Hogyan érezte magát Dunaszerdahelyen a szombati találkozó során?

D. Abrahám: „Köszönöm, remekül, nagyon kellemesen meglepődtem. Nem mindennapos, hogy ilyen hálával emlékezzenek a múlt sikereire. Olyan lelkesedést, ami Dunaszerdahelyen van, máshol nem látni, és szerintem sokáig nem is fogunk majd. Azok az emberek, akik Dunaszerdahelyen kilátogatnak a meccsekre, nem csak egyszerű szurkolók, hiszen szeretik a focit, és értenek is hozzá. Le a kalappal azelőtt, amit a klub munkatársai és vezetői - Világi úrral az élen - véghez vittek. Amikor az emberek között voltunk, és a lelátókat jártuk körbe, a mennyországban éreztem magam. Ki merem jelenteni, hogy Dunaszerdahely a szlovákiai labdarúgás Mekkája lesz majd. Látható, hogy az itteni emberek máshogy állnak a labdarúgáshoz, mint például Pozsonyban.”

D. Liba: „Mindig örülök annak, ha Dunaszerdahelyre jövök. Kellemes meglepetés volt, és köszönöm a meghívást.”

Mi volt Ön szerint annak az alapja, hogy egy ilyen kisvárosi klub ilyen nagy sikert volt képes elérni, és elhódította a nagy presztízsnek örvendő Csehszlovák Kupát? Fel szokta idézni a harminc évvel ezelőtt történteket?

D. Abrahám: „Úgy gondolom, hogy a Csehszlovák Kupa elhódítása mindenki számára pályafutása legnagyobb sikerét jelentette, hiszen megvolt a neve, értéke. Én is nagyra értékelem ezt a sikert. Remélem, hogy a mostani korosztálynak sikerül megismételnie ezt. Nagyon optimista vagyok e tekintetben. Én hozzá voltam szokva az eufóriához, hiszen akkor is hatalmas volt az öröm, mikor feljutottunk a föderális ligába, de most úgy tűnik nekem, hogy ez még egy fokkal az akkori felett van. A mi időnkben volt néhány lelkes fociszerető: többek között Šanta Imre és Weisz úr, aki az egész labdarúgást irányította, a fejlődést beindította. Fontos volt a pénzügyi háttér is, hiszen a Spartán kívül talán sehol sem voltak hasonló körülmények, mint Dunaszerdahelyen. A lelkesedés anyagi jóléttel párosult, és önfeláldozó klubvezetőink is voltak - ez volt a siker fő oka.”

D. Liba: „A Csehszlovák Kupa elhódítása pályafutásom legnagyobb sikere, és azt kívánom a DAC-nak, hogy mihamarabb sikerüljön nekik ugyanez a Szlovák Kupával, hiszen a föderális kupamérkőzés már nem létezik. Egy remek társaság jött össze egész Csehszlovákiából, és a meccsek után is rendszeresen összeültünk, remek közösséget alkottunk. Elégedettek voltunk itt, győzni akartunk.”

Ugorjunk harminc évet előre. Hogyan látta a szombati mérkőzést?

D. Abrahám: „A televízióban láttam a DAC összes közvetített mérkőzését, és meg kell mondanom, hogy két konstruktív játékos hiányzik a középpályáról. A futballisták ügyesek, sokat futnak, a taktika is megfelelő, de valahogy hiányzik a kreativitás, egy meghatározó játékos, mint amilyen például Janko Hodúr volt a DAC-ban. Továbbá hiányolok még egy ütköző embert a támadósorból. Szombaton jól lehetett látni, hogy a vendégek besűrítették a területet, kilenc emberük volt egy nagyon kis területen. Ott bármilyen jó csatár lehet, annyi ott a láb, hogy a lövés el sem jut a kapuig. Az első félidőben több helyzetet is elpuskázott a DAC, aztán a vendégek lezárták a tizenhatosuk előtti területet, alaposan megnehezítve a hazaiak dolgát. Egy Mičinec kaliberű csatár elférne a csapatban…”

D. Liba: „Jó tempóban folyt a mérkőzés, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek. Végül a DAC számára kedvezett a szerencse, csakúgy, mint két hete a Slovan ellen. A hangulat is fantasztikus volt.“

Elárulja, mivel foglalkozik manapság, és aktív-e még a labdarúgás világában?

D. Abrahám: „Nemrég még Bősön edzősködtem. Kijárok meccsekre, viszont nem a Slovanra, hanem alacsonyabb osztályú bajnokikra. A testnevelési egyetemre is jártam előadni. A kapcsolataim megmaradtak, hiszen van egy öregfiúk-gárdánk, akikkel rendszeresen összeülünk, és kritikusan megtárgyaljuk a labdarúgás dolgait. Féltem a szlovákiai focit, mert úgy érzem, hogy a DAC kivételével leépülőben van.”

D. Liba: „Rövidesen elérem a nyugdíjkorhatárt, de még egy ötödik ligás csapatot irányítok, és dolgozom. A csúcsszintű labdarúgást viszont már csak nézem.“