Hír

Boldog szülinapot, Xisco Muñoz!

Boldog szülinapot, Xisco Muñoz!

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 5.9.2024, Nagy Krisztián

Ma ünnepli 44. születésnapját Xisco Muñoz, a DAC vezetőedzője. Isten éltesse sokáig!

Francisco Javier Muñoz Llompart, akit a labdarúgás világában a Xisco Muñoz néven ismernek, a Mallorca szigetén található Manacor városában született 1980. szeptember 5-én. A játékos-pályafutása során főként szélsőként futballozott. A spanyol élvonalban a Betis, a Valencia, a Tenerife és a Levante mezét is viselte. A Valencia együttesével 2004-ben UEFA-kupát nyert. A grúz Dinamo Tbiliszinél az idegenlégiós életet is kipróbálhatta, amellyel két bajnoki címet szerzett és a gólkirályi korona is az övé lett. Pont a Dinamo csapatánál kezdte meg 2019-ben az edzői pályafutását. Ez első évben asszisztensként tevékenykedett, hozzájárulva az újabb grúz bajnoki elsőség elhódításához. Bár 2019 decemberében elhagyta a klubot, 2020 nyarán visszatért, de immár a vezetőedző posztjára. Azt követően, hogy az irányítása alatt a csapat ismét felült a bajnoki trónra (a 2020-as idény, tavasz-ősz lebonyolítási rendszerben), elfogadta az élvonalba való feljutásért küzdő Watford ajánlatát. 2021 márciusában ő lett a Hónap edzője az angol Championshipben, áprilisban pedig Premier League-tagság kivívását ünnepelhette a gárdával. Annak ellenére, hogy újoncként 7 fordulót követően a tabella 15. helyen állt a Watford, október elején a klub felbontotta vele az együttműködést. Három héttel később már az SD Huesca kispadján ült, amellyel a spanyol másodosztály tizenharmadik helyén végzett. 2022 őszén a ciprusi Anorthoszisz Famaguszta csapatánál dolgozott, 2023 nyarán pedig az egyik legrégibb angol együttes, a második liga újonca, a Sheffield Wednesday irányítását vette át. Október elejéig volt a „Baglyok” vezetőedzője. Tavaly novemberben érkezett Dunaszerdahelyre, az előző idényben a második helyre vezette együttesünket. Még a szezon vége előtt, májusban 2026-ig hosszabbított. Eddig 26 tétmérkőzésen ült a sárga-kékek kispadján, mérlege 12-8-6, 43:25-ös gólaránynál.

Isten éltesse sokáig!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri