Hír

Boldog szülinapot, Yhoan!

Boldog szülinapot, Yhoan!

A-CSAPAT
|
Hír
| hé 13.12.2021, Krisztián Nagy

Ma ünnepli huszonötödik születésnapját Yhoan Andzouana, a DAC kongói támadójátékosa. Isten éltesse sokáig!

Születési időpont és hely: 1996. december 13., este 21 óra 50 perc, Brazzaville, Kongó
Méretei születésekor: 55 cm és 3000 gr
Jelenlegi magassága és súlya: 179 cm és 71 kg

Yhoan Many Andzouana a kongói fővárosban, Brazzaville-ben született, de Párizsban nőtt fel. Diákként a Monaco ifjúsági korosztályos együtteséhez került. Hat esztendőt töltött el az ottani AS-nél, és fokozatosan egészen a felnőttcsapatig tornázta fel magát, amelynek a mezében a PSG ellen mutatkozott be a francia kupa elődöntőjében. Ezt követően két szezont Spanyolországban töltött, ahol a Gironát és annak tartalékcsapatát, a Perelada gárdáját erősítette. 2019 őszén a KSV Roeselare csapatához igazolt, ahol 21 mérkőzésen négy gól és három gólpassz fűződött a nevéhez a belga másodosztályban. Tavaly nyáron lett érkezett a Csallóközbe, 2023 júniusáig szóló szerződést írt alá. Kongó nemzeti tizenegyében 2019 novemberében debütált, eddig 5 rajtot gyűjtött. A DAC-ban jelenleg 37 Fortuna ligás mérkőzés és 4 gól a mérlege. A Slovnaft Cup-ban további 4 rajtot és 2 gólt jegyzett.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri