Vélemény

Dominik Kružliak: Taktikailag és erőnlétileg is előre léptünk

Dominik Kružliak: Taktikailag és erőnlétileg is előre léptünk

A-CSAPAT
|
Vélemény
| csü 1.7.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Minden futballista szívesebben játszik szurkolók, mint üres lelátók előtt. Bízom benne, hogy ez a szlovák élvonalban is lehetséges lesz.” Dominik Kružliak a Fradi elleni tegnapi mérkőzésről, a felkészülési időszakról és a Haladás elleni legközelebbi összecsapásról.

„Szerintem jó mérkőzést abszolváltunk. A védekezésben szervezettek voltunk, és a támadásaink is veszélyesek voltak. Természetesen bánt minket a vereség, de ha figyelembe veszem, hogy ez mindösszesen csak a második meccsünk volt a felkészülés során és hogy egy komoly terhelés után léptünk pályára, akkor azt mondanám, jó teljesítményt nyújtottunk, amelyre a jövőben építhetünk” –állapította meg a tegnapi Ferencváros-DAC (1:0) felkészülési találkozót követően Dominik Kružliak csapatkapitány, aki hozzátette: „A felkészülés két és fél hete alatt taktikailag és erőnlétileg is előre léptünk. Egy új játékrendszert próbálunk, de még mindig a tanulási fázisban vagyunk. Vannak még hibák a játékunkban, de szerintem nem futballoztunk rosszul.”

Hosszú idő után a csapat ismét többezres kulissza előtt lépett pályára, a Fradi stadionjába több mint ötezer ember látogatott ki. „Teljesen más ez így, kiváló volt a hangulat. Minden futballista szívesebben játszik szurkolók, mint üres lelátók előtt. Bízom benne, hogy ez a szlovák élvonalban is lehetséges lesz.”

Az elkövetkező két hétben még három felkészülési találkozó vár együttesünkre, méghozzá hazai pályán. A Salzburg és az FTC után papíron gyengébb ellenfelekkel csapunk össze. Az elsőn szombaton 17:00 órai kezdettel a magyar másodosztályú Haladás Szombathelyt fogadjuk a MOL Akadémián. „Meglátjuk, milyen összeállításban lépünk pályára. Természetesen szeretnénk megszerezni az első győzelmünket a felkészülés alatt, bár eddig nagyon minőségi csapatokkal találkoztunk. A bajnokságra és a kupára készülünk, néhány erőnléti és taktikai dolgon még hangolnunk kell. Ebben a fázisban nem annyira fontos az eredmény, de az önbizalom szempontjából megvan a maga szerepe. Bízom a sikerben” – tette hozzá a DAC 24 éves középhátvédje.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri