„A legjobbak mellett futballozni megfizethetetlen tapasztalat.” A DAC grúz támadója, George Gagua a sikeres idénykezdetének köszönhetően a válogatottba is visszakerült. Az elkövetkező napokban négy mérkőzés vár rá a Nemzetek Ligájának a keretében, beleértve a Puskás Arénában megrendezésre kerülő, Magyarország ellenit is.
George Gagua remekül kezdte a mostani szezont, így visszakerült a grúz nemzeti csapatba. Még a válogatott összetartásra való elutazása előtt a Nagyszombat elleni vasárnapi rangadón (2:2) is pályára lépett.
„Nehéz összecsapás volt, de erre is számítottunk. Úgy gondolom, nagyon jól kezdtünk. Voltak pillanatok, amikor mi, máskor pedig az ellenfél futballozott mezőnyfölényben, így szerintem érdekes találkozót játszottunk. Sajnos döntetlen lett a végeredmény, ami bánt minket, mivel 2:1-re vezettünk, az ellenfél pedig az utolsó percekben egyenlített. Megérdemeltük volna a három pontot. Amikor vezetünk és végül így végződik a meccs, az mindig fáj” – értékelt Gagua.

A pontosztozkodás ellenére a Niké Liga első helyéről vonul a válogatott meccsek miatti pihenőre a DAC. Nyolc mérkőzést követően 20 ponttal állunk és még egy elhalasztott találkozónk is pótlásra vár. A grúz támadójátékos egyúttal kiemelte a MOL Aréna a szurkolók által teremtett hangulatát.
„A Nagyszombat elleni összecsapások mindig különlegesek. A legutóbbi szezonban négyből háromszor legyőztük őket, így ezt a mostani idényben is folytatni akarjuk. Fantasztikus volt a hangulat. Mindegyik szurkolóknak szeretnék köszönetet mondani, aki kilátogatott a MOL Arénába és ugyanakkor elnézést is kérni tőlük, mert győzelemmel akartuk őket megörvendeztetni. Ha mindegyik összecsapásunkon ilyen hangulat uralkodik, akkor az nekünk és a lelátón helyet foglalóknak is jó. Ha az egész stadion biztatja az embert, az extra motivációt és erőt ad” – mondta.

Gagua a Niké Liga mostani idényében nyolc mérkőzésen lépett pályára, amelyeken négy találatot szerzett és további négy gólpasszt is kiosztott. 2025 nyarán érkezett a DAC-hoz, azóta 35 meccsen 6 gól és 7 gólpassz a mérlege a szlovák élvonalban.
A teljesítményének köszönhetően a grúz válogatottba is visszakerült. Már 2025 júniusában szintén tagja volt hazája nemzeti csapatának, ám akkor nem kapott játéklehetőséget a mérkőzéseken. Most itt az esély, hogy bemutatkozhasson a felnőtt válogatott szinten.
„Szeretnék köszönetet mondani a csapattársaimnak és a DAC stábjának, mert nagy részük van ebben. Önbizalmat adtak és jól érzem magam velük. Nagyon boldog vagyok, amiért ismét meghívót kaptam a válogatottba. A világ legjobb futballistái mellett futballozni megfizethetetlen tapasztalat. Például Kvaratskhelia a legmagasabb szintű labdarúgó, aki elnyerheti az Aranylabdát is. Úgy gondolom, tőle, de a többi világszínvonalú játékosainktól is sokat tanulhatok” – nyilatkozta a 24 esztendős támadó.

Grúziára négy megmérettetés vár a Nemzetek Ligája 2026 kiírásában. Elsőként kétszer odahaza, Tbilisziben lép pályára: szeptember 25-én Észak-Írországot, három nappal később Ukrajnát fogadják. Ezeket követi majd a Magyarország elleni budapesti fellépésük (október 2.), majd október 5-én Belfastban vendégszerepelnek Észak-Írország ellen.
A budapesti Puskás Arénában megrendezésre kerülő összecsapást is nagyon várja a grúz támadó. „Remek meccs lesz. A Puskás Arénában biztosan teltház és kiváló hangulat vár minket egy minőségi és erős csapat ellen. Ilyen stadionban pályára lépni egy ilyen ellenféllel szemben, ilyen csapattársak mellett kiváló tapasztalat. Nem is tudom leírni, milyen érzés” – tette hozzá.
Gagua személyes célkitűzése, hogy bemutatkozhasson hazája felnőtt válogatottjában. Grúzia ugyanakkor szeretne feljutni a Nemzetek Ligája A-csoportjába. „Elsősorban be szeretnék mutatkozni, azonban főleg azt akarom, hogy feljussunk a Nemzetek Ligába A-csoportjába. Nagyon jó csapattal rendelkezünk, magasak az elvárások, az edzői stáb pedig minőségi. Szerintem minden szükséges fegyverünk megvan a szintlépéshez. Most az a lényeg, hogyan leszünk képesek ezeket kihasználni” – zárta George Gagua.





