Hír

Lamkel Zé a DAC hatodik első perces gólját szerezte

Lamkel Zé a DAC hatodik első perces gólját szerezte

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 20.10.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Didier Lamkel Zé a DAC élvonalbeli történelmének a leggyorsabb gólját szerezte, amely egyúttal a hatodik olyan volt, amelyet az első percben lőtt csapatunk.

Mesésen indult számunkra a zsolnai műfüvön abszolvált hétvégi bajnoki mérkőzés. Didier Lamkel Zé már a szombati bajnoki rangadó 14. másodpercében betalált, megalapozva együttesünk 2:0-s sikerét.

Ennek apropóján belenéztünk a klubarchívumba, és megtudtuk, hogy a szombati volt a 6. olyan élvonalbeli találatunk, amely rögtön a nyitópercben esett. Összeszámoltuk az első 5 minutumban szerzett gólokat is – azok száma összesen 33.

Az első percben lőtt gól képes nagyot lendíteni a vezetést megszerző csapaton, ellenben a hátrányba kerülő gárdára sokként hat. Ezt az áttekintésünk is alátámasztja. Az említett hat alkalomból ugyanis négyszer győztünk, a fennmaradó két meccsen is legalább egy pontot szereztünk.

Az eddigi leggyorsabb gólunk Petr Kašpar nevéhez fűződött, aki 1989 tavaszán a DAC-Slovan összecsapás (5:2) 32. másodpercében talált be.

A Szlovák Nemzeti Ligában, tehát az akkori másodosztályban két alkalommal is sikerült még ennél is hamarabb vezetést szerezni. Mindkét esetben a DAC villámléptű szélsője, Audi György volt a gólszerző. 1981 őszén a ZS elleni kassai összecsapáson már a 8. másodpercben vezetést szerzett a sárga-kékeknek, míg három évvel később, az 1984/85-ös szezon 4. fordulójában a Nagymihályt sokkolta idegenben a 10. másodpercben.

Ami az 1993/94-es szezontól induló szlovák élvonalat illeti, a leggyorsabb gól a 10. másodpercben esett, ráadásul erre két alkalommal is volt példa:
Rózsahegy-Privigye 2:1, 1998/99, Mário Adamčík
Besztercebánya-Trencsén 1:1, 2004/2005, LukᚠHricov

A DAC az 1. percben szerzett élvonalbeli góljai:

1. 1986/87, 11. forduló: DAC-Nitra 1:0 (1:0) 1. Pavlík (51. másodperc)
2. 1988/89, 25. forduló: DAC-Slovan 5:2 (4:1) 1. Kašpar (32. másodperc)
3. 1990/91, 1. forduló: Bohemians-DAC 2:2 (2:2) 1. Súkenník (46. másodperc)
4. 2009/10, 29. forduló: DAC-Banská Bystrica 1:1 (1:0) 1. Koejoe (35. másodperc)
5. 2013/14, 28. forduló: DAC-Banská Bystrica 4:0 (2:0) 1. Matúš (51. másodperc)
6. 2021/22, 11. forduló: Žilina-DAC 0:2 (0:1) 1. Lamkel Zé (14. másodperc)

A DAC az első öt percben szerzett élvonalbeli góljai:

1. 1985/86, 24. forduló: DAC-Slavia Praha 2:1 (2:0) 3. Majoros
2. 1986/87, 9. forduló: DAC-Trnava 4:0 (2:0) 3. Pavlík (11 m)
3. 1986/87, 11. forduló: DAC-Nitra 1:0 (1:0) 1. Pavlík
4. 1986/87, 20. forduló: DAC-Prešov 3:0 (1:0) 3. Krištof
5. 1987/88, 13. forduló: DAC-Inter Bratislava 1:0 (1:0) 4. Majoros
6. 1988/89, 14. forduló: DAC-Olomouc 3:1 (1:1) 5. Mičinec (11 m)
7. 1988/89, 25. forduló: DAC-Slovan 5:2 (4:1) 1. Kašpar
8. 1990/91, 1. forduló: Bohemians-DAC 2:2 (2:2) 1. Súkenník
9. 1990/91, 10. forduló: DAC-Dukla Praha 2:1 (2:0) 5. Diňa
10. 1990/91, 20. forduló: Nitra-DAC 0:2 (0:1) 2. Plevka
11. 1992/93, 13. forduló: DAC-Hradec Králové 3:2 (3:1) 4. Jančula
12. 1993/94, 3. forduló: DAC-Banská Bystrica 4:0 (3:0) 5. Diňa
13. 1993/94, 22. forduló: DAC-Trnava 1:0 (1:0) 2. Vytykač
14. 1994/95, 20. forduló: DAC-Humenné 3:1 (1:1) 3. Lišivka öngól
15. 1996/97, 23. forduló: DAC-Prievidza 1:1 (1:0) 3. Zsákovics (11 m)
16. 1997/98, 26. forduló: 1. FC Košice-DAC 4:1 (3:1) 5. Zemánek
17. 1999/2000, 4. forduló: 1. FC Košice-DAC 2:1 (2:1) 3. Baran
18. 2009/10, 14. forduló: DAC-Petržalka 3:2 (2:2) 3. Bognár
19. 2009/10, 14. forduló: DAC-Petržalka 3:2 (2:2) 5. Bognár
20. 2009/10, 29. forduló: DAC-Banská Bystrica 1:1 (1:0) 1. Koejoe
21. 2011/12, 15. forduló: Ružomberok-DAC 3:1 (1:1) 4. Delarge
22. 2011/12, 29. forduló: DAC-MFK Košice 2:0 (2:0) 4. Delarge
23. 2013/14, 28. forduló: DAC-Banská Bystrica 4:0 (2:0) 1. Matúš
24. 2013/14, 28. forduló: DAC-Banská Bystrica 4:0 (2:0) 5. Nosko öngól
25. 2014/15, 22. forduló: Slovan-DAC 0:1 (0:1) 3. Štepanovský
26. 2017/18, 3. forduló: DAC-Ružomberok 1:1 (1:0) 5. Davis (11 m)
27. 2017/18, rájátszás, 1. forduló: DAC-Ružomberok 3:0 (1:0) 2. Černák
28. 2018/19, 12. forduló: DAC-Podbrezová 3:2 (1:2) 4. Bayo
29. 2019/20, 2. forduló: DAC-Pohronie 5:1 (2:0) 4. K. Vida
30. 2019/20, 11. forduló: Trnava-DAC 1:2 (0:1) 5. Fábry
31. 2019/20, 15. forduló: DAC-Trenčín 3:1 (1:1) 3. K. Vida
32. 2021/22, 10. forduló: DAC-Zlaté Moravce 4:2 (2:0) 5. Hahn
33. 2021/22, 11. forduló: Žilina-DAC 0:2 (0:1) 1. Lamkel Zé

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri