Amikor 2015-ben, 24 évesen Dunaszerdahelyre igazoltál, gondoltad volna, hogy ennyi ideig a klub játékosa leszel?
„Az érkezésemkor a legelső célom az volt, hogy segítsek a klub fejlődésében. Akkoriban nem az élmezőnyért és az európai kupaszereplésrét küzdöttünk, én pedig szerettem volna változtatni ezen. Természetesen a további céljaim között szerepelt a folyamatos játéklehetőség, később pedig egy jobb klubhoz való igazolás, de kiválóan éreztem magam Dunaszerdahelyen. Csodálatra méltó a szurkolók és a klub dolgozóinak szenvedélye, én pedig olyan helyen akartam futballozni, ahol szeretnek, így maradtam. Többször is meghosszabbítottuk a szerződésemet, mert itt otthon éreztem magam.”

Az érkezésedkor még a régi stadionban játszottunk és a tabella alsó régióiban tanyáztunk, így a saját bőrödön tapasztalhattad meg az infrastruktúra, a csapat minőségének és a klubban uralkodó hangulat javulását. Mit látsz, ha összehasonlítod a 2015-ös DAC-ot a 2023-sal?
„A legnagyobb különbséget természetesen az új stadion és az akadémia jelentik, ezeknek köszönhetően pedig jobb futballisták is érkeztek. Nyilvánvaló, hogy ezzel az edzői stábbal és a jelenlegi játékoskerettel csakis a bajnoki cím lehet a cél – remélhetőleg ez már a következő szezonban összejön.”

Hogyan hasonlítanád össze a jelenlegi Eric Davist a nyolc évvel ezelőttivel?
„A legnagyobb eltérés a tapasztalat. Az érkezésemkor is volt már tapasztalatom többek között a panamai válogatottból, de akkoriban még sokkal fiatalabb, éretlenebb voltam.”

Jó döntés volt 2015-ben elhagyni a hazádat és hozzánk igazolni?
„Igen.”

Klubszinten mi volt számodra ennek a közel nyolc esztendőnek a csúcspontja?
„Amikor az édesanyám, az egész családom meglátogatott, és az egyik mérkőzésre is kijöttek. Édesanyám sírt a lelátón örömében, az a pillanat pedig számomra az ittlétem legemlékezetesebbje volt. Az utolsó mérkőzést követő búcsúztatás is örökké emlékezetes marad számomra, végtelenül hálás vagyok érte a klubnak és a szurkolóknak.”

A csapattal három alkalommal nyertél ezüstérmet a bajnokságban, kétszer a harmadik helyre futottunk be, az európai kupaporondon pedig több mérkőzésen is viselhetted a DAC mezét. Ebből a szempontból mi volt a csúcs számodra?
„A Nagymihály ellen szerzett gólom a 93. percben, ami már az új stadionban esett. Akkor még csak két új lelátó volt kész, a gólpasszt pedig Pape Sarr adta. Az európai kupameccsek közül a Jablonec ellen szerzett találatomat mondanám, amely jobb lábbal esett. Az egész pályafutásomnak azonban Panama az oroszországi világbajnokságon való részvétele volt a legnagyobb sikere, ahol büszkén képviselhettem a hazámat.”

Te voltál az első panamai futballista Dunaszerdahelyen, majd több honfitársad is megfordult nálunk. Mennyire volt fontos számodra, hogy a klubnál honfitársaid is szerepelnek?
„Nagyon. Segítettem nekik a beilleszkedésben, egyfajta bátyként tekintettek rám. Nagyon boldog vagyok emiatt, egyfajta nagykövetként tekintek magamra. Remélhetőleg több panamai futballistának is megnyitottuk az utat Dunaszerdahelyre. Örülök, hogy általánosságban elégedett velünk a klub és a szurkolók is.”

Különleges kapcsolatod volt a szurkolókkal, a búcsúmeccsedet is felejthetetlenné tették. Milyen emlékekkel távozol Dunaszerdahelyről velük kapcsolatban?
„Nagyon hálás vagyok nekik, amiért mindig kimutatták a szeretetüket felém. Szerintem büszkék is voltak rám, hiszen a pályán igyekeztem mindig a lehető legtöbbet nyújtani és szerettem volna bajnoki címmel megkoronázni az itt töltött éveket, de ez sajnos nem jött össze. A szurkolók tudták, hogy mindig mindent beleadtam és remélhetőleg mihamarabb bajnok lesz a DAC, mert a drukkerek nagyon megérdemelnék ezt, hiszen mindig a csapat mellett állnak. Bízom benne, hogy egy nap együtt ünnepelhet a csapat és a tábor.”

Ha majd egy bizonyos idő távlatából visszatekintesz a Dunaszerdahelyen töltött nyolc évedre, lesz valami, amit sajnálni fogsz, esetleg egy elszalasztott esélyt?
„Professzionális szinten semmit. Bár igaz, hogy néhány edzőnél nem kaptam sok játéklehetőséget, de mindig mindent beleadtam. Ez a mostani idényben is így volt, mert bár kevesebbet játszottam, továbbra is keményen edzettem. Akár a pályára, akár csak a kispadra neveztek az edzők, mindig igyekeztem a lehető legtöbbet tenni a csapatért.”

Ha a jövőben meghallod majd a DAC nevét, mi lesz az első szó, ami beugrik?
„A szerelem.”

Mik a terveid az elkövetkező évekre?
„Szeretnék továbbra is futballozni, nem gondolkodom a visszavonuláson, de egyelőre semmilyen konkrétummal sem tudok szolgálni. Nagyon nehéz most erről beszélnem, de idővel remélhetőleg egyre könnyeb lesz feldolgozni a helyzetet. Bárhova is igazolok, a DAC örökre a szívemben marad és szurkolni fogok a csapatnak.”