Hír

Keletről visszahozni az elhullajtott pontokat

Keletről visszahozni az elhullajtott pontokat

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 24.10.2014, Nagy Krisztián

Múlt szombaton hazai pályán 1:1-es döntetlent játszottunk a Rózsahegy ellen, és csapatunk határozott célja Kassán visszaszerezni az elvesztett pontokat. 

Holnap délután a tabella alsó felében található csapatok találkoznak a keleti nagyvárosban. DAC 16 ponttal a hetedik, Kassa egy ponttal kevesebbet gyűjtött, és két hellyel alattunk áll. A szezon első egymás elleni mérkőzésén augusztus 2-án stadionunkban Ujlaky, Sabler és Jurčo találataival 3:1-re győztünk, a vendégeknél Pačinda volt eredményes.

Katasztrofálisan kezdte a bajnokságot a Kassa, első pontjait csak a hetedik fordulóban szerezte. Azután viszont kilenc tétmérkőzésen veretlen maradt és ezt a sorozatot az aranyosmarótiak szakították meg a múlt hétvégén, amikor 3:0-s vereséggel küldték haza Látal edző védenceit.

A DAC-ból sérülés miatt Šnirc és Tóth hiányzik, míg Szabó, Straka és Struhár játéka is kérdéses. Várható összeállítás: Penksa - Turňa, Kwin, Saláta, Szabó - Krišto, Straka - Ujlaky, Brašeň, Štepanovský - Jurčo. A ma délben induló keret további tagjai: Pernecký - Majerník, Struhár, Horváth, Černák, Szarka és Sabler.

Pavol Jurčo több évet töltött Kassán, a múltban ellenünk több gólt is szerzett. A DAC-nak már zsolnai mezben is beköszöntem, mondja a 28 éves támadó. Ha pályára lépek, szeretnék gólt lőni. Már illene is, hiszen régóta nem találtam be. Bízzunk benne, hogy lehet majd focizni, hiszen a kassai stadionban erős szél szokott fújni. Nehéz mérkőzésre számítok, a hazaiak legutoljára Aranyosmaróttól kaptak ki 3:0-ra, és ezt helyre akarják hozni. De nekünk szükségünk van az idegenbeli pontokra és jó lenne, ha végre három ponttal térnénk haza.

MFK Kassa, és elődje, az 1. FC a tradicionális ellenfeleink közé tartozik, 1993-tól mindegyik, élvonalban eltöltött idényünkben találkoztunk velük. Kassán eddig 15 mérkőzést játszottunk, és csak két pontot szereztünk; az utolsót 2008 novemberében.    

Mérleg (a mi szemszögünkből): 32  6-7-19, skóre 28:52

Stadionunkban: 15  0-2-13, 11:34

A Fortuna liga 14. fordulójának műsora:

Péntek, október 24., 18.30: Banská Bystrica-Podbrezová

Szombat, október 25., 14.00: Košice-DAC, Trnava-Trenčín, 17.00: Myjava-Žilina, 17.30: Senica-Zlaté Moravce

Vasárnap, október 26., 19.00: Ružomberok-Slovan

A Kassa-DAC bajnoki mérkőzés holnap 14.00-kor kezdődik, játékvezetők Valášek - Vorel, Bednár.

Mint minden bajnoki mérkőzésről, holnap Kassáról is élőben jelentkezünk szöveges közvetítés keretén belül. Kövesse a mérkőzést percről percre honlapunkon!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri