Mérkőzés

Beszámoló: Trencsén - DAC 1904 0:3 (0:2)

Beszámoló: Trencsén - DAC 1904 0:3 (0:2)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| ke 17.9.2024, DAC 1904

Meggyőző játékkal magabiztos győzelmet arattunk Trencsében, ahová a hétközi forduló ellenére közel 50 szurkoló kísérte el a csapatunkat. Három gólunkon ezúttal ketten osztoztak: Redzic és Trusa (2) találatainak köszönhetően gyűjtöttük be a három pontot.

A Slovan elleni hazai vereséget követően Csák Máté vára alatt igyekezett javítani a csapat. A kedd esti mérkőzést eredetileg már korábban le kellett volna játszani, de a trencséni gyepszőnyeg cseréje miatt későbbi időpontra tolták a találkozót. Xisco Muñoz több helyen is változtatott a legutóbb pályára küldött összeállításon. A kezdőben mutatkozhatott be például a kolumbiai Ortiz, s ezúttal Ramadan és Redzic is az elejétől a pályán volt.

Trencsénben mi voltunk az első csapat, aki ellen 19 év után ismét természetes borítású talajon játszottak a hazaiak. Az eredmény szempontjából ez önmagban még nem bír döntő jelentőséggel, de az biztos, hogy a szűz játéktéren az első percekben mi voltunk az aktívabbak. Elsősorban Ramadan és Redzic igyekezett bizonyítani az edzőnek, hogy legközelebb is kezdőként számoljon velük. Utóbbi bátran felvállalta a lövéseket, és nem szegte kedvét, ha próbálkozásait kezdetben blokkolták a hazaiak. Redzic nem adta fel, és igaza lett, mert harmadik alkalommal vezetéshez juttatta a csapatunkat. Ramadantól kapta az indítást, majd védője szorításában a hosszú sarokba rúgta a labdát – 0:1. Gólját a vendégszektor előtt ünnepelte, ahová ezúttal 42 sárga-kék szurkoló váltott jegyet.

Gólja után kis híján egy gólpasszt is kiosztott a bosnyák felmenőkkel is rendelkező magyar játékos. Remekül vette észre a lesvonalról kilépő Trusát, aki végül a kapusba, Katičba rúgta a labdát. Pár pillanattal később viszont már ő is gólszerzővé lépett elő. Ramadan másodjára is kiosztott egy gólpasszt, a szellősen védekező trencséni együttes Trusa 17 méteres lövése után másodszor is kapitulált – 0:2. Nem telt el fél óra a mérkőzésből, és már két góllal vezettünk idegenben. A két találat láthatóan meg is fogta Ilija Stolica csapatát, de a félidő utolsó harmadára azért igyekeztek összeszedni magukat a trencséniek. Igazán kidolgozott helyzetig viszont a labdatartási fölény ellenére sem jutottak, így megnyugtató, kétgólos előnnyel vonulhattunk az öltözőbe.

A második félidőben nem hajtott bennünket a győzelmi kényszer, spanyol mesterünk cserékkel sem nyúlt bele a csapat játékába. A hazai támadásokban nem volt átütőerő, a védelmünk könnyedén hárította a fehér mezesek távoli próbálkozásait, a beíveléseknél is uraltuk a légteret. Popovićnak komoly védeni valója nem akadt, de azért a 64. percben szükség volt rá, hogy szögletre tenyereljen ki egy csípős bombát. Csendesen csordogált a mérkőzés, melyet a kétgólos vezetés birtokában uralmunk alatt tudhattunk, de annál nagyobb öröm, hogy még növelni is tudtuk találataink számát. A 65. percben Vitális vezette végig a félpályán a labdát, majd a jobb helyzetben érkező Trusa elé tálalt, aki nem hibázott – 0:3. A győzelmet innentől kezdve már csak valamiféle futballtörténeti csodával tudta volna elvenni tőlünk a hazai csapat, komolyabb erőkifejtésre nem voltak képesek a hármas sípszóig.

Nem hozott szerencsét a természetes borítású pálya a trencsénieknek, Redzic egy és Trusa két góljával elhoztuk a három pontot Csák Máté vára alól. Győzelmünkkel felálltunk a dobogó harmadik fokára. Szombaton pedig ismét idegenben, ezúttal Szakolcán lépünk pályára. Legyünk ott minél többen a lelátón!

Edzői értékelés:

Roberto Cuesta (DAC 1904, asszisztens): „Az első perctől az utolsóig uralmunk alatt tartottuk a játékot. Nagyon jó teljesítményt nyújtottunk, és úgy gondolom, hogy labdával és labda nélkül is nagyon erősek voltunk ma az elejétől a végéig.”

Ilija Stolica (Trencsén): „Gratulálok a DAC-nak a megérdemelt győzelemhez. Jól kezdtük a játékot, az első gól előtt mi birtokoltuk többet a labdát. Kezdeményezőbbek voltunk, de megtörte a lendületünket az első gól. Mentálisan visszaestünk és az energiánk is alábbhagyott. Az ellenfél kihasználta a védelmünk megingásait, és minden hibánkat megbüntetett. Nem róhatok fel semmit a játékosoknak, akik mind igyekeztek ugyan, de amíg a DAC berúgta a helyzeteit, addig mi nem.”


ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

AS TRENČÍN - DAC 1904 0:3 (0:2)
Niké Liga, 7. forduló, Sihoť Stadion, Trencsén, 2024. 9. 17., 18:00
Játékvezetők: Smolák - Ferenc, Halíček
Nézőszám: 2006
Gólszerzők: 22. Redzic, 27., 65. Trusa
Sárga lap: 34. Derlek, 60. Hájovský, 87. Zorič, 88. Suleiman, ill. 16. Mendez, 37. Bajo, 71. Redzic
DAC 1904: Popović - Andzouana (58. Yapi), Ortiz, Kacharaba (58. Csinger), Brunetti, Mendez - Vitális (77. Herc), Bajo, Ramadan (70. Tuboly) - Redzic (77. Szendrei), Trusa (K)
Trencsén: Katič - Hájovský, Bondarenko, Stojsavljević, Skovajsa - Ibrahim, Bariš (K) (80. Zorič), Derlek (72. Fiala) - Sunday (62. Šefčík), Donkor (62. Mikulaj), Uchegbu (72. Suleiman)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 51% : 49%
Lövések: kapura: 3:5, mellé: 12:6
Szabadrúgás: 18:19
Szöglet: 3:3
Les: 2:3

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri