Mérkőzés

Beszámoló: Nagyölved - DAC 1904 0:3 (0:2)

Beszámoló: Nagyölved - DAC 1904 0:3 (0:2)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| sze 25.9.2024, DAC 1904

Magabiztos győzelmet aratva jutottunk tovább a Slovnaft Cup következő, negyedik fordulójába, miután Nagyölveden Trusa (2) és Szendrei góljaival legyőztük harmadik vonalbeli ellenfelünket.

A második fordulóban kapcsolódtunk be a Slovnaft Cup idei küzdelmeibe, ahol elsőként a hatodik vonalbeli Ipolyszalka együttesét győztük le 9:0-ára. A folytatásban már a III. ligából kaptunk ellenfelet, Xisco Muñoznak a Nagyölved ellen kellett felkészítenie a csapatát. „Nagyon fontos számunkra a Slovnaft Cup, ezért a legerősebb összeállításban küldöm pályára az együttest” – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően a spanyol vezetőedző, aki valóban állta a szavát.

Nagyölveden nagyon várták a sárga-kékeket, hiszen a faluból többen is bérletes szurkolóink közé tartoznak, így nem volt meglepő, hogy a 15:30-as kezdés ellenére csordultig megtelt a lelátó, és a pályát körülölelő korlát mellett is tömött sorban álltak a hazai szurkolók.

A barátságos fogadtatás ellenére igyekeztünk hamar a hazaiak tudtára adni, milyen szándékkal érkeztünk: elsőként Bajo, utána Bassey próbálkozott egy kaput elkerülő lövéssel, majd a 18. percben Vitális már a kaput is eltalálta egy jól kivitelezett szabadrúgásból, de hazai kapus, Krátky kiütötte a labdát. Egy perccel később viszont már ő is verve volt: Redzic alakította ki a gólhelyzetet, melyet a remek formában futballozó Trusa fejezett be – 0:1.

A gól után izgalmas pillanatok következtek. Előbb a hazai közönség reklamált büntetőt Smolák játékvezetőnél, de a bíró nem látta szabálytalannak Šoky földre huppanását. Utána kis híján egy öngólt is összehoztak a hazaiak: az első szögletünk után Kupecről pattant a labda a bal kapufára. Majd a 33. percben jött ismét a Redzic-Trusa duó és a második gól. A magyar játékos ismét gólpasszt jegyzett, Trusa pedig a gólt – 0:2.

Andzouana bombája majdnem meghozta a harmadik találatunkat, de Krátky nagyot mentett, így maradt a kétgólos előny. Vendéglátóink előtt a 37. percben adódott a legnagyobb lehetőség. A korábban évekig Aranyosmaróton futballozó Orávik ívelt egy szabadrúgást a hazai csapatkapitány, Domasta fejére, de szerencsénkre pontatlan volt a kísérlet, Popovićnak nem akadt dolga.

A kétgólos vezetést hozó első félidő után hármas cserét hajtott végre Xisco Muñoz. Trusa, Vitális és Redzic ment le, Szendrei, Herc és Tuboly pedig érkezett, a csapatkapitányi karszalag pedig Trusa kiválásával a mindössze 15 éves Bősze karjára került. Erősen indítottuk a játékrészt, mert Andzouana előbb szabadrúgásból, majd egy kapáslövést bemutatva találta el a kaput, Herc pedig a léc alá célzott, de mindhárom alkalommal Krátky kapus volt a győztes.

Vendéglátóink is igyekeztek, Šoky centere után Bujna lábáról pattant veszélyesen a labda, a gólt viszont megúsztuk. A végeredményt már a 71. percben sikerült beállítanunk: Herc ívelte az ötös vonalára a labdát, melyet Csinger fejelt kapura, de Krátky ezt még védeni tudta. Szendrei megismételt fejesénél viszont már nem volt esélye – 0:3. A hátralévő percekben újabb gól már nem esett, de ez is elég volt ahhoz, hogy továbbjussunk a Slovnaft Cup következő, negyedik fordulójába. Soron következő ellenfelünk kiléte a szeptember 30-i, hétfői sorsoláson derül majd ki.

Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Pozitívan értékelem a találkozót. Elvégeztük a munkánkat. Teljes erőbedobással játszottunk, ez a következő fordulóra tekintettel is örömteli. Egy turbulens időszakban vagyunk. Ma mindenki jó teljesítményt nyújtott, és nem sérült le senki. Bejutottunk a következő körbe, ez a legfontosabb. Innentől már a Nagyszombat elleni meccsre készülünk, ami olyan lesz, mint a Slovan elleni rangadó, hiszen itt is apró részletek fognak majd dönteni.”

Kristián Mako (Nagyölved): „Úgy alakult a mérkőzés, ahogy arra számítottunk: keveset volt nálunk a labda, és védekezésre kényszerített minket az ellenfél, így nem tudtunk abban a stílusban futballozni, ahogy megszoktuk a bajnokságban. Természetesen nem vállalhattuk fel a nyílt sisakos játékot a DAC ellen. Az első félidőben az ellenfél nagyobb nyomást helyezett ránk, a második játékrészben már mi is veszélyesebbek voltunk. Igyekeztünk gyors átmenetekkel támadásba lendülni. Ez az első félidőben nem sikerült, a másodikban volt két-három olyan lehetőségünk, melyet végig tudtunk vezetni, csak nem rúgtunk a végén gólt. A tisztes helytállás megvolt a részünkről, a DAC pedig megérdemelten nyert.”


ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

TJ DRUŽSTEVNÍK VEźKÉ LUDINCE - DAC 1904 0:3 (0:2)

Slovnaft Cup, 3. forduló, Nagyölved, 2024. 9. 25., 15:30
Játékvezetők: Smolák - Roszbeck, Vašš
Nézőszám: 2000
Gólszerzők: 19., 33. Trusa, 71. Szendrei
Sárga lap: 53. Szendrei
DAC 1904: Popović - Yapi, Csinger, Kacharaba, Andzouana (65. Ortiz) - Redzic (46. Tuboly), Bajo (65. Almási), Vitális (46. Herc), Bősze - Bassey, Trusa (K) (46. Szendrei)
Nagyölved: Krátky - Strakoš M., Pánsky, Horniak, Bujna - Domasta (K) - Mánya (72. Števonka), Kupec (68. Kóša), Orávik (40. Knesz), Šoky - Janek (46. Strákoš D.)

A mérkőzés statisztikája:

Lövések: kapura: 0:10 , mellé: 2:5
Szöglet: 2:5
Les: 2:0

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri