Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Zira 1:2 (1:1)

Beszámoló: DAC 1904 - Zira 1:2 (1:1)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| csü 1.8.2024, DAC 1904

Kettős vereséggel búcsúzunk az UEFA Konferencia Ligától. A vendégek vezető találatára Mendez válaszolt, de Yapi kiállítása és a második Zira-gól végleg megpecsételte a sorsunkat.

Nagy kihívás előtt állt a csapat, miután egy héttel korábban 4:0-ára alulmaradt Azerbajdzsánban a Zira otthonában. A játékosok ennek ellenére fogadkoztak, hogy mindent megtesznek a továbbjutás kiharcolásáért. Xisco Muñoz ezúttal a 4-4-2-es hadrendet választotta.

Megpróbáltuk az első pillanattól irányítani a játékot, az első kaput eltaláló lövésünkre mégis a 10. percig várni kellett. Kacharaba tizenhatosba ívelt labdájára Trusa emelkedett a legmagasabbra, de fejese elhalt Tiago Silva kezében. A Zira játékosai nem siettek sehová, igaz, nekik nem is volt rá okuk. Ha kellett, körbepasszolgatták hátul a labdát, ha kellett, a kapusuk az időt húzta a kirúgásoknál. Nekünk illett volna futni az eredmény után, a B-középből jött is a „Harcoljatok, harcoljatok!” – buzdítás, de a helyzetek nem záporoztak – a 20. percben 1:0 volt a kaput eltaláló lövések száma.

Egy perccel később Utzig került gólhelyzetbe, de a blokkba lőtte a labdát, nem tudta növelni egyébként is vaskos előnyét az azeri együttes. Ekkor még nem. De a 25. percben jött a fekete leves: Djibrila mindenkit lefutott a bal oldalon, majd visszatette a labdát a teljesen üresen érkező Utzignak, aki ezúttal már nem hibázott – 0:1. Focit követelt a B-közép, ők is tudták, hat gól kellene a továbbjutáshoz. A 31. percben ismét a vendégek kerültek helyzetbe, de elpuskázták a lehetőséget. A B-közép közben egy „Üdvözlünk itthon, Laci!” feliratú transzparenssel köszöntötte az öt év után Dunaszerdahelyre hazatérő Almási Lászlót.

A mérkőzés Herc távoli, de sajnos pontatlan próbálkozásaival folytatódott, igyekezetünk pedig a 40. percben góllá érett. Herc szabadsúgása után Mendez elé került a labda, aki a bal oldali kapufa segítségével kíméletlenül kirúgta a hosszú sarkot – 1:1

A szünetben egyik oldalon sem volt csere, a félidőt pedig egyértelműen mi kezdtük jobban. Andzouana szöglet utáni bombája centikkel suhant el a kapu felett, majd Bajo 30 méteres léc alá tartó lövését piszkálta ki ujjheggyel a vendégek kapusa, s végül Trusa próbálkozása is elhalt az egyik védő lábán. A közönség hangja visszatért a helyzetek láttán, de az 56. percben minden megváltozott. Yapi utolsó emberként lerántotta a kapura törő Akmedzadét – azonnali kiállítás és tizenegyes. A büntetőt a Zira kapitánya, Aliyev magabiztosan értékesítette – 1:2.

Tömeges cserék következtek mindkét oldalon, Xisco Muñoz Bősze Leventének is lehetőséget adott, aki így minden idők legfiatalabb játékosaként léphetett pályára az európai kupaporondon. Csodát azonban a cserék sem tudtak már tenni a lefújásig, ezért idén a tervezettnél korábban búcsúzunk a nemzetközi szerepléstől.

Sajnos az új mez sem hozott szerencsét, és a fájó 4:0-s vereség után hazai pályán is alulmaradtunk az azeri Zirával szemben. Marad a Niké Liga, melynek küzdelmei során vasárnap az újonc Komáromot fogadjuk hazai közönség előtt.

Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Az értékelés ebben az esetben egyértelmű. Az ellenfél a párharc mindkét mérkőzésén jobb volt. Jobban odafigyeltek azokra a részletekre, melyek eldöntenek egy ilyen meccset. A Zira játékosai gyorsabbak voltak. Nem marad más hátra, mint folytatni a kemény munkát, hogy elérjük ezt a szintet. Voltak olyan szakaszai a találkozónak, amikor helyzeteket tudtunk kialakítani, volt lehetőségünk gólt lőni, de nem éltünk vele, ráadásul elkövettünk egy buta hibát, ami miatt megfogyatkoztunk. Jött a kiállítás és a tizenegyes. Abban a pillanatban tulajdonképpen eldőlt a mérkőzés. El kell gondolkodnunk, hogyan tudunk tovább lépni, hogyan tudunk feljavulni. Keményen kell dolgoznunk a jövőben.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - PFC ZIRA 1:2 (1:1)
UEFA Konferencia Liga, 2. selejtezőkör, visszavágó mérkőzés, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 8. 1., 20:30
Játékvezetők: Jovan Kačevski (MKD) - Slagjan Markoski (MKD), Branko Putilin (MKD)
Nézőszám: 3754
Gólszerzők: 40. Mendez, ill. 25. Utzig, 57. Aliyev (11 m)
Sárga lap: 72. Andzouana, 77. Bajo, 85. Cuesta (másodedző), 88. Vitális
Piros lap: 56. Yapi
DAC 1904: Popović - Yapi, Kacharaba, Brunetti, Mendez - Herc (61. Vitális), Dimun (61. Bernát), Bajo (80. Tuboly), Andzouana (K) - Almási (61. Redzic), Trusa (74. Bősze)
Zira: Tiago Silva - Aliyev (K), Ruan, Mutsinzi, Djibrila (73. Bayramov) - Akmedzade (67. Kuliiev), Hajiyev, Ibrahimli (67. Ibrahim) - Nuriyev (67. Isayev), Utzig, Volkov (67. Martins Junior)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 37% : 63%
Lövések: kapura: 5:3, mellé: 10:8
Szöglet: 5:6
Les: 0:1

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri