A Dunaszerdahely közelében található Nagymad községből származó srác először szülőfalujában került kapcsolatba a labdarúgással. „A diákcsapatban fociztunk, mígnem hatodikos koromban Dunaszerdahelyre mentem iskolába,” ecseteli, hogyan került tizennégy évesen a DAC-ba.

„A Vajanský Utcai Alapiskola hatodik évfolyamába iratkoztam be. Szunyog Laci futballistákat keresett, többségük nyolcadikos-kilencedikes volt. Az iskolai csapatban hátvéd lettem. Majd Sidó Franci az ifjúsági csapatba vitt minket, melyet ő edzett. Ő volt az az edző, akinek nagyon sokat köszönhetünk, hiszen ő vitt fiatal játékosokat a klubhoz. És egyszerűen jól beilleszkedtünk oda,” pontosítja, hogyan lett a dunaszerdahelyi klub játékosa.

Az edzők szorgalmasságát, fegyelmezettségét dicsérték. Szófogadó volt, mindig azt tette, amit mondtak neki. Ez a vérében volt? „Valószínűleg igen, hiszen falusi gyerekként kerültem a városba. A helyi srácok elvittek ide-oda, de a szolidabb gyerekek közé tartoztam,” válaszolja.

Emlékszik arra, mikor került be az A-csapatba? „Ha jól emlékszem, valamikor 1972-ben dobtak be a mély vízbe. Azt hiszem, Révkomáromba mentük játszani. Ez még a katonai szolgálatom előtt volt, pár mérkőzést még játszottam az A-csapattal.”

Nyitrára kellett volna igazolnia, de ehelyett Csehországba vette az irányt. „A vezetők azt ígérték, hogy bejuttatnak Nyitrára. Azonban még egy hónap sem telt el, és megjött a behívó a Dukla Stříbro csapatához - mely Tachov és Plzeň között helyezkedett el -, így két évet ott töltöttem. Az ottani csapat a kerületi bajnokságban szerepelt.”

A katonai szolgálata leteltével visszatért és a DAC-nál folytatta pályafutását. „Akkoriban Dunaszerdahelyen is a kerületi bajnokságban játszottunk. Mikor visszatértem, szerénységből először a B-csapathoz mentem. A csapattársak azt mondták, hogy mit bolondozok. Egy mérkőzés után visszatértem az A-csapatba, és egészen 1980-ig gyúrtuk a pályát.”

Az 1976/77-es szezonban a csapat három év után feljutott a divízióba, majd újabb három ott eltöltött év után a klub történetében először sikerült feljebb lépni az I. Szlovák Nemzeti Ligába.

1980. augusztus 9-én a még fából készült lelátóval rendelkező dunaszerdahelyi stadionban közel 3000 néző alig várta, hogy a DAC végre megvívja első mérkőzését az I. SZNL-ban. Vladimír Hrivnák edző irányítása alatt ezek a játékosok léptek pályára: Majthényi - Lainc, Domonkos, D. Horváth, Krištof - Leskiv, Szikora (Sill), Kováč - Audi, Lépes, Majoros.

A homonnai Chemlon csapata volt az ellenfél, és a hazai szurkolóknak a 17. percig kellett várniuk, míg először gólt kiálthattak. Mit gondolnak, ki volt a szerzője? Természetesen Domonkos Tibor. Ez egy felejthetetlen pillanat volt a DAC, a dunaszerdahelyi futball és Domonkos életében is. „Ez bizony összejött. Szikora Gyuri pontosan adott be, felugrottam, belefejeltem a labdába és a hálóba találtam. Nekünk, falusi gyerekeknek nagy élmény volt Szikorával vagy Józsa Lacival együtt játszani.” A mérkőzést végül 4:0-ra nyerték a dunaszerdahelyiek a nézők nagy ünneplése közepette.   

Domonkos nem enged rosszat mondani a divízióban formálódó keretre, mely lerakta a klub további fejlődésének az alapját. „Úgy gondolom, hogy a divízióban szereplő és az azt megelőző, a kerületi bajnokságban vitézkedő csapat a mai együttesek és játékosok számára is jó például szolgálhatna - fiataloknak és időseknek egyaránt. Nagyon összetartottunk, nem ismertünk elveszett labdát. A pályán kívül is sok időt töltöttünk együtt, csavarogni is közösen jártunk.”

A munkájuk mellett edzettek. „Bár csak a divízióban szerepeltünk, már kétfázisos edzéseink voltak. Reggel edzettem, majd munkaruhába öltöztem és rohantam a munkahelyemre, a járási építkezési vállalatba. Délután, a munka befejeztével mentem vissza a stadionba edzeni. Később a játékosok nagy része formálisan a földműves szövetkezetekhez volt beosztva. Lényegében profi futballisták voltak.”

Az ügyes, nagyon harcos játékosnak viszont hamar, már 27 évesen be kellett fejeznie a pályafutását. „Sajnos a SZNL-ban csak az őszi szezont abszolváltam. Már akkor jelentkeztek az egészségügyi gondjaim. Pozsonyba kellett mennem kivizsgálásra, és felfedeztek valami problémát a szívemmel. Így a csúcsszintű pályafutásomat be kellett fejeznem,” magyarázza.

Ezt követően már csak nézőként látogatott ki a stadionba, de a karrierje nem zárult le végleg, hiszen szabadidejében tovább futballozott. És amikor megalakult a DAC öregfiúk-csapata, egy pillanatig sem hezitált, és már néhány évtizede a csapatban szerepel. „Még mindig a csapat tagja vagyok, néha pályára is lépek. Viszont már gyorsan elfárad az ember, ráadásul még dolgozom is… Néhányunknak már a térde fáj, egyeseknek más, de az én időmből még Lépes Gyuri és Takács Pista is csapattag. Főleg a hazai mérkőzésekre járunk, esetleg Magyarországra. Viszont más sor került a vérfrissítésre, a csapat megfiatalodott.”

Picit sajnálja, hogy az emberek főleg a ligás játékosokra emlékeznek, és azokra, akik a kerületi bajnokságokban és a divízióban küzdöttek a DAC feljutásáért, már kevésbé. „Mindegyikünk a környékbeli falvakból származó srác volt, akiket a földijeik bíztattak a meccseken. Biztosan tudja, hogy is volt az annak idején: a násznépet szállító autóbuszból kiszálltak a férfiak, és elindultak a stadionba…”

A mai DAC-ra nagyon ritkán jár ki, csak a vonzóbb mérkőzéseket látogatja. „Ez már más foci. A pénzért játszanak, nem a városért. A játékosok nem idevalósiak, lejátsszák a meccset, és ennyi. A mi időnkben az ember akár meg is halt volna a pályán, lényegében azt sem tudtuk, mi az a sérülés… És ha valamink fájt, akkor azt az edzőnek meg sem mondtunk. De bízom benne, hogy a közeljövőben jó focit látunk majd Dunaszerdahelyen, bár a fiatalokkal még egy kicsit dolgozni kell. Remélem, hogy a munka gyümölcseként hazai neveléseket is láthatunk majd a csapatban.”

A DAC U17-es csapatánál bizonyos Domonkos Tibor a másodedző, de ő csak névrokona rovatunk szereplőjének. Viszont az egykori játékosnak van családtagja a klubnál. „Az unokám, László Konrád az U14-es csapat tagja, az ő meccseikre kijárok. Szegényeket most ütötte ki a Trencsén. De egyébként ügyesek, a hatodik helyen végeztek.”

Névjegy: Domonkos Tibor

A Dunaszerdahely mellett található Nagymad községből származik, 1953. július 13-án született. A határozott védő tizennégy éves korától szerepelt a DAC-nál. A Dukla Stříbro csapatánál eltöltött kétéves katonai szolgálatát kivéve folyamatosan a csapat tagja volt. A DAC színeiben megjárta a kerületi bajnokságokat, a divíziót, és az 1979/80-as szezonban a Szlovák Nemzeti Ligába való feljutáshoz segítette a csapatot. Ő szerezte a DAC első gólját az I. Szlovák Nemzeti Ligában, 1980. augusztus 9-én a Homonna kapujába talált be. A szezon őszi felének befejezése után egészségügyi okokból be kellett fejeznie a csúcsszintű pályafutását. Az I. SZNL-ban 15 mérkőzést játszott, egy gólt szerzett. Hosszú évek óta oszlopos tagja a DAC öregfiúk-csapatának.                  

Harsányi László