Mérkőzés

Beszámoló: Rózsahegy - DAC 1904 1:1 (1:1)

Beszámoló: Rózsahegy - DAC 1904 1:1 (1:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 19.10.2024, DAC 1904

Egy ponttal jövünk haza Rózsahegyről. A végeredmény már egy gyors gólváltást követően az első félidőben kialakult: Bassey fejesére büntetőből válaszoltak a hazaiak. A második játékrész izgalmasabbnak bizonyult az elsőnél, de az eredmény már nem változott.

Kéthetes bajnoki pauzát követően a Niké Liga 11. fordulójában Rózsahegyre utazott a csapat, amelynek keretéből hét játékos is meghívót kapott hazája válogatottjába az elmúlt napokban. A szombati meccsnapra azonban már ők is Xisco Muñoz rendelkezésére álltak. Vezetőedzőnknek így hat sérült játékosunkat, Bernátot, Csingert, Dimunt, Redzicet, Szárazt és Gruszkowszkit kellett nélkülöznie Rózsahegyen. „Fontos csata zajlik majd a felsőházért folyó küzdelemben, azt akarom a csapattól, hogy megmutassa a győztes ambícióit” – fogalmazott a mérkőzést megelőzően a spanyol tréner, aki ezúttal a 3-5-2-es hadrendet választotta.

Kellemes, napos idő fogadta a pályára lépő csapatokat. A lelátó egyik felében félmeztelenre vetkőzött hazai drukkerek, a másik, árnyékosabb oldalon kabátba bújt nézők foglaltak helyet a Čebrať hegység alatti stadion tribünjén, ahová a hazaiak vezetőedzőjét is „száműzték” erre a meccsre. Ondřej Smetana ugyanis az előző fordulóban, a Kassa elleni mérkőzésen összeszedett egy piros lapot. A cseh tréner kedve azt követően sem lett jobb, hogy már a 12. percben megszereztük a vezetést. A rengeteget robotoló Herc adott középre az alapvonalról, a magas labdát pedig Bassey fejelte Ťapaj háta mögé – 0:1. Nigériai támadónknak ez volt az első találata a bajnokságban.

Nagyon soká nem örülhettünk a vezetésnek, mert hét perc múlva Kružliak játékvezető a mészpontra mutatott Popović kapuja előtt. Ortiz ért hozzá kézzel a labdához a büntetőterületen belül, s noha megmozdulása nem volt szándékos, a VAR is megerősítette a bírói ítéletet. Popović ugyan jó oldalra vetődött, de a hálóba tartó labdának nem tudta útját állni. A büntetőt Lavrinčík értékesítette – 1:1.

Húsz perc telt el a mérkőzésből, és kezdődhetett minden előröl. A narancsmezesek pontrúgásból veszélyeztettek, egyszer pedig Tučný is kis híján megtréfálta a kapujától távol helyezkedő Popovićot, de a gólt mindkét alkalommal megúsztuk. A mi oldalunkon Herc volt rendkívül aktív, nyolc szögletet is elvégzett az első félidőben, ám egyik után sem rezdült a hazai háló. Yapinak volt még egy veszélyes kapáslövése és egy remek tekerése, a kaput azonban egyik alkalommal sem találta el. Mendez pedig centikkel maradt le Vitális remek beadásáról.

A szünetben csak a hazai oldalon volt csere, Xisco Muñoz még kivárt. Az 53. percben már a 11. szögletünket rúgtuk, de a korábbiakkal ellentétben ez most igazán veszélyes volt. Kár, hogy Bassey fejéről kapu mellé ment a labda. A második félidő pörgősebb, aktívabb játékot hozott az elsőnél. A középpályán szinte alig mozgott a labda, amely hol az egyik, hol a másik támadóharmadban volt játékban. A vendégszektorban helyet foglaló 43 DAC-drukkertől jött is a „Mindent bele!” buzdítás.

A 65. percben nagy helyzetet hagyott ki a hazai együttes. Fejpárbajt vesztettünk középen, Hladík nyargalt el a jobb oldalon, centeréről pedig csak pár centivel maradt le Chrien. A 68. percben az addigra már pályán lévő Ramadan egy távoli pontrúgásból vette be a kaput, de Kružliak érvénytelenítette a találatot, mivel közvetlen szabadrúgást ítélt, melyet szír játékosunk nem rúghatott volna egyből kapura. Felpezsdült a játék, mindkét csapat szerette volna megszerezni a győztes gólt. Az akarat a gyakori szabálytalanságok számában is megmutatkozott. A játékvezető nem fukarkodott a sárga lapokkal, melyekből öt perc alatt négyet is kiosztott: kettő az egyik, kettő a másik oldalon „talált gazdára.”

Rózsahegyi lehetőségek következtek: a csereként beállt Huf közelről nem talált be, Chrien fejesénél pedig Popović helyezkedett remekül. Luterán a tizenhatos vonaláról eresztett meg egy bombát, amely centikkel ment csak mellé, a másik oldalon pedig Almási fejese végezte hasonlóképp a 75. percben. Fokozta támadóerejét a liptói együttes: a 79. percben Hladík helyzeténél védett hatalmasat Popović, majd Huf távoli bombáját öklözte szögletre. A ráadás perceiben Kelemen fejese jelentett még nagy veszélyt a kapunkra, de az eredmény már nem változott.


Bassey Niké Ligában szerzett első találatával jutottunk vezetéshez, amire gyorsan válaszolt a hazai gárda. Mindkét csapat hajtott az újabb gólért, mégis pontosztozkodás maradt a vége. 11 forduló után a harmadikok vagyunk a tabellán, innen várjuk a jövő heti folytatást a Kassa ellen a MOL Arénában. A bajnoki meccset azonban még megelőzi a szerdai kupamérkőzés, a Slovnaft Cup nyolcaddöntőjében Vágsellyén lépünk pályára.



Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Nehéz mérkőzés volt, melyet az alakulása szempontjából két ellentétes félidőre oszthatunk. Az elsőben kontroll alatt tartottuk a játékot. Különböző helyzeteket dolgozunk ki, az ellenfél kapuja elé kerültünk. A második játékrész már kiegyenlített volt, de itt is sikerült lövőhelyzetbe kerülnünk, voltak lehetőségeink. A végén egy ponttal távozunk egy olyan ellenfél otthonából, ahol nem könnyű a pontrablás. Folytatnunk kell a munkát, hogy hatékonyabbak legyünk a helyzetkihasználásban, és megtaláljuk a csapaton belüli egyensúlyt.”

Peter Tomko, másodedző (Rózsahegy): „Igazából nem tudok mást mondani, mint az ellenfél edzője. Az első félidőben valamivel aktívabbak voltak a vendégek. Kidolgozott helyzetig nem igazán jutottak, inkább pontrúgásokból veszélyeztettek. A második félidő kiegyenlítettebb volt, a két tizenhatos között zajlott a játék. Megérdemelt döntetlen született két taktikailag jól felkészített csapat között. Számunkra jó löketet adhat a meccs az előttünk álló találkozókra.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

MFK RUŽOMBEROK - DAC 1904 1:1 (1:1)
Niké Liga, 11. forduló, Štadión pod Čebraťom, Rózsahegy, 2024. 10. 19., 15:30
Játékvezetők: Kružliak - Pozor, Štrbo
Nézőszám: 1033
Gólszerzők: 19. Lavrinčík (11 m), ill. 12. Bassey
Sárga lap: 33. Tučný, 67. Gabriel, 70. Lavrinčík, 91. Kelemen, ill. 41. Mendez, 45. Xisco Muñoz (vezetőedző), 69. Almási, 72. Yapi, 85. Ortiz
DAC 1904: Popović - Ortiz, Kacharaba, Brunetti - Yapi, Vitális (57. Ramadan), Bajo, Herc (84. Andzouana), Mendez - Trusa (K), Bassey (63. Almási)
Rózsahegy: Ťapaj - Gabriel, Köstl, Mojžiš - Gomola (46. Múdry), Lavrinčík, Luterán, Selecký - Hladík, Chrien (K) (88. Kelemen), Tučný (60. Huf)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 36% : 64%
Lövések: kapura: 6:2, mellé: 9:9
Szabadrúgás: 15:21
Szöglet: 4:11
Les: 1:4

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri