Interjú

Hahn János: Ilyen a csatársors

Hahn János: Ilyen a csatársors

A-CSAPAT
|
Interjú
| va 5.12.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Schäfer Andris a csúnya gólok szerzőjének hív engem, de nekem mindegy, milyen gólt lövök, a lényeg úgyis a három pont.” Hahn János megszerezte harmadik találatát a DAC mezében.

„Ezen a mérkőzésen a három pont begyűjtése volt az elsődleges. Akár nagyobb gólkülönbséggel is nyerhettünk volna, de mi is érezzük, hogy a játékunk még nem az igazi. Viszont úgy gondolom, hogy egyben van a csapat. Ezt az is alátámasztja, hogy a legutóbbi három találkozón nem kaptunk gólt. Szerintem erre lehet építeni. Nyilván még össze kell szoknia a csapatnak az új edzővel. Van egy jó elképzelésünk, amit próbálunk megvalósítani a pályán. Kicsit sok még az egyéni hiba, beleértve magamat is, nagyobb százalékban kell birtokolnunk a labdát, illetve még egy kicsit gyorsabban kell játszanunk támadásban – ezt várja tőlünk az edző is. Nem szabad panaszkodnunk, hiszen elkaptuk a fonalat, és ha ez még egy jó játékkal párosul, akkor csakis felfelé vezethet az utunk. Boldog vagyok, hogy 2:0-s sikert arattunk. A lecserélésemkor bosszús voltam, mert nem sokkal azelőtt a többiekhez hasonlóan én is kihagytam egy ziccert, és ez bosszantott, mert a 2:0 veszélyes eredmény. Ha akkor kapunk egy gólt, felbátorodik az ellenfél. Szerettem volna, hogy ne kelljen izgulnunk a végén, ezért akartam megszerezni a harmadik találatunkat, azonban összességében elégedett vagyok a győzelem miatt” – értékelt a tegnapi DAC-Pohronie (2:0) bajnoki mérkőzés után Hahn János, a DAC és a magyar válogatott támadója.

A 9-es mezszámmal játszó csatárunk a találkozó 35. percében megszerezte harmadik dunaszerdahelyi találatát. Szemfülesen csapott le Adamec hátragurított labdájára, és a hibát kihasználva higgadtan gurított a kapuba. „Schäfer Andris a csúnya gólok szerzőjének hív engem, de nekem mindegy, milyen gólt lövök, a lényeg úgyis a három pont. A legnagyobb helyzetemnél odapattant hozzám a labda, csináltam egy cselt balra, szemben álltam a kapussal, és már csak csőrrel tudtam belerúgni a labdába. Ha kicsit higgadtabb vagyok, akkor a hosszú sarkat jobban céloztam volna meg. Ilyen a csatársors: egy helyzet bemegy, a másik kimarad, ám így sem lehetek elégedetlen, hiszen sikerült betalálnom, és nyertünk is.”

Joao Janeiro érkezése óta a csapat megnyerte mindhárom bajnokiját, gólt sem kapva. De jó is lenne folytatni ezt a sort jövő vasárnap Pozsonyban! „Szerintem jó úton haladunk, és minden bizonnyal a jövő héten a játék is jobban fog menni, meg kell őriznünk az egységességünket. Az edző szokta mondogatni, hogy úgy kell csapatot építeni, hogy először a védekezést kell megszervezni. Azt gondolom, egyre jobbak vagyunk ebben, de nyilván még vannak ott is hibák, ám az elmúlt három mérkőzésen nem kaptunk gólt. Ha ezt így folytatjuk, plusz a középpályán és a támadósorban több labdát meg tudunk játszani, pontosabbak és racionálisabbak leszünk, akkor szerintem a Slovan ellen is lesz keresnivalónk. Nyilván Pozsonyba is három pontért utazunk” – tette hozzá a 26 éves, 7-szeres válogatott labdarúgó.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri