Mérkőzés

Beszámoló: Nagymihály - DAC 1904 0:3 (0:1)

Beszámoló: Nagymihály - DAC 1904 0:3 (0:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 17.8.2024, DAC 1904

Nagyon fontos találkozón szereztük meg a három pontot. Ezúttal a tőlünk legtávolabbi pályán, Nagymihályban győztünk. Három találatunkon három játékosunk osztozik.

A besztercebányai sikertelen pontszerzési kísérlet után a tavasszal a tabella tizenegyedik helyén végzett együttes, a Nagymihály otthonába látogattunk, hogy javítsunk az eddigi teljesítményünkön. Xisco Muñoz két helyen változtatott a kezdőcsapaton a legutóbb pályára küldött tizenegyhez képest: Andzoanát ezúttal padoztatta – így Dimun kezére került a kapitányi karszalag –, Almási helyett pedig Bernát kapott lehetőséget a spanyol edzőtől.

Ezúttal csendes vendégszektor fogadta a pályára érkezőket, csak a hazai ifjúság szórványos rikkantgatásai hallatszottak a lelátóról. Dohál játékvezető már a 6. percben segítségül hívta a VAR-szobát, ahol azt vizsgálták a kollégái, hogy Yapi beadása után Trusával szemben szabálytalankodott-e a hazai kapus, de a büntető végül elmaradt. A találkozó első tíz percében még a nagymihályiaknál volt többet a labda, ám fokozatosan átvettük a játék irányítását, és egyre veszélyesebb támadásokat szövögettünk.

Előbb Bernát, majd Trusa és Mendez előtt adódott lehetőség, az ellenkező oldalon pedig egykori játékosunk, Pačinda bombázott a jól felállított sorfalba egy szabadrúgást. A 29. percben Herc lökete minden addigi próbálkozásnál élesebb volt, de még ekkor sem örülhettünk a gólnak. Aztán ez a pillanat is eljött. A hazaiak veterán kapitánya, Žofčák kézzel ért a labdához, a játékvezető pedig – ismét némi VAR-ozást követően – a tizenegyespontra mutatott. A büntetőt Dimun higgadtan értékesítette – 0:1.

Pár perccel ezután a 100. bajnoki meccsét játszó Mendez kezére pattant a labda, de Dohál ezt vétlen kezezésnek ítélte meg, és a hazai közönség felháborodásának ellenére nem ítélt újabb büntetőt. A videóbíró kétszeri igénybevétele és több ápolás miatt hat perccel volt hosszabb az első félidő, de újabb veszélyes helyzetet és gólt már ebben a játékrészben nem látott a zempléni közönség és a vendégszektorba jegyet váltó 11 DAC-drukker.

A szünetben csak Anton Šoltis cserélt a hazaiaknál, Xisco Muñoz ekkor még nem nyúlt hozzá a kezdő tizenegyhez. Úgy tűnt, a nagymihályi védelem bevállalja a rizikót, több esetben is csak a szerencsének vagy a befejező fázisban elkövetett pontatlanságunknak köszönhették a hazaiak, hogy nem kapituláltak ismét. Dimun hosszú keresztlabdáját követően ilyen volt Trusa százszázalékos helyzete, melyet a kapufa állított meg. Az újabb beadás során viszont már nem volt pardon. Ezúttal Yapi volt a labda feladója, Trusa pedig a kapunak háttal állva csúsztatott fejjel – 0:2

Ez a találat kellett ahhoz, hogy végleg megnyugodjon a játékunk, és azt a focit játsszuk, amilyet elterveztünk. Ennek megfelelően alakítottuk ki a további helyzeteinket is: Herc lövése, Bernát próbálkozása is tapsot érdemelt, de még a hazai védővel, Taradudával is majdnem öngólt rúgattunk egy sarokrúgást követően. A 87. percben az akkor már pályán lévő Andzouana is jelezte egy 16 méterről leadott bombával, hogy legközelebb a kezdőben szeretné látni magát. Egy szó, mint száz, megdolgoztattuk a nagymihályi védelmet, míg Popovićnak szinte semmi dolga nem akadt.

A meccs lezárása viszont csak a ráadás utolsó percében következett. A gólpassz és a gól is két frissen beálló játékosunk nevéhez fűződik: a 96. percben a Niké Liga legfiatalabb játékosának, Bőszének átadását Redzic bal belsővel küldte a kapuba – 0:3. Megérdemelt vendéggyőzelem született Nagymihályban.

Örömmel térhet haza a csapat a „keleti portyáról”, miután Dimun, Trusa és Redzic találatával legyőztük a vendéglátóinkat. A meccshiányos tabellán jelenleg a második helyen tanyázunk, jövő héten pedig végre újra hazai környezetben lépünk pályára, ezúttal a Zólyombrézó ellen.

Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Számítottunk rá, hogy ma nem lesz egyszerű dolgunk, mert láttuk, hogy játszott eddig a Nagymihály. A mérkőzés néhány szakaszában mégis jól játszottunk. Ezekre a periódusokra kell alapoznunk, ezt kell folytatnunk tovább. Egy folyamatban vagyunk benne, és ezen belül kell keményen dolgozunk a továbbiakban is. Ma egy nagyszerű eredményt értünk el, aminek örülünk mi is és a klub is. Egy tizenöt éves játékosunk is pályára lépett, ami külön örömmel tölt el bennünket. Nincs más hátra, mint folytatni a kemény munkát. Ma fontos három pontot szereztünk, de tudjuk, hogy fel kell javulnunk, és néhány dolgot sokkal jobban kell megoldanunk. Arra kérem a szurkolóinkat, hogy jöjjenek ki jövő héten a hazai meccsre és támogassák a csapatot, mert velük a hátunk mögött sokkal erősebbek vagyunk.”

Anton Šoltis (Nagymihály): „Mi egy még nehezebb folyamatban vagyunk. Szerettük volna kihasználni azt, hogy a dunaszerdahelyiek nehéz helyzetben érkeznek hozzánk, mert az eredményeik miatt nagyobb rajtuk a nyomás. A tizenegyesig nem volt helyzet a meccsen, ideges volt a játék, a két tizenhatos közti mezőnyjátékot láthattunk. A büntető visszafogott bennünket, lehet, ha az ellenfél kezezéséért mi is megkapjuk a tizenegyest, az újraindított volna minket. Nem akarom az egészet a VAR-ra kenni, de azt hiszem, nekünk is járt volna a büntető. A második gól után az ellenfelünk jobb és gyorsabb volt nálunk. A középpályán még rendben volt a játékunk, de a támadásaink ma elmaradtak az elvárásoktól. El kell ismerni, hogy a vendégek jobban magasabb minőséget mutattak a befejezéseknél. Meg kell erősítenünk a csapatot, több minőségre van szükségünk. Remélem, hogy a hátralévő két hétben ez sikerül.”


ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

MFK ZEMPLÍN MICHALOVCE - DAC 1904 0:3 (0:1)
Niké Liga, 4. forduló, MFK Zemplín Michalovce, Nagymihály, 2024. 8. 17., 18:00
Játékvezetők: Dohál - Štofik, Čajka
Nézőszám: 1724
Gólszerzők: 32. Dimun (11m), 53. Trusa, 95. Redzic
Sárga lap: 28. Taraduda, ill. 20. Dimun, 22. Trusa, 33. Yapi, 65. Bajo
DAC 1904: Popović - Yapi (78. Andzouana), Dimun (K), Kacharaba, Brunetti, Mendez (85. Tuboly) - Vitális, Bajo, Herc (78. Bősze) - Bernát (68. Redzic) - Trusa
Nagymihály: Lukáč - Šimko, Taraduda, Bednár, Bahi - Žofčák (K) (55. Zubairu), Shimamura - Pačinda (46. Van Kessel) - Marcin (85. Linares), Issa (55. Petrik) - Acosta (65. Danko)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 54% : 46%
Lövések: kapura: 0:6, mellé: 5:12
Szabadrúgás: 20:11
Szöglet: 4:6
Les: 2:1

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri