Vélemény

Martin Jedlička: magunkért és a DAC-ért is küzdöttünk

Martin Jedlička: magunkért és a DAC-ért is küzdöttünk

A-CSAPAT
|
Vélemény
| hé 26.4.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Örülök, hogy győzelemmel köszönthettük az új edzői stábot.” A DAC kapusa ebben a szezonban már 9 kapott gól nélküli összecsapásnál jár, összességében pedig 30 áll a neve mellett 81 élvonalbeli találkozón.

„Nagyon nehéz meccs volt. Tisztában voltunk vele, hogy nem könnyű győzni Aranyosmaróton, ráadásul a pálya talaja sem volt ideális állapotban. Harciasságban fel kellett vennünk a versenyt a hazaiakkal, ami sikerült is és begyűjtöttük a három pontot. Örülök, hogy győzelemmel köszönthettük az új edzői stábot, és ebben a szellemben kell folytatnunk a munkát” – értékelte a szombati ViOn-DAC (0:1) találkozót Martin Jedlička, együttesünk 23 éves hálóőre.

„Az edzőcsere a vezetőség döntése volt, amely egyfajta új impulzusként hatott mindannyiunkra. Természetesen két nap alatt nem lehet új taktikát begyakorolni, de mivel az új edző Storck úr asszisztense volt, jól ismer minket. A taktika nem változott, csak annyi, hogy az új mester folyamatosan hangoztatta: küzdjünk magunkért és a DAC-ért, továbbá, hogy küzdeni tudásban legyünk egyenrangú ellenfelei a hazaiaknak. Ez sikerült is. Az első félidőben szerencsénk is volt, amikor az ellenfél a felső lécet találta el egy kommunikációs zavar után. Hárman-négyen is ott voltunk a beadásra, mégis lövőhelyzetet teremtettünk az ellenfélnek. Szerencsére csak a kapufát találták telibe. Azon az egy lehetőségen kívül remekül védekeztünk, nem engedtük komolyabb helyzetbe kerülni a ViOn-t” – tért vissza Jedlička az egyik kulcsmomentumhoz, amikor talán a leginkább veszélyben volt a szezonbeli 9. nullázása. A mostani idényben csak a Slovan kapusa, Greif rendelkezik többel (11). Összességében Jedlička 81 élvonalbeli találkozón immár 30 kapott gól nélkül lehozott összecsapásnál jár. „Amíg a csatárok a gólokat gyűjtik, a kapusok a nullázásokat. Nehéz volt számomra az ezt megelőző időszak, hiszen sorozatban öt mérkőzésen kaptam gólt, de bíztam benne, hogy ez majd megváltozik. Most zsinórban két meccsen őriztem meg kapumat a góltól, és szeretném ezt folytatni. Természetesen a csapat sikeressége a legfontosabb. Keményen kell dolgozni az edzéseken, és akkor a nullázások is jönni fognak. Remélhetőleg a jubileumi tizediket már a Zsolna ellen sikerül elérnem a soron következő fordulóban. A MOL Arénában jó pályán játszhatunk, és a legközelebbi ellenfelünk hozzánk hasonlóan támadó felfogásban futballozik. Ha úgy fogunk küzdeni, ahogy szombaton és hozzátesszük a minőséget is, biztosan sikerül otthon tartani a három pontot.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri