Hír

Pavol Jurčo, Szabó Ottó és Horváth Béla a DAC-Slovan (1:1) rangadóról

Pavol Jurčo, Szabó Ottó és Horváth Béla a DAC-Slovan (1:1) rangadóról

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 24.9.2014, Nagy Krisztián

Pavol Jurčo, Szabó Ottó és Horváth Béla nyilatkozik a vasárnapi derbi kulcsmomentumairól.

Pavol Jurčo: Én nem provokáltam Gorositót

A mérkőzésről: „Remek légkör, nem hiányzott a feszült hangulat. Kár a feleslegesen bekapott gólért, ezután tizenegyesből kiegyenlítettünk és a végén a három pont is meglehetett volna. Sajnáljuk.“

A tizenegyesről: „Egyértelműen ágyékon rúgott, és mivel a labda már nem volt ott, de még folyt a játék, ezért tizenegyes járt.“

Az ellenfél játékosainak azon állításáról, hogy az egész meccsen provokáltuk Gorositót: „Ez az ő gondjuk. Én személy szerint nem provokáltam.“

Szabó Ottó: Majerníknak ajánlom a gólt

A tizenegyesről és azokról a jelekről, amiket előtte Perniš kapus a cserepadjáról kapott  „Igen, állítólag mutogattak, de lehet csak azt a cserepadon ki hova üljön. Kivettem belőle a magamét és ez alátámasztotta bennem azt, hogy a bal kezéhez rúgjam. Ennek ellenére megvártam és egy kisebb lépésnél megtorpantam, ő elindult az egyik oldalra, így nekem könnyebb volt elhelyezni a másikba.”

A gól utáni eufóriáról: Jó érzés volt. A gól főleg Majerníknak szólt, hogy ne aggódjon a hibája miatt, mert az megesik nagyobb játékosokkal is. Hál’ istennek kiegyenlítettünk, nem számít ki rúgta a gólt. Amit sajnálok, hogy a végén Peo nem rúgta be a nagy helyzetét, akkor lett volna az igazi öröm, számára és számunkra is. Így is elégedettek kell, hogy legyünk az egy ponttal.”

A döntetlenért járó egy pontról: Én nem vagyok elégedett, és szerintem a többiek sem. Láttuk, meg lehet nyerni ezt a meccset. De ne legyünk telhetetlenek, jönnek még meccsek, melyeken nyerni lehet. Tény, hogy nekünk elsősorban nem a Slovan ellen kell nyerni, de ha van rá lehetőség, nyerjünk ellenük is.”

A hangulatról a stadionban: Nagyon jó volt, köszönjük! Hallottam, hogy sokan nem voltak elégedettek a meccsel, de szerintem, mint a hangulat, mint a meccs jó iramban és jó hangulatban zajlott, úgyhogy köszönjük szépen és továbbra is várjuk a szurkolókat a meccsekre.”

Horváth Béla: Kék tengert láttam...

Arról, milyen utasításokkal küldte a 69. percben Radványi edző a pályára: „Azt kérte a középpályát tartsuk meg és vigyázzunk a Slovan ellentámadásaira, mivel már csak tíz emberrel játszottak. És mindenképp törekedjünk a győzelemre.“

A végén kihagyott helyzetéről: „Azzal a tudattal léptem pályára, hogy biztosan helyzetbe fogok kerülni. Mikor Jurčo beadása után visszapattant hozzám a labda, egy kék tengert láttam magam előtt. Mégis, ahogy megrúgtam, nagy esélyt láttam arra, hogy betalálhatok. Igaz hogy a kapus vetődött, de játékos rúgta ki, a kapustól tehát be ment volna. Később Majerníknak volt egy még nagyobb helyzete, de ő sem talált be, így csak egy pontot tartottunk itthon.“

A mérkőzés színvonaláról és az eredményről: „Nagyon jó hangulatú meccs volt, mindkét félen voltak jó támadások. Érezhető volt, hogy a Slovant ebben az állapotban meg tudtuk volna verni. Igaz, más meccs után nyilatkozni, és más előtte, de így utólag érezhető, hogy a három pont is meglehetett volna. Nem vagyunk elgédettek.“

A soron következő mérkőzésről egykori csapata, a Trencsén ellen: „Döntetlenből már van elég, most már a győzelemre kell törekedni. A legfontosabb, hogy szombaton győzzünk. Volt csapatom ellen idegenben kapufát rúgtam, most is helyzetbe kerültem, ezért ahogy a nézők is szokják énekelni, érik a gól. Remélem, Trencsén ellen már beérik.“

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri