Mérkőzés

Beszámoló: Vágsellye - DAC 1904 1:2 (0:1)

Beszámoló: Vágsellye - DAC 1904 1:2 (0:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| sze 23.10.2024, DAC 1904

Egy akcióból és egy büntetőből szerzett góllal győztük le saját otthonában a harmadik vonalbeli Vágsellye csapatát, és bejutottunk a Slovnaft Cup következő fordulójába, a nyolcaddöntőbe.

A VI. ligás Ipolyszalka, majd a harmadosztályú Nagyölved legyőzése után az ugyancsak 3. ligás vágsellyei csapattal kerültünk össze a Slovnaft Cup negyedik fordulójában. A mérkőzés tétje a nyolcaddöntőbe kerülés volt.

Xisco Muñoz hat változást eszközölt a legutóbbi bajnokin pályára küldött tizenegyhez képest. A papírformának megfelelően az első pillanattól kezdve kezdeményezőbben léptünk fel, a kék mezben játszó hazai együttest elsősorban a védelmi feladatok ellátására összpontosított. Elsőként Tuboly lövése suhan el a felső léc felett, majd Yapi kísérletét mentette szögletre a hazai kapus, Rybánsky.

Sortűz alatt tartottuk a hazai kaput, és a vágsellyei védelem a 15. percben kénytelen volt megadni magát. Kacharaba beadását Trusa előbb mesterien megszelídítette, majd egy még szebb lövéssel a hálóba juttatta a labdát – 0:1. Főként mentális szempontból volt nagy jelentősége a találatnak, de még ennél is megnyugtatóbb lett volna, ha a következő próbálkozásunk is a kapuban landol, Andzouana viszont mellé gurított.

Kézben tartottuk a meccset, vendéglátóink csupán szabadrúgások után kerültek a kapunk közelébe, de Filipének igazából nem sok dolga akadt. A sellyei publikum így is élvezte a találkozót, a helyi hangosbemondó – aki csak szlovákul szólt a közönséghez, noha a lelátón a hazaiak egy része is magyarul kommunikált – mexikói hullámzásra buzdította az iskolásokból verbuválódott, lelkesen buzdító hazai srácokat. A vendégszektorba 185 DAC-drukker váltott jegyet, ők az első félidőben csendesebben szurkoltak.

Xisco Muñoz hármas cserét hajtott végre a szünetben. Bőszét, Tubolyt és Almásit vette le a pályáról, Ramadant, Bajot és Basseyt küldte be a helyükre. Veszélyes helyzetek nélkül csordogáltak a játékpercek, majd az 58. percben nagy lehetőség adódott a hazaiak előtt, de az ollózós mozdulatból végül nem lett gól. Megszaporodtak azonban a hazai támadások, Mészáros 25 méteres lövésénél Filipe csak nyújtózva tudott szögletre menteni. A 74. percben újfent Mészáros próbálkozott, ezúttal közvetlen közelről ugyan, de ismét sikertelenül, kapusunk ugyanis védte a lövéseket. Egy perccel később viszont már Filipének sem volt esélye: a hazai kedvenc, Palacios 17 méterről bombázta be a labdát – 1:1.

Kellemetlen hajrá várt ránk, mert az egyenlítő találat fokozta a sellyeiek lelkesedését: Palacios újabb lövéssel próbálkozott, és a hazai közönség is áhította az újabb gólt. Néhányan már a rendes játékidőt követő tizenegyesrúgásokra készülődtek, de erre mégsem került sor, mert végül egy lefújás előtti büntető döntött a továbbjutó sorsáról. Rybánsky a 85. percben túlzott rössel robbant ki a kapujából, letarolta Trusát, Choreň játékvezető pedig habozás nélkül a mészpontra mutatott. A büntetőt Andzouana értékesítette – 1:2 –, ezzel biztossá téve a továbbjutásunkat.

A mérkőzés első félideje a miénk volt, a másodikban viszont Palacios egyenlítő találata után volt némi izgulnivalónk. A legfontosabb kérdésünkre a hajrában érkezett a válasz egy tizenegyes formájában. Továbbjutottunk, és már azt is tudjuk, hogy a nyolcaddöntőben a Besztercebánya lesz a következő ellenfelünk a MOL Arénában. A kupameccs hivatalos játéknapja november 6., de az az időpont még a két klub közös megegyezése alapján módosulhat.

Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Nagyjából az történt a mérkőzésen, amire számítottunk. Pozitívan értékelem, hogy bejutottunk a következő körbe, melyet már hazai pályán játszunk, és annak is, hogy senki nem sérült meg. Ez főleg most fontos, amikor sok mérkőzést játszunk egymás után. Nehezen harcoltuk ki a továbbjutást, de ha be akarunk jutni a kupadöntőbe, akkor az odavezető úton már nem számíthatunk könnyű mérkőzésekre. Harcolni kell, mi megtettük és megyünk tovább.”

Martin Babinec (Vágsellye): „Jó mérkőzést játszottunk. Szerettük volna megnehezíteni az ellenfelünk dolgát. Talán a lelkünk legmélyén reméltük csak, hogy továbbjuthatunk, és a találkozó végkimenetelét ismerve most sajnáljuk, hogy nem sikerült eljutnunk a büntetőrúgásokig. Kár, mert a második félidőben nyújtott teljesítményünkért a döntetlen megérdemelt lett volna. A vendégek természetesen gyorsak, veszélyesek, össze kellett előttük zárnunk. A taktikai utasításokat az utolsó pontig betartottuk, kár a végéért. Sajnálom a fiúkat, mert mindent kiadtak magukból, és a nézők is élvezték volna, ha megy tovább a játék. Mégis úgy gondolom, hogy jó benyomást keltettünk bennük, és van mire építenünk a jövőben.”


ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

FK SLOVAN DUSLO ŠAĽA - DAC 1904 1:2 (0:1)
Slovanft Cup, 4. forduló, Štadión TJ Slovan Duslo Šaľa, Vágsellye, 2024. 10. 23., 15:00
Játékvezetők: Choreň - Roszbeck, Kardelis
Nézőszám: 1225
Gólszerzők: 74. Palacios, ill. 15. Trusa, 88. Andzouana (11 m)
Sárga lap: 26. Mészáros, 85. Rybánsky, ill., 11. Mendez, 40. Yapi, 94. Brunetti
DAC 1904: Filipe - Yapi, Kacharaba, Brunetti, Mendez - Bősze (46. Ramadan), Vitális (80. Herc), Tuboly (46. Bajo), Andzouana - Trusa (K), Almási (46. Bassey)
Vágsellye: Rybánsky - Kotlár, Remeň, Hučko (K), Sova - Krivošík (89. Garcia), Serna - Mészáros, Kochan (89. Valík), Palacios - Čiernik (60. Giraldo)

A mérkőzés statisztikája:

Lövések: kapura: 4:5, mellé: 3:12
Szöglet: 5:9
Les: 1:0

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri