Hír

Csatárduónk a nagyszombati rangadóról

Csatárduónk a nagyszombati rangadóról

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 6.10.2014, Nagy Krisztián

A 3:1-es nagyszombati vereség után a csapatunk támadóival, Pavol Jurčoval és Roman Sablerrel beszélgettünk. Mindketten augusztus óta gólképtelenek, és a szombati rangadón sem sikerült betalálniuk. Pažo a kezdőcsapatban lépett pályára, Roman az ő helyére érkezett az 56. percben.

Pavol Jurčo: „Az első félidőben szinte a hazai kapuig sem jutottunk. Kétszer helyzetbe kerülhettünk volna, de a játékvezető lest fújt. Ezen kívül nem tudtunk semmit kidolgozni, és a hazaiak egy ártatlan szituáció után betaláltak. Az edző a félidőben azt hangsúlyozta, küzdjünk és próbáljunk meg kiegyenlíteni, ezzel nyomás alá helyezve a hazai csapatot. Mindjárt a fordulás után oldalról egy az egyben mentem a kapusra. Talán ha egy picit beljebb lettem volna, azonnal lőhetek. Sokszor megnéztem már azt a jelenetet, nehéz megmondani, hogy mit lehetett volna másképp csinálni. Ugyanígy oldanám meg, csak gólt lőnék… Azt vártam, hogy a kapus hamarabb szembelép, talán ellőhettem volna, de védte a közelebbi kapufát. Cselezni akartam, és ha a labdát jobban megtolom, akár még büntető is lehetett volna. Kár azért a pillanatért, ha sikerült volna kiegyenlíteni, teljesen más a meccs. A hazaiak aztán 2:0-ra növelték az előnyüket, és bár szépítettünk, szinte rögtön jött a kiállítás, majd a harmadik gól, és onnantól kezdve nagyon nehéz volt. Kár érte, mert szerettünk volna örömet szerezni a szurkolóinknak. Kemény összecsapás volt, sokszor állt a játék. Gyorsan ki kell heverni a vereséget, és idegenben is el kell kezdeni a pontgyűjtést. Talán már az a gondolat, hogy idegenben rosszul játszunk, és hogy nem szerzünk pontokat, befészkelte magát a fejünkbe. Egy idegenbeli győzelem beindíthat bennünket...”

Roman Sabler: „A csere előtt az edző azt mondta, próbáljam meg felpörgetni a játékot, és gólt szerezni. Egyik sem sikerült, amit nagyon sajnálok. Kezdeni akartam valamit a meccsel, de nem tudtam olyan helyzetekbe kerülni, amelyekből ki lehetett volna hozni valamit. Az élvonalbeli csapatoknál nagyon kemények a középső védők, ezért inkább a földön kellene többet játszani. Miután letámadtuk a védőket, úgy tűnt, többször rúgták föl a labdát, mint addig. A hazaiak tördelték a játékot, nem tudtuk a megfelelő tempót diktálni és Pažo lehetőségén kívül nem volt tiszta helyzetünk. Nehéz mérkőzés volt, sajnáljuk a vereséget, de fel kell emelnünk a fejeket. Rózsahegy ellen szeretnénk visszatalálni a győztes útra.”

 
deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri