Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Szakolca 1:0 (0:0)

Beszámoló: DAC 1904 - Szakolca 1:0 (0:0)

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 10.2.2024, Kiss Balázs

Sovány, de annál fontosabb győzelmet arattunk a tavaszi szezonnyitón. Brunetti fejesgólja ezúttal aranyat, pontosabban három pontot ért a számunkra.

62 nap után visszatért a Niké Liga a MOL Arénába, ahol ezúttal a Szakolca együttesét fogadtuk. Ellenfelünk a kilencedik, míg mi az ötödik helyen teleltünk. Xisco Muñoz három, télen érkezett játékost is kezdőként küldött pályára, és a 4-3-3-as hadrendet választotta. „120 éve együtt” – hirdette egy hatalmas drapi a B-közép előtt kifeszítve klubunk kerek születésnapjára emlékezve.

Szép felvezetéssel kezdődött a találkozó, még a magasugrás világrekordere, Javier Sotomayor is megtisztelt bennünket egy ünnepélyes kezdőrúgással. A kapura rúgások száma viszont kezdetben elmaradt a várttól. A 19. percben kapitányunk, Andzuana aztán egy emberes lövéssel vette célba a kaput, de Junas szögletre mentett. Mintegy vesszőcsapásra megszaporodtak a lehetőségeink: Ramadan egy cselsorozat végén mellé gurított, majd az újonc Jürgens bombája pattant ki a kapusról.

A másik oldal is veszélybe került, mikor a 23. percben gyorsan átjátszotta a középpályát a Szakolca, Smékal pedig gólhelyzetbe került, de Popović jó kimozdulásának köszönhetően nem rezdült a hálónk. Megpróbáltunk azonnal válaszolni az ellenfél helyzetére. Jürgens és Trusa összjátéka után előbbi vállalta el a lövést, kicsivel később pedig Ramadan talált az oldalhálóba. Ezt követően kissé leült a mérkőzés, alábbhagyott a lendület, és a lehetőségek száma is visszaesett. A 43. percben viszont robbanhatott volna a lelátó: Trusa ajtó-ablak helyzetben Junasba lőtte a ziccert.

A szünetben csak mi cseréltünk, az újonc Dolčeket Mendez váltotta. Gólhelyzettel kezdtük a második félidőt, de Trusa túl soká kivárt, s végül ez lett a veszte. Az 52. percben Ramadan nyesett túlságosan alá a labdának; jó szögből próbálkozott, de 2-3 méterrel kapu fölé durrantott. Picivel később Vitális hasonló módon cselekedett a tizenhatos vonaláról, két védő szorításában.

Körbelőttük már a kaput, amikor elérkeztünk a mérkőzés 69. percébe, ami meghozta a várt áttörést. Vitális a hosszú oldalra adott be egy szögletet, ahol Brunetti fejéről a hálóba pattant a labda – 1:0. Sikerült végre feltörni az erdőhátiak szívós védelmét. Mindkét edző több alkalommal is cserélt már, amikor az ugyancsak a kispadról beálló Goure erőtlen gurítása kötött ki Junas kapus kezében. A hátralévő időben töredezetté vált a játék, a ráadás perceiben még egy kis csetepatéra is sor került a játékosok között, de az eredményen már semmi sem változtatott.

Tudtuk, hogy ha meg akarunk kapaszkodni a felsőházban, mindenképp szükségünk van erre a győzelemre. Nem ment gyorsan, de azért csak összejött: egy góllal legyőztük a Szakolcát, és itthon tartottuk a rendkívül fontos három pontot. A jövő héten Nagyszombatban vendégszerepelünk. Aki csak teheti, kísérje el a csapatot a vasárnapi rangadóra!

Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Néhányan csak most játszottak először egymással a csapatban. A kezdet így nem volt egyszerű, de az első félidőben így is akadt néhány lehetőségünk, és volt egy óriási helyzetünk is, ami nem ment be. Éreztük a szünetben, hogy hozzá kell adni valamit a játékunkhoz. A második félidőben aztán már fölényben futballoztunk, voltak helyzeteink, pontrúgások után is. A gólt is egy szögletből szereztük. Sok lövésünk volt, kapura is, mellé is. Tudom, hogy van még hová fejlődnünk. Pár játékosunk még csak néhány napja érkezett, így az elsődleges célunk a három pont itthon tartása volt. Ez sikerült, és most van előttünk egy hét, hogy a következő mérkőzésre készüljünk. Türelmesnek kell lennünk, főleg az új játékosokkal. A mérkőzéseken hosszabb ideig kell kontrollálnunk a játékot. Ma a 90 percből nagyjából 10 alakult az elképzeléseim szerint. Lépésről lépésre haladva arra törekszünk, hogy ez legközelebb 25, 35, majd 45 percre emelkedjen, végül pedig az egész meccsen az ellenőrzésünk alatt tartsuk a játékot. Mindehhez időre van szükség, hiszen ez egy folyamat. A lényeg ma a három pont volt, amivel egy újabb lépést tettünk előre.”

Pavol Majerník (Szakolca): „Vegyes érzések kavarognak bennem a mérkőzés után. Az első félidő a részünkről még rendben volt. Szervezetten játszottunk, a támadásba való átmeneteink is működtek, két veszélyes helyzetünk is volt. Trusa ajtó-ablak helyzeténél a kapusunk mentett meg bennünket. Úgy érzem, az első félidő után megérdemelt volt a döntetlen. A második félidőben viszont passzívak voltunk. Minden, ami az első játékrészben még működött, az a másodikban már csődöt mondott. A hazaiak nyomását éreztük, sokszor rögzített helyzetekből veszélyeztettek, s a végén egy ilyen pontrúgásból be is találtak. Ezt követően már nem tudtunk kezdeni semmit az eredménnyel.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - MFK SZAKOLCA 1:0 (0:0)
Niké Liga, 19. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 2. 10., 15:00
Játékvezetők: Kráľovič - Pozor, Štofik
Nézőszám: 4836
Gólszerző: 69. Brunetti
Sárga lap: 72. Gruszkowski, 83. Gore, 91. Herc, ill. 91. Krčík
DAC 1904: Popović - Gruszkowski, Kacharaba, Brunetti, Andzouana (K) (84. Oddei) - Vitális, Dimun, Jürgens (78. Herc) - Dolček (46. Mendez), Trusa, Ramadan (68. Goure)
Szakolca: Junas - Krčík, Hradecký, Podhorin, Černek- Nagy (K), Hollý (74. Mášik) - Morong, Gaži (82. Matejov) - Haša (74. Vlasko), Smékal (62. Sobczyk)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 52% : 48%
Lövések: kapura: 5:2, mellé: 8:2
Szabadrúgás: 14:19
Szöglet: 9:2
Les: 1:2

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri