Hír

Törökországba repül a DAC

Törökországba repül a DAC

A-CSAPAT
|
Hír
| va 23.1.2022, Krisztián Nagy

Február 2-ig (szerda) az Antalyához közel elhelyezkedő Belekben folytatja a felkészülést együttesünk.

A sárga-kékek január 6-án, csütörtökön kezdték meg a téli felkészülést, amelynek az első 17 napját hazai környezetben abszolválták. Itthon két mérkőzésen is pályára lépett a csapat: múlt szombaton 5:1-re győzte le a másodosztályú Ligetfalut a MOL Akadémián, szerdán pedig a MOL Arénában a budapesti Ferencvárost múltuk felül (2:0).

A telet mostantól a török riviéra kellemesebb klímájára cseréljük, ahol ismert környezetben, immár hetedik alkalommal edzőtáborozik a DAC, amely február 2-ig, szerdáig marad Belekben.

A játékosok és a stábtagok ma nagyon korán keltek, hiszen az akadémián már 5:00-kor volt a találkozó. Röviddel fél hat után a küldöttség elindult a bécsi repülőtérre, ahonnan egyenes járattal repül Antalyába. A felszállás tervezett időpontja 9:20 óra, a félhold országába való megérkezés ottani idő szerint 14:00 óra körül lesz (Szlovákiában két órával kevesebb van, tehát 12:00 órakor).

Joao Janeiro vezetőedző a következő 21 játékost vitte magával az összpontosításra: Horváth, Vantruba, Veszelinov (kapusok) - Andzouana, Balić, Brunetti, Ciganiks, Dimun, Hahn, Krstović, Kružliak, Malý, Muhamedbegovic, Nebyla, Njie, Verlinden, Vera, Moumou, Sharani, Bögi, Veselovský (mezőnyjátékosok).

A Kalmár, Szendrei (sérülés), Pinto (betegség) hármas mellett Jedlička és Fábry is otthon maradt, akiket a vezetőedző nem nevezett az utazó keretbe, akárcsak Beskorovainyit. Az ukrán középső védő engedélyt kapott, hogy tárgyalhasson a külföldi vendégjátékáról. Blackman és Davis továbbra is a válogatottbeli kötelezettségeiknek tesznek eleget – ők csak a Törökországból való hazatérést követően csatlakoznak a gárdához.

Idén a Belekben található Papillon Aycha hotel lesz a DAC átmeneti otthona, amely közvetlenül a Földközi-tenger partján fekszik. A hoteltől nem messze egy golfpálya terül el, és szintén megtalálható itt egy, több futballpályával rendelkező edzőközpont, amelyeken csapatunk felkészülhet a szezon tavaszi felére. Itt kellene abszolválnunk azt a három felkészülési találkozót is, amelyeken sorrendben a TSC Topolyával, a Kubany Krasznodarral és a Čukarički Belgráddal mérkőzünk meg.     

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri