Előzetes

A Zsolna-DAC mérkőzés előtt: először akcióban a VAR

A Zsolna-DAC mérkőzés előtt: először akcióban a VAR

A-CSAPAT
|
Előzetes
| szo 3.4.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A válogatott találkozók miatti szünet után a húsvéti hétvégén folytatódik a Fortuna Liga. Csapatunkra egy fontos összecsapás vár a második helyért vívott harcban minket üldöző együttes ellen. A Zsolna-DAC összecsapás vasárnap 16:00 órakor kezdődik.

Kalmár és Schäfer nélkül

Az elmúlt napokban felnőttcsapatunk kilenc tagja teljesítette válogatottbeli kötelezettségeit (a zsolnaiaknál tizennégyen is képviseltették magukat a nemzeti színekben). Sajnos az örömteli pillanatok mellett szomorúakat is átéltünk a márciusi asszociációs időpontban: két magyar válogatottunk, Schäfer András és Kalmár Zsolt térdsérülést szenvedett – mindkettejükre hosszabb kihagyás vár. Előbbi a múlt pénteki edzésen sérült meg, csapatkapitányunk pedig az Andorra elleni vb-selejtezőn.

Kalmár ma egy térdspecialistánál is járt, de a pontos diagnózishoz még további kivizsgálásokat kell abszolválnia.

A többi játékosunk fokozatosan tért vissza Bernd Storck gárdájába, amely győzelemmel szeretné megörvendeztetni a szurkolókat húsvéthétvégén. Nagyon fontos lenne a siker, ugyanis a tabellára tekintve láthatjuk, hogy a holnapi csata rendkívüli jelentőséggel bírhat a második helyért folytatott harcban. A Zsolna hatpontnyi lemaradással követ minket, így a mérkőzést szimbolikusan is „hatpontosnak” nevezhetjük.

Bemutatkozik a VAR

2021 húsvéti hétvégéje nagy változást hoz a szlovákiai labdarúgásban. A Fortuna Liga ugyanis csatlakozik azon bajnokságok közé, ahol a játékvezetők munkáját a VAR (a játékvezető videó asszisztense) segíti. Mivel a rendszer működéséhez elég számú kamera szükséges, a honi élvonalban csak a televíziós mérkőzések alkalmával kerül bevetésre. Legelső alkalommal a mai Slovan-ViOn összecsapáson mutatkozik be a VAR, a mi holnapi mérkőzésünk lesz a második a sorban.

Az első hat tavaszi fordulóban egyetlen vereséget szenvedtek a zsolnaiak (1:2 Nagyszombatban), mind a három hazai találkozójukat megnyerték (ViOn 4:1, Rózsahegy 3:2, Nagyszombat 2:1), ehhez pedig a MOL Arénában (1:1) és legutóbb a Téglamezőn (2:2) is hozzátettek egy-egy pontot. A Slovan otthonában a már jól ismert módon estek el a győzelemtől – egy könnyű síppal befújt büntető által a hosszabbítás perceiben.

Pavol Staňo vezetőedző védencei a Slovan után (62) második legtöbb gólt szerezték a bajnokságban (53 gól); a DAC a lista harmadik helyén áll 52 találattal. A hazai találkozók tabelláján is a második helyen állnak a „sosonok”. Odahaza 29 pontot gyűjtöttek, ami 17-tel több, mint idegenben.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2019.09.29. – DAC-Zsolna 1:0, gólszerző: Davis, 8504 néző
2020.03.01. – Zsolna-DAC 2:2, gólszerzők: Balaj 2 – Ramirez 2, 2797 néző
2020.07.04. – DAC-Zsolna 2:0, gólszerzők: Sharani, Kalmár (11m), 5747 néző
2020.10.03. – Zsolna-DAC 4:1, gólszerzők: Iľko, Kurminowski, Bichakhchyan, Kružliak (öngól) – Balić, 0 néző
2021.02.21. – DAC-Zsolna 1:1, gólszerzők: Nicolaescu – Jibril, 0 néző

Történelem

A holnapi lesz a két csapat 56. élvonalbeli találkozása, azon belül pedig a jubileumi 50. az önálló szlovák ligában. Az egymás elleni mérleg nekünk kedvez, főleg annak a ténynek köszönhetően, hogy a legutóbbi 14 találkozóból mindössze egyet veszítettünk el. Ez a kudarc a jelenlegi idény 9. fordulójában született meg, és az első szezonbeli pontvesztésünket jelentette. Egyúttal hat meccs után az volt az első vereségünk Zsolnán (2-4-0).

Az a tény is érdekesen hangzik, hogy a legutóbbi nyolc találkozásunk alkalmával legalább egyszer mindig betaláltunk a Zsolna kapujába. A Fortuna Liga jelenlegi résztvevői elleni, hasonlóan jó sorozatot csak az Aranyosmarót ellen tudunk felmutatni (legalább 1 gól sorozatban 12 mérkőzésen).

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Zsolna ellen:
4 - Kalmár
3 - Diňa, K. Vida, Ljubičić
2 - Majoros, Liba, Radványi, Fieber, Regedei, Tomčák, Delarge, Pačinda, Davis, Bayo, Herc, Ramirez
1 - Leško, J. Medgyes, Michalec, Bartoš, Pinte, Ürge, Weiss, Kuna, Trutz, Chytil, Kweuke, Brašeň, Ujlaky, Jurčo, Krišto, Szarka, Kwin, Polievka, Michalík, Divković, Ronan, Sharani, Balić, Nicolaescu
öngól - Králik
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Orange Sport telvízió
- https://fortunaliga.tv/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

Táblázat - Fortuna Liga 2020/21:
Teljes:
2. DAC 24 14-5-5 52:31, 47 pont
3. Žilina 24 12-5-7 53:36, 41 pont
Hazai pálya:
2. Žilina 12 9-2-1 31:14, 29 pont
3. DAC 12 8-3-1 29:10, 27 pont
Idegenben:
2. DAC 12 6-2-4 23:21, 20 pont
4. Žilina 12 3-3-6 22:22, 12 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 26. idény, 802 mérkőzés: 284-196-322, gólarány 977:1132
Žilina: 58. idény, 1705 mérkőzés: 724-379-602, gólarány 2655:2330

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 55 19-19-17, gólarány 62:78
Az ellenfél otthonában: 26 4-11-11, 25:48

A Fortuna Liga rájátszásának 3. (összesítve a 25.) fordulója:
BAJNOKI CÍMÉRT - FELSŐHÁZ
Szombat, 2021. április 3., 15:30 ó: Slovan-Zlaté Moravce, 17:00 ó: Trenčín-Trnava
Vasárnap, 2020. április 4., 16:00 ó: Žilina-DAC
KIESÉS ELLEN - ALSÓHÁZ
Szombat, 2021. április 3., 17:00 ó: Nitra-Ružomberok, Pohronie-Sereď, Michalovce-Senica

A Zsolna-DAC bajnoki mérkőzés holnap 16:00-kor kezdődik, játékvezetők Smolák - Štrbo, Pozor.

Mint minden tétmeccsről, holnap Zsolnáról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri