Előzetes

A DAC-Nagymihály mérkőzés előtt: belőni a helyzeteket

A DAC-Nagymihály mérkőzés előtt: belőni a helyzeteket

A-CSAPAT
|
Előzetes
| pé 26.2.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Az alapszakasz utolsó előtti fordulójában a tabella ellentétes végén elhelyezkedő, két sárga-kék együttes csap össze a MOL Arénában. A DAC-Nagymihály találkozó szombaton 14.00 órakor kezdődik.

A második az utolsó előtti ellen

Második a tizenegyedik, tehát felülről a második az alulról második ellen. Ilyen csatát hoz a Fortuna Liga 21., az alapszakasz utolsó előtti fordulója. A MOL Arénában a DAC és a Nagymihály találkozik, tehát az élvonal három sárga-kék csapatából kettő.

Az első két tavaszi fordulóban egyaránt döntetlenezett a DAC: először Trencsénben 3:3-as, majd egy hete odahaza a Zsolna ellen született 1:1-es pontosztozkodás. Így két fordulóval az alapszakasz vége előtt már eldőlt, hogy a második helyen zárjuk azt és hazai pályán kezdjük meg a rájátszást.

A nagymihályiak a 10. helyen teleltek, 18 őszi forduló alatt 18 pontot gyűjtve. Ehhez tavasszal egy pontot tettek hozzá a Pohronie elleni 1:1 alkalmával a tavaszi nyitófordulóban. Azt követően a Szered otthonában 0:2-es vereséget szenvedtek.

A nyártól eltérően a tél folyamán nem történt számottevő játékosmozgás Jozef Majorošvezetőedző keretében, mindössze apróbb változásokra került sor. A kezdő tizenegyből csak Taiwo távozott, aki a vendégjátéka letelte után visszatért Dunaszerdahelyre. Sharani ellenkező utat járt be, csatlakozva a Bednár, Phillips pároshoz, akik tavaly ősztől szerepelnek kölcsönben a Fortuna Liga legkeletibb résztvevőjénél. A téli felkészülés keretén belül a zempléniek egyhetes összpontosításon vettek részt az akadémiánkon, amelyet a DAC elleni mérkőzéssel zártak. Mindkét fél számára az a gólnélküli összecsapás volt a tavaszi szezon főpróbája.

Azon a találkozón egy kisebb sérülés miatt hiányzott Marko Divković, aki 5 góljával a csapatok egymás elleni mérkőzéseinek legeredményesebb futballistája. „Néztem azt a meccset. Jól játszottunk, sok helyzetünk volt, de nem voltunk képesek betalálni. Holnap pont az ellenfél kapuja előtti hatékonyság lesz a döntő. Meggyőződésem, hogy meglesznek a lehetőségeink, csak értékesítenünk kell azokat. Egy erős ellenféllel szembeni jó meccset várok. Azonban a minőség a mi oldalunkon áll és ha úgy futballozunk, ahogy akarunk és tudunk is, akkor otthon tartjuk a három pontot” – bizakodik a 21 éves horvát támadó.

Divković a Nagymihály ellen szerzett eddigi öt találatából négy is a két tavalyi találkozón esett. „Számomra minden gól ugyanolyan, mindegyiknek nagyon örülök, így nem úgy tekintek a Nagymihályra, mint kedvenc ellenfelemre. Természetesen szívesen lennék ismét eredményes ellenük, de a győzelem a legfontosabb.”

A két csapat legutóbbi 5 egymás elleni mérkőzése az élvonalban:
2019.05.24. – DAC-Nagymihály 5:0, gólszerzők: Kone 2, Taiwo 2, Koštrna, 10 294 néző
2019.08.18. – DAC-Nagymihály 1:1, gólszerzők: Taiwo – Modibo, 7467 néző
2019.11.23. – Nagymihály-DAC 5:0, gólszerzők: Modibo 2, P. Kolesár 2, Koštrna öngól, 1528 néző
2020.06.13. – DAC-Nagymihály 5:0, gólszerzők: Divković 3, Kalmár, Blackman, 319 néző
2020.10.17. – Nagymihály-DAC 2:4, gólszerzők: Trusa, Soler – Divković, Friede, Kalmár, Fábry, 0 néző

Történelem

A tavalyi naptári évben jól ment a góllövés a Nagymihály ellen, hiszen a két bajnoki találkozón 9-szer sikerült a kapuba találnunk: az előző szezon rájátszásának júniusi nyitómeccsén (és egyúttal Storck vezetőedző bemutatkozásán a DAC kispadján) 5:0-ra győztünk a MOL Arénában, októberben pedig idegenben 4:2-es sikert arattunk.

A zempléniek 2015 óta szerepelnek az élvonalban, az azóta lejátszott 16 egymás elleni találkozó nagyon gazdag, 3,375-ös gólátlagot hozott.

A DAC élvonalbeli gólszerzői a Nagymihály ellen:
5 - Divković
4 - Davis
3 - Szarka, K. Vida, Taiwo, Kalmár
2 - Sarr, Pačinda, Bayo, Kone
1 - Ľupták, Černák, Šafranko, Herc, Koštrna, Blackman, Friede, Fábry
(vastaggal szedve a jelenlegi játékoskeret tagjai)

Hol követhetjük a mérkőzést?

A holnapi találkozót élőben a következő csatornán követheti figyelemmel:

https://fortunaliga.tv/ internetes televízió

Honlapunkon pedig élő szöveges tudósítással jelentkezünk.

A holnapi összecsapás színes műsorfüzetét (Híradó) a képre kattintva tölthetik le.

Táblázat - Fortuna Liga 2020/21:
Teljes:
2. DAC 20 12-5-3 45:24, 41 pont
11. Michalovce 20 4-7-9 20:40, 19 pont
Hazai pálya:
3. DAC 10 6-3-1 25:9, 21 pont
10. Michalovce 10 3-2-5 11:16, 11 pont
Idegenben:
2. DAC 10 6-2-2 20:15, 20 pont
11. Michalovce 10 1-5-4 9:24, 8 pont

Élvonalbeli mérleg:
DAC: 26. idény, 798 mérkőzés: 282-196-320, gólarány 970:1125
Michalovce: 6. idény, 174 mérkőzés: 49-43-82, gólarány 192:291

Egymás elleni mérleg (a mi szemszögünkből):
Teljes: 16 11-2-3, gólarány 37:17
Stadionunkban: 7 6-1-0, 22:4

A Fortuna Liga 21. fordulójának műsora:
Szombat, 2021. február 27., 14:00 ó: Nitra-Zlaté Moravce, Ružomberok-Senica, Pohronie-Trenčín, DAC-Michalovce, 17:00 ó: Trnava-Žilina
Vasárnap, 2021. február 28., 15:00 ó: Sereď-Slovan

A DAC-Nagymihály bajnoki mérkőzés holnap 14:00-kor kezdődik, játékvezetők Kišš - Ádám, Vitko.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri