Előzetes

A Slovan - DAC 1904 mérkőzés előtt: Rangadó a bajnok otthonában

A Slovan - DAC 1904 mérkőzés előtt: Rangadó a bajnok otthonában

A-CSAPAT
|
Előzetes
| ke 30.8.2022, Nagy Krisztián, foto: Cséfalvay Á.András

Az utolsó augusztusi estén jön az égszínkékek ellen vívott 70. derbi. A Hónap mérkőzésének titulált Slovan-DAC összecsapás szerdán 20:30 órakor kezdődik.

Lefékezve, de nem leállva

Lassan már augusztus is a múlté, amelyet a bajnoki címvédő és a jelenlegi listavezető elleni rangadó zár. A DAC szerda este a Dajto televízió kamerái előtt lép pályára a pozsonyi riválisa otthonában. A LKU a Hónap mérkőzésének választotta a holnapi rangadót.

„Nagyon várom a rangadót, mert ezeken a meccseken megvan a plusz töltet. Természetesen mindegyik találkozónak örülök, de ez egy különleges lesz, mivel a bajnokkal csapunk össze. Tisztában vagyunk vele, ki lesz az ellenfél és azt is tudjuk, milyen helyzetben vagyunk a két sikertelen eredmény után. Fontos lesz megmutatni a szezon elejétől végbemenő fejlődést és azt, hogy képesek vagyunk felülkerekedni a dolgokon, amelyet a legutóbbi két találkozón lefékeztek, de nem állítottak le minket. Magunknak köszönhetjük a kialakult helyzetet, most pedig magunknak is kell kilábalni belőle a lelkesedés, csapatszellem és a további alapjellemzők segítségével, amelyek fontosak a munkánkban. Várjuk a Slovan elleni összecsapást és bízom benne, hogy felkészültünk minden tőlünk telhetőt megtenni a jó eredmény érdekében és azért, hogy két mérkőzés után ismét örömet okozhassunk a szurkolóinknak és magunknak is” –nyilatkozta Adrian Guľa vezetőedző, aki első alkalommal irányítja a DAC-ot tétmérkőzésen az égszínkékek ellen. A felkészülés során már csatába vezethette együttesünket a Slovannal szemben: júniusban az akadémiánkon gólnélküli döntetlen született a két csapat találkozóján.

Az egyetlen csoportkörösök

A Fortuna Liga négy kupaindulója közül a Slovan jutott el a legmesszebb, amely múlt csütörtökön drámai izgalmak után harcolta ki a helyét az Európa Konferencia Liga csoportkörében. Az égszínkékek így megismétlik a tavalyi szereplésüket és ismét ők lesznek az európai kupasorozatok csoportköreinek egyetlen szlovákiai résztvevői. Az első összecsapás már jövő csütörtökön, szeptember 8-án vár rájuk, amikor is hazai pályán a litván Žalgiris Vilnius gárdáját fogadják. A litvánok mellett még a svájci Bázel és az örmény Pjunyik Jereván szerepel a csoportban. Vladimír Weiss vezetőedző védenceinek így reális esélyük van a tavaszi kieséses szakaszba való továbbjutásra, ahova a csoportok első két helyezettjei kvalifikálják magukat.

A Slovan holnap immár a szezonbeli 16. tétmérkőzésén lép pályára, míg a DAC számára a 14. jön. Pont ez a két csapat játszotta a legtöbb meccset az élvonal résztvevői közül.

Ami a bajnokságbeli szereplést illeti, az égszínkékek egy meglepő vereséggel indítottak az újonc Zólyombrézó otthonában, ám az azt követő hat meccsüket egyaránt megnyerték. Legutóbb Rózsahegyen zsákmányoltak három pontot, amiről a 90. percben Barseghyan fejesgólja döntött. A pozsonyiak legtöbb gólt szerezték, a legkevesebbet kapták, és ötpontos előnnyel vezetik a tabellát, pont a zólyombrézóiak előtt.

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése a Fortuna Ligában:
2021.05.09. – Slovan-DAC 0:1, gólszerző: Divković, 0 néző
2021.09.12. – DAC-Slovan 1:1, gólszerzők: Schäfer – Zmrhal, 7144 néző
2021.12.12. – Slovan-DAC 0:0, 0 néző
2022.04.10. – Slovan-DAC 3:1, gólszerzők: Zmrhal, Rabiu, Mustafić – Sharani, 6134 néző
2022.04.24. – DAC-Slovan 2:0, gólszerzők: Balogh, Krstović, 6290 néző

Történelem

Holnap a két csapat jubileumi 70. egymás elleni mérkőzése jön az első ligában, ebből a 34. az ellenfél otthonában. Eddig háromszor sikerült győztesen távoznunk a Slovan stadionjából, emellett a legutóbbi három látogatásunk mérlege kiegyenlített (1-1-1). Még pozitívabb a legutóbbi hat mérkőzés képe, amelyen – otthon és idegenben – mindössze egy vereséget szenvedtünk, két győzelem és három döntetlen mellett.

A múlt szezonban az alapszakasz során kétszer is döntetlenre végeztek egymással a csapatok, míg a rájátszásban mindegyik alkalommal a hazai gárda diadalmaskodott.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Slovan ellen:
4 - Diňa, Ürge, Ramirez
3 - Bari
2 - Kašpar, Jančula, Radványi, Gašparík, Delarge, Gajan, Štepanovský, Pačinda, Kalmár, Davis, Vida K., Divković
1 - Simon, Takáč, Mičinec, Fieber, Mašek, Hrabáč, Čorić, Copa, Zsákovics, Rimanovský, Kweuke, Fodrek, Krišto, Szabó, Kwin, Šabala, Šafranko, Bayo, Herc, A. Fábry, Balić,Schäfer, Sharani, Balogh, Krstović
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornákon követheti figyelemmel:
- Dajto televízió
- https://voyo.markiza.sk/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A szurkolói útmutatót és a belépőjegyekről szóló információkat itt olvashatják.

Táblázat - Fortuna Liga 2022/23:
Teljes:
1. Slovan 7 6-0-1 21:6, 18 pont
5. DAC 7 3-2-2 11:7, 11 pont
Hazai pálya:
1. Slovan 4 4-0-0 14:3, 12 pont
3. DAC 4 3-0-1 9:3, 9 pont
Idegenben:
2. Slovan 3 2-0-1 7:3, 6 pont
8. DAC 3 0-2-1 2:4, 2 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 28. idény, 851 mérkőzés: 306-211-334, gólarány 1047:1186
Slovan: 76. idény, 2177 mérkőzés: 1088-503-586, gólarány 3827:2497

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 69 14-16-39, gólarány 64:122
Az ellenfél otthonában: 33 3-5-25, 23:72

A Fortuna Liga 8. fordulójának műsora:
Kedd, 2022. augusztus 30., 18:00 ó: Skalica-Žilina, Podbrezová-Zlaté Moravce, 20:30 ó: Trenčín-Banská Bystrica
Szerda, 2022. augusztus 31., 18:00 ó: Michalovce-Ružomberok, Trnava-Liptovský Mikuláš, 20:30 ó: Slovan-DAC

A Slovan-DAC bajnoki mérkőzés holnap 20:30-kor kezdődik, játékvezetők Ziemba - Hancko, Bednár.

Mint minden tétmeccsről, holnap Pozsonyból is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri