Hír

Pénteken a Győri ETO FC-t fogadjuk

Pénteken a Győri ETO FC-t fogadjuk

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 6.10.2014, Nagy Krisztián

A dunaszerdahelyi labdarúgás 110. évfordulójának ünnepségsorozata pénteken, október 10-én folytatódik. Este héttől a Győri ETO FC ellen játszunk nemzetközi előkészületi mérkőzést. 

Az Európa-bajnoki selejtezők miatt szünetel a bajnokság, ezért - egy nappal a szlovák-spanyol után, és egy nappal a román-magyar előtt - edzőmeccset játszik csapatunk. Pénteken este 19-órától a magyar NBI jelenleg 10. helyezett csapatát, a Győri ETO FC-t látjuk vendégül. A belépés ingyenes, mindenkit sok szeretettel várunk!

2013 magyar bajnoka és az elmúlt idény ezüstérmese jelenleg gyengélkedik a bajnokságban, ezért a pénteki, Puskás Akadémia elleni vereség után Horváth Ferenc vezetőedző felajánlotta lemondását. Ami biztos, pénteken nem látjuk majd a győriek két támadóját, Varga Rolandot és Priskin Tamást, akik helyet kaptak az új szövetségi kapitány, Dárdai Pál válogatott keretében.

A két 110 éves klub mérkőzésének félideje is ünnepi légkörben zajlik majd, ezúttal újra pályán láthatjuk az 1962-es és 1968-as bajnokcsapat tagjait.

Felhívjuk továbbá a szurkoló figyelmét, hogy a DAC 110 fényképkiállítás még szintén péntekig, október 10-ig látogatható a Városi művelődési központ előcsarnokában.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri