Interjú

Dominik Kružliak: Bízom a csapat erejében

Dominik Kružliak: Bízom a csapat erejében

A-CSAPAT
|
Interjú
| ke 9.8.2022, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Bár minőségi ellenfél az FCSB, úgy gondolom, van esélyünk a párharc megfordítására.” Dominik Kružliak csütörtökön nézőként izgul majd a társakért.

„Minden meccsen győzni szeretnénk. Tisztában voltunk vele, hogy remek csapat a Zólyombrézó, amely nehezen levédekezhető 3-4-3-as felállásban futballozik, egy jó szakember irányítása alatt. A támadásban ügyesen cserélgetik a játékosok a helyüket. A találkozó mindkét részről sok helyzetet hozott, még ha azt is gondolom, nekünk volt több. Győzni akartunk, támadásban nem voltunk rosszak, de a védekezésünkben néhány dolgot ki kell javítanunk. Jól kezdtünk, az első tíz percben volt két lehetőségünk, egy gyors gól biztosan segített volna nekünk. A második játékrészben felváltva támadtak a csapatok, mintha a középpályássorok nem is léteztek volna. Nehéz összecsapáson vagyunk túl, megemelem a kalapom a Zólyombrézó előtt, szerintem a tabella felső részében fognak mozogni. Három pontot akartunk szerezni, végül csak egyet sikerült” – értékelte a vasárnapi zólyombrézói összecsapást Dominik Kružliak, amely a két csapat által kidolgozott rengeteg helyzet ellenére gólnélküli döntetlennel ért véget.

A Zelpo Arénában lejátszott bajnoki találkozót követően a sárga-kékek gondolatban azonnal az Európa Konferencia Liga 3. előselejtezőjének csütörtöki visszavágójára tértek át, amelyen az FCSB otthonában lépnek pályára. Ez a DAC 26 éves középső védőjére is igaz, bár ő nem lehet a csapat segítségére Bukarestben. Egy hete ugyanis kiállították a román gárda elleni összecsapáson. „Nagyon bánt, hogy a szabálytalanságom és a piros lapom után abból a rögzített játékhelyzetből kaptuk a meccs egyetlen gólját is. Ilyen a futball, a hibák megtörténnek, fel kell ezeket dolgozni és tanulni belőlük. Bízom a csapatban, megvan a kellő erőnk és tudásunk a továbbjutás kiharcolására. Ha sikerülne gyorsan betalálnunk, mindent kezdhetnénk elölről. Bár minőségi ellenfél az FCSB, úgy gondolom, verhetőek és van esélyünk a párharc kimenetelének megfordítására.”

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri