Hír

Erősítés Németországból: Jannik Müller

Erősítés Németországból: Jannik Müller

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 20.7.2020, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

A 26 éves védőjátékos a Dynamo Drezda együtteséből érkezett.

Jannik Müller a DAC első igazolása a 2020/21-es idény kezdete előtt. A 26 éved védőjátékos (szül. 1994. január 18-án) ma egyéves szerződést kötött klubunkkal, amely további egyéves opciót tartalmaz.

Müller Adenauban született. Ifjúsági éveit a közeli 1. FC Köln akadémiáján töltötte, ahonnan a német U19-es válogatottba is beverekedte magát. A kölniek felnőtt B-csapatában a Regionalliga nyugati csoportjában, vagyis a negyedik vonalban szerepelt. 2014 nyarán rábólintott a Dynamo Drezda ajánlatára. Két évvel később csapatával feljutott a Bundesliga 2-be, ahol az elmúlt négy szezon során 92 bajnokit abszolvált. Hátvédként és védekező középpályásként öt gólt és 2 gólpasszt szerzett.

„Jannik gazdag tapasztalatokat szerzett a német második Bundesligában. A védelem és a középpálya közepén is játszhat, magas játékintelligenciával rendelkezik. Drezdában a csapat vezére volt úgy a pályán, mint azon kívül is. Ugyanezt várom el tőle Dunaszerdahelyen is. Jelentős minőséget és tapasztaltot hoz magával, aminek köszönhetően újabb szintre emelheti az egész csapatunk teljesítményét” – nyilatkozta Müllerről a DAC vezetőedzője, Bernd Storck.

„Nagyon boldog vagyok, amiért itt lehetek. A klub nagyszerű feltételeket kínál a játékosoknak, így nekünk már csak a saját munkánkra kell összpontosítanunk. A pályák, a konditerem és az egész környezet olyan lehetőségeket nyújt, amik minden követelménynek megfelelnek, és amiknek köszönhetően tovább fejlődhetek. Jóbarátom, Timo Werner, aki a közelmúltban igazolt Angliába, azt mondta, hogy ez megüti azt a szintet, amit a Chelsea-nél talált. Az elsődleges célom egészségesnek maradni, ami minden labdarúgó számára a legfontosabb. Természetesen, szeretnék minél több mérkőzést lejátszani és megnyerni” – árulta el a 185 centi magas és 80 kilós, jobblábas játékosunk.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri