elején Gulácsi szépen védte az angolok első ziccerét, ezután azonban kicsit megingott a csapat, ami ilyen együttesek ellen nem fér bele. Ki is használták a rövidzárlatunkat, és tíz perc alatt három helyzetből lőttek három gólt. Tanulnunk kell a hibáinkból, de szerintem így is nagyon jó hozzáállással vágtunk neki az összecsapásnak. Nagyon csalódott vagyok, amiért tíz percig engedtük futballozni az ellenfelet a második félidő közepén. Igyekszünk kijavítani a hibákat, de az albánok ellen legalább ugyanennyire nehéz meccs vár ránk” – nyilatkozta az M4 Sportnak a 10. válogatott mérkőzése után Schäfer András, aki végig a pályán volt az angolok elleni, 4:0-ra elveszített vb-selejtező után.

A whoscored.com értékelése alapján középpályásunk 6.71-es jeggyel tegnap a magyar csapat legjobb játékosa volt. „A szövetségi kapitány mindig azt kéri tőlünk, hogy ha gólt is kapunk, mindig tartsuk magunkat a taktikához. Úgy gondolom, ebben a tekintetben most lehet egy kis hiányérzetünk, nem kellett volna ennyire szétesnünk. Benne van a pakliban, hogy mi szerzünk vezetést, de ha nem így lesz, legközelebb nem szabad ennyire szétesnünk fejben. A hozzáállásunkkal alapvetően nem volt baj, minden párharcba belementünk, kifutottuk a lelkünket, de sajnos ez most nem párosult eredménnyel. A szurkolók előtt le a kalappal, visszahozták az Európa-bajnokság varázsát, sajnos azonban most mi nem tudtuk megcsinálni a csodát. Egy ilyen vereség után nehéz pozitívan hozzáállni a folytatáshoz, de muszáj. Két sorsdöntő mérkőzés vár ránk, amelyeken nem engedhetjük meg, hogy további pontokat veszítsünk. Fenn kell tartanunk annak a lehetőségét, hogy harcban legyünk a csoportelsőségért, de legrosszabb esetben is a második helyezésért. Elképesztő a szurkolók támogatása, le a kalappal előttünk, nagyon köszönjük, szükségünk van rájuk, mindent megteszünk, hogy legközelebb már eredménnyel is párosuljon ez a fantasztikus szurkolás.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri