Hír

Nyolc DAC-játékos a korosztályos válogatottban

Nyolc DAC-játékos a korosztályos válogatottban

A-CSAPAT
|
Hír
| ke 19.8.2014, Nagy Krisztián

Egy hét leforgása alatt nyolc DAC-játékos kapott behívót a korosztályos szlovák válogatott csapatokba.

Az első behívó négy U15-ös (2000-es korosztály) játékosunknak szólt a mai, aranyosmaróti öszpontosításra, melyet a Nyugat-szlovákiai Futballszövettség tartott. A négy érintett játékos: László János, Kántor Kevin, Holík Ján és Magyarics Tamás.

Az A-csapat keretéből három futballistát szemelt ki Ivan Galád edző az U20 és U21 válogatottba. Mário Tóth és Roman Sabler a 20-éven aluliaknál fog szerepelni az Egyesült Arab Emírségek ellen. Az előkészületi mérkőzésre jövő kedden, augusztus 26-án Szencen kerül sor.

Erik Ujlaky ismét bekerült az U21-es válogatott előzetes keretébe. A csapatra két EB-selejtező mérkőzés vár,  szeptember 4-én Szencen Skócia ellen lép pályára, négy nappal később Tilburgban a Hollandok ellen szerepel.

Szintén előzetes keretet hirdetettek az U18-as válogatottnál, itt Roland Černák nevére érkezett behívó. Ez a csapat szerptember közepén egyhetes túrán vesz részt Svédországban, ahol három előkészületi mérkőzést is játszik majd.

A fiúknak gratulálunk és sok sikert kívánunk úgy a DAC, mint a válogatott színeiben.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri