Hír

Csapatunk vereséggel kezdte az új idényt

Csapatunk vereséggel kezdte az új idényt

A-CSAPAT
|
Hír
| szo 12.7.2014, Wimmer Gábor

Csák Máté vára alatt lejátszott mérkőzésen a DAC nagy küzdelemben 2:1 arányban alulmaradt a bajnokaspiráns, tavalyi ezüstérmes otthonában. A mérkőzésre 110 lelkes szurkoló kísérte el csapatunkat.

A kezdőcsapatot illetően egyetlen kérdés volt, végül Pavol Jurčo nélkül léptünk pályára. Bár a csatár nem hiányzott a csapatbuszban, a zsolnaiakkal azonban még nem született megállapodás, így civilben tekintette meg a mérkőzést. Nagy iramban kezdődött a bajnoki, már a hetedik percben veszélyeztettük a hazaiak kapuját, új igazolásunk Horváth Béla lövése a felső kapufán csattant! Nem kellett sokat várni a trencséniek válaszára, a 13. percben a nigériai Simon lökete szintén a felsőlécet találta el, megúsztuk kapott gól nélkül. A mérkőzés irányítását folyamatosan átvették a hazaiak, a labda főleg a mi térfelünkön mozgott. A nigériai szélső továbbra is veszélyes volt a kapunkra, és a 32. percben megszerezte a hazaiak vezető gólját, a tizenhatos vonalán belül ballal elcsavarta a labdát a kapu bal sarkába - 1:0! Két percre rá ismét Simon került helzyetbe, távoli lövését Penska magabiztosan öklözte. A következő helyzete a DAC-nak adódott, Szabó 22 méterről leadott szabadrúgását a hazai kapus megfogta. A 42. percben Lobotka a felső lécet találta el, egy újabb helyzetet úsztunk meg. Az első félidőt a trencséniek uralták, többet birtokolták a labdát és veszélyesebbek is volt a kapura.

A második játékrészben sem változott nagyban a játék képe, bár az első helyzet Brašeň előtt adódott, Horváth átadása után oldalról leadott lövését Volešáknak kellett hatástalanítania. A továbbiakban is a hazaiak domináltak, bár kissé visszavettek az iramból. A lelátón viszont főleg a DAC szurkolótáborát lehetett hallani. A trencséni mezőnyfölény a 69. percben újabb góllá érett, Mišák jól beívelt szögletét Kleščík csúsztatta a kapuba szöglet után - 2:0! A következő percekben annak örülhettünk, hogy nem kaptunk több gólt, viszont nekünk is adódtak helyzeteink. 87. percben gyors kontrát követően Brašeň sarokkal ugratta ki Turňát, de lövési kísérletét a védelem szögletre tisztázta. A helyzet után Brašeňnak sikerült szépítenie a 89. percben Szabó szögletét követően - 2:1! A hosszabbításban a trencséni Mišák hagyta ki a meccslabdát, így a végén maradt a 2:1 egy mozgalmas, sok helyzetet hozó mérkőzésen.

Köszönjük szurkolóinknak a kitartó biztatást!

A második fordulóban a nagyszombati Spartakot fogadjuk július 20-án, vasárnap 19:00 órakor. 

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri