Interjú

Christián Herc: A végeredmény nem tükrözi a játék képét

Christián Herc: A végeredmény nem tükrözi a játék képét

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 20.10.2025, Nagy Krisztián

„Remélhetőleg Nagymihályban már megtörjük a rossz sorozatot és jönnek a gólok.” A csapatkapitány értékeli a tegnapi mérkőzést, amelyen annak ellenére is a Zsolna szerezte meg a pontokat, hogy rengeteg lehetőséget alakított ki a DAC és ötször a kapufát is eltalálta.

„Két gólt ajándékoztunk az ellenfélnek, a Zsolna azt sem tudja, hogyan győzött. Az egész találkozó során mi voltunk a jobb csapat, talán tizenöt komoly gólhelyzetünk is volt. 90 perc alatt kétszer jöttek be a tizenhatosunkba és kétszer is eredményesek voltak. Mi legalább 150-szer jutottunk el a büntetőterületükig és mindössze egyszer találtunk be. A vendégek hatékonyabbak voltak, ezért győztek. Az edzéseken talán még jobban oda kell figyelnünk a befejezésekre, mert már nem normális, hogy a legutóbbi három-négy összecsapáson akár tíz százszázalékos helyzetet is kidolgozunk, de nem vagyunk képesek ezeket kihasználni. Remélhetőleg Nagymihályban már megtörjük a rossz sorozatot és jönnek a gólok” – jelentette ki Christián Herc csapatkapitány a tegnapi balszerencsés DAC-Zsolna (1:2) összecsapást követően, amelyen összesen ötször találtuk el a zsolnaiak kapufáit.

Az alapszakasz első fele után a hiányos tabella harmadik helyén állunk, míg tegnapi ellenfelünk az éllovas pozíciójába ugrott fel. „Mint mindegyik csapatnak, a Zsolnának is megvan a maga minősége. Úgy gondolom, kiválóan felkészültünk belőlük, csakhogy két gólt is ajándékba kaptak tőlünk. Mindenesetre el kell felejtenünk ezt a vereséget és győzni Nagymihályban. A tegnapi után nem mondhatjuk, hogy kizárólag pozitívan értékelhetjük az alapszakasz első felét. Egyrészt, nagyon jó meccset játszottunk, de rendkívül bánt minket a vereség. Ha a Zsolna jobb teljesítményt nyújtva győz le minket, akkor mindannyiunk elismeri a kudarcot, de remek teljesítményt követően kaptunk ki 1:2-re. Nem tudok mit mondani arra, hogy a legutóbbi összecsapásokon hatalmas mennyiségű helyzetet hagyunk ki és folyamatosan a kapufákat találjuk telibe. Az edzéseken tökéletesítenünk kell a befejezéseket. Remélhetőleg már Nagymihályban fordul a kocka” – tette hozzá Christián Herc.

Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Veren Siteler deneme bonusu veren siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler deneme bonusu veren siteler gĂĽvenilir Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri deneme bonus veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri