Tegnap Pozsonyban rendezték meg a jövőévi 21 éven alatti Európa-bajnokság sorsolását, amelynek egyik helyszíne a mi MOL Arénánk lesz.
2025 júniusában Szlovákia ad otthont a 21 éven alatti korosztály kontinensviadalának. Tegnap este Pozsonyban, ünnepélyes gálaest keretében zajlott le a torna sorsolása. Ez pedig arról döntött, ki kivel küzd meg a csoportkörben a negyeddöntőbe való bejutásért.
A dunaszerdahelyi MOL Aréna a B-csoport három összecsapásának lesz a helyszíne, mindhárom találkozó egyik résztvevő fele Csehország ifjúsági korosztályos válogatottja. Szomszédjaink ellenfelei sorrendben Anglia, Németország és Szlovénia lesznek. Ez azt jelenti, hogy a stadionunkban több olyan futballistát is láthatunk, akik az öt legszínvonalasabb bajnokság valamelyikében, főként az angol Premier League-ben és a német Bundesligában lépnek pályára hétről hétre.
A csoportkört a kiesési szakasz követi, amelybe a négy négytagú csoport első két helyezettje jut be. A MOL Arénában egy negyeddöntős párharcot is rendeznek, pontosabban június 22-én, vasárnap, amikor is az A-csoport második helyezettje és a B-csoport győztese mérkőzik meg egymással.
A dunaszerdahelyi MOL Aréna 2022 júniusában a 19 éven alatti Eb négy találkozójának a helyszíne is volt. Három év elteltével tehát ismét láthatjuk akcióban az európai és a világ labdarúgásának a jövőbeli csillagjait.
A 2025-ÖS EB MENETRENDJE – CSOPORTKÖR:
Június 11., szerda:
A-csoport: Szlovákia-Spanyolország (Pozsony, 18:00), Olaszország-Románia (Nagyszombat, 21:00)
C-csoport: Portugália-Franciaország (Trencsén, 21:00), Lengyelország-Grúzia (Zsolna, 21:00)
Június 12., csütörtök:
B-csoport: Csehország-Anglia (Dunaszerdahely, 21:00), Németország-Szlovénia (Nyitra, 21:00)
D-csoport: Ukrajna-Dánia (Sároseperjes, 18:00), Finnország-Hollandia (Kassa, 21:00)
Június, 14., szombat:
A-csoport: Spanyolország-Románia (Pozsony, 18:00), Szlovénia-Olaszország (Nagyszombat, 21:00)
C-csoport: Portugália-Lengyelország (Trencsén, 21:00), Franciaország-Grúzia (Zsolna, 21:00)
Június 15., vasárnap:
B-csoport: Anglia-Szlovénia (Nyitra, 18:00), Csehország-Németország (Dunaszerdahely, 21:00)
D-csoport: Finnország-Ukrajna (Kassa, 18:00), Hollandia-Dánia (Sároseperjes, 21:00)
Június 17., kedd:
A-csoport: Románia-Szlovákia (Pozsony, 21:00), Spanyolország-Olaszország (Nagyszombat, 21:00)
C-csoport: Grúzia-Portugália (Trencsén, 18:00), Franciaország-Lengyelország (Zsolna, 18:00)
Június 18., szerda:
B-csoport: Szlovénia-Csehország (Dunaszerdahely, 21:00), Anglia-Németország (Nyitra, 21:00)
D-csoport: Dánia-Finnország (Kassa, 18:00), Hollandia-Ukrajna (Sároseperjes, 18:00)
KIESÉSES SZAKASZ:
Június 21., szombat:
Negyeddöntő: 1C-2D (Zsolna, 18:00), 1A-2B (Nagyszombat, 21:00)
Június 22., vasárnap:
Negyeddöntő: 1B-2A (Dunaszerdahely), 1D-2C (Sároseperjes)
Június 25., szerda:
Elődöntő: 1A/2B-1C/2D (Pozsony), 1B/2A-1D/2C (Kassa)
Június 28., vasárnap:
Döntő (Pozsony, 21:00)