Hír

Kíváló hangulatban döntetlen a bajnok ellen

Kíváló hangulatban döntetlen a bajnok ellen

A-CSAPAT
|
Hír
| va 21.9.2014, Vrábež Milan

Nézőcsúcsot és döntetlent hozott a nagy érdeklődéssel várt rangadó a címvédő Slovan ellen, így tovább tart 2014-es hazai veretlenségi sorozatunk. A vásári hétvégén lejátszott mérkőzésen remek hangulatot teremtett a közel hatezer DAC-szurkoló.

Nagy iramban kezdődött a mérkőzés, kezdettől nyomás alá helyeztük a vendégeket és többet birtokoltuk a labdát. Szabó szöglete után Struhár már a 4. percben fejelhetett, de Perniš kapuja fölé célzott. A Slovan első komolyabb helyzete a 11. percben Fořt előtt adódott, aki egy szöglet utáni kavarodásból, kedvező helyzetből mellé célzott. A 21. percben Jablonský az oldalhálót találta el. A félidő derekán Kubík Grendellel játszott össze majd lőtt, Penksa biztos kézzel hárított. Pár percre rá Brašeň felrúgásáért szabálytalanságot követelt a hazai tábor, ám Slovan kontra lett a vége és Kubík lövése alig ment mellé. A 36. percben Krišto iramodott meg, lövését bravúrosan hárította Perniš, a labda Turňához lerült és az ő beadását Jurčo mellé fejelte. Nem sokkal később Ujlaky lövését blokkolta a vendégvédelem. A 39. percben Turňa lövési kísérlete ment fölé. Két perccel később a gyorsléptű Soumah iramodott meg, cselsorozata végén Žofčákhoz passzolt, az ő távoli löketét Penksa hárította. A félidő végén újra Penksa védett Soumah kiugratása után. A ráadásban megiramodutnk Perniš kapuja felé, a játékvezető azonban félbeszakította az akciót és véget vetett az első játékrésznek. A csapatok így nagy füttykoncet közepette mehettek pihenni.

A második félidőt is aktívabban kezdtünk, szinte végig fölényben játszottunk. A 49. percben Jurčo fejelte le Brašeňnak a labdát, aki Štepanovskýhoz továbbított, lövését leblokkolta az égszínkékek védelme. Majd egészen váratlanul a vendégek szerezték meg a vezetést: az 52. percben Majerník Struhárt kereste passzával, ám óriási hibája után Soumah egyedül tört kapura és Penksa mellett a hálóba gurított - 0:1. A bekapott gól ellenére is megállás nélkül biztatták szurkolóink csapatunkat, nem adtuk fel a küzdelmet. A 60. percben Štepanovský lódult meg a vendégek kapuja felé, Jurčohoz továbbított, lövését blokkolta Gorosito. Az akció után jöhetett előre a Slovan, ám Gorosito elvesztette a türelmét, és a tizenhatos területén belül hasbarúgta Jurčot. A játékvezető kiállította az argentin védőt és a megítélt tizenegyest Szabó magabiztosan értékesítette - 1:1! A 71. percben Turňa beadásáról alig maradt le Jurčo, közel jártunk a vezetéshez. A túloldalon Milinkovič lőhetett szabadrúgásból veszélyes szögből, a kapu közepébe célzott. Két perc múlva a frissen beállt Sabler dönthette el volna a meccset, kapáslövése után azonban kirúgás következett. A 87. percben Peltier tekerése kerülte el messziről kapunkat. A hosszabbítás percei előtt Grendel lövését fogta Penksa, majd ellentámadásból Jurčo beadása után Horváthoz került a labda, gólba tartó kapáslövését azonban az egyik fővárosi védő önfeláldozóan blokkolta. A meccslabdát Majerník hagyta ki a ráadás  perceiben - egy szöglet után Brašeň lövését Perniš kiütötte, a labda kapitányunkhoz pattant, aki senkitől sem zavartatva pár lépésre az üres kaputól mellé lőtt. Röviddel a lefújás előtt még Čikoš majdnem öngólt fejelt, de csapatunknak ma a félórás emberelőny ellenére sem adatott meg a győzelem.

Maradt tehát az 1:1, ami a hatodik döntetlenünk az idényben. A szezon egy harmada után a 6. helyen áll csapatunk, mérlege 2-6-3. Köszönjük szépen szurkolóinknak a fergetesges biztatást, szépen megtelt a városi stadion,  igazi rangadói hangulatot teremtve a mérkőzésnek. Legközelebb ismét itthon játszunk, a komoly játékerőt képviselő Trencsént jövő szombaton 19.00 órai kezdettel fogadjuk.

Edzői nyilatkozatok:

Radványi Miklós, DAC: „Aktívan kezdtük a mérkőzést, jól felkészültünk a Slovanból, azonban támadásainkból hiányzott a pontos utolsó átadás. Ugyanúgy a Slovannak is voltak helyzetei az első játékrészben. A második félidőt még analizálnom kell, nem értem, hogy a tapasztalt védőink miért adogatták annyiszor hátul a labdát, egy ilyen esetből kaptuk a gólt, óriási ajándékot adva Soumahnak. Később viszont kihasználtuk a javunkra ítélt büntetőt, majd Majerníknek volt óriási helyzete a meccs végén. A szurkolóink ma is fantasztikusak voltak. A meccs előtt elfogadtam volna az egy pontot, a játék képe alapján viszont nem vagyok elégedett a döntetlennel.”

František Straka, Slovan: „Az első félidőben több helyzetet is kialakítottunk, de nem sikerült sikeresen befejezni akcióinkat. A második félidőben kaptunk egy ajándékgólt, majd Gorosito rövidzárlata után kiegyenlített a DAC. Kontroláltuk a játék folyamát, a kiállítás után is eldönthettük volna a mérkőzést, viszont a hazaiaknak is voltak helyzeteik. Kemény mérkőzés volt, nagy küzdelmet hozott.“

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri