Hír

DAC-Nagyszombat: Biztonsági intézkedések és jegyelővétel

DAC-Nagyszombat: Biztonsági intézkedések és jegyelővétel

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 14.7.2014, Nagy Krisztián

A bajnokság eredeti kiírása szerint szombaton, július 19-én kellett volna játszani a DAC-Nagyszombat ligamérkőzést. Mivel azonban a Spartak sikeresen vette első európai akadályát - kettős győzelem a máltai FC Hibernians ellen - a Ligás klubok úniója vasárnapra halasztotta a rangadót.

A kezdési idő változatlanul 19.00 óra, játékvezetők Jaška - Tomčík, Hrčka.

A nagyszombatiak az Európa Liga 2. fordulójában csütörtökön, július 17-én a grúz Zestafoni otthonában szerepelnek, a visszavágót egy héttel később, július 24-én Aranyosmaróton játszák.

A legutóbbi DAC-Spartak rangadóra idén május 20-án került sor, az elmúlt idény utolsó előtti fordulójában. Az akkori 1:0-ás győzelem csapatunk bentmaradását jelentette, ráadásul épp ezen a meccsen született a szezon nézőcsúcsa - 7009.

Májushoz hasonlóan, a DAC futballklub ezúttal is biztonsági intézkedésket vezet be:

2014. július 20-án 19.00 órától az FC DAC 1904 Dunaszerdahely csapata a Fortuna liga 2. fordulójában hazai pályán a Spartak Trnava csapatát látja vendégül. A mérkőzést az 1/2014 számú a sportrendezvényekről szóló törvény értelmében a szervező különleges rendszerű sporteseménynek nyilvánította. Annak ellenére, hogy a rendőrséggel kapcsolatos előzetes egyeztetések ellenére a mérkőzés nem lett rizikós sporteseménynek minősítve, a mérkőzés előtt és alatt szigorú biztonsági intézkedések lesznek foganatosítva úgy a szervező és a rendőrség részéről.

A vendégszektor a C1 és a C2 szektorokban lett kijelölve, ahová beléptető kapukon keresztül juthatnak be a vendégszurkolók. Emiatt a Sport utca az I. Gyurcsó utca felöli oldala 2 órával a mérkőzés kezdete előtt le lesz zárva és ide csak a vendégszurkolók lesznek beengedve érvényes belépőjeggyel. A vendégszurkolók részére a parkolás a régi sportcsarnok mellett lesz kijelölve.

A hazai szurkolóknak négy beléptető kapu kerül megnyitásra, mégpedig három a stadion Sport utca felöli oldalán a Štefánik utca felöli részén (1,2,3 számú kapu), s ebből egy kapu a bérleteseknek és a VIP belépőkkel rendelkezőknek lesz megnyitva ( 3 számú kapu), egy pedig a stadion keleti oldalán a B szektor műfüves pálya felöli részén (6 számú kapu). A stadion 2 órával a mérkőzés előtt lesz megnyitva nézők előtt. A hazai nézőknek A1,A2 szektor ( nagy lelátó ), D1, D2, D3, D4 szektor ( déli lelátó az eredményjelző oldalán) és a B1,B2 szektor ( keleti szektor) lett kijelölve. A C3, C4, C5 szektorok lezárásra kerülnek.

Jegyeladás elővételben csütörtökön - 17.7.2014, pénteken - 18.7.2014, szombaton - 19.7.2014 14:00 órától 19:00 óráig a stadion éttermében. A mérkőzés előtt pedig 2,5 órával az 1, 2 és a 6 pénztáraknál. A kedvezményes 2.-€ jegyeket (gyerekeknek 6-15 korig, nyugdíjasoknak 70 év felett, egészségkárosodott személyek részére) csak a 2 számú pénztárnál lehet megváltani (Sport utca).

Belepők árjegyzéke: 

6 év alatt:  ingyenes
6-15 év: 2 EUR
15-70 év 5 EUR
70 év felett: 2 EUR
Súlyosan egészségkárosodott: 2 EUR
Tolókocsis látogató: ingyenes

A jegyeladás mellett folytatódik a szezonbérletek további értékesítése is a Fortuna liga 2014/15-ös idényére, az alábbi árakon:

15-65 év, helyre szóló bérlet:   80 EUR
65 év felett, helyre szóló bérlet:  55 EUR
Súlyosan egészségkárosodott, helyre szóló bérlet nélkül 32 EUR

A vasárnapi mérkőzésre csak olyan személy léphet be a stadionba, aki nem áll nyilvánvalóan alkohol, vagy kábítószer hatása alatt, nem tart magánál szeszes italt, kábítószert, petárdát, lőfegyvert, üveget, botot, esernyőt vagy olyan tárgyat, mely a rendezvény megtartását, továbbá mások személy- és vagyonbiztonságát veszélyezteti. Rasszista vagy gyűlöletre uszító, agresszív, a sportszerű szurkolással össze nem egyeztethető feliratot tartalmazó transzparenst, zászlót, jelképet a stadion területére bevinni tilos! A szurkolók ruházatának és csomagjának átvizsgálására a rendezvény biztosítását végző rendőrök, rendezők jogosultak. A sportrendezvény ideje alatt kép- és hangfelvétel készül a stadionban, a szektorokban.

A szervezők megkérnek minden látogatót, hogy a tartsák be a rendőrség és a szervezők által kiadott utasításokat a mérkőzés előtt, alatt és után és ezzel is megkönnyítve a szervezők munkáját és elősegítve a mérkőzés rendbontás nélküli lebonyolítását. 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri