Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Rózsahegy 0:0

Beszámoló: DAC 1904 - Rózsahegy 0:0

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| szo 20.4.2024, Kiss Balázs

Újabb döntetlent játszottunk a Rózsaheggyel, ezúttal azonban a már „megszokott” 1:1 helyett 0:0-val végződött a találkozó. A játék képe alapján egyértelműen megérdemeltük volna a győzelmet, de ma nem sikerült bevennünk az ellenfél kapuját.

A bajnoki címvédő Slovan otthonában elért döntetlen után a 6. fordulóval folytatódtak a Niké Liga felsőházi küzdelmei, amikor a tavasz „nagymenőjét”, a Rózsahegyet fogadta a MOL Aréna. A rájátszás második felét kezdtük meg ezzel a mérkőzéssel, amely az idény során a két csapat negyedik egymás elleni bajnoki összecsapása volt egyben. Xisco Muñoz a múlt hetivel megegyező kezdőt küldte a pályára, némi változtatással: az 5-3-2-es formáció helyett most a 4-2-3-1-es hadrenddel próbálkozott, csapatkapitányunkat, Andzouanát pedig feljebb tolta.

A MOL Arénában százötvenedszer adott jelt a kezdésre a játékvezető. Az első veszélyes helyzetre mindössze három percet kellett várni. Andzouana egy cselsorozat után visszaívelte a labdát Trusa fejére, de Frühwald végül lehúzta azt a levegőből. Percek teltek el, míg hasonló közelségbe kerültünk a kapuhoz, látszott, hogy jól felkészültek egymásból a csapatok. A 24. percben vezetett gyors támadás után Trusa kezdhette volna el a gólgyártást, de Koné átadását nem tudta kamatoztatni.

A legtöbb beívelés és centerbe betett labda csapatkapitányunktól, Andzouanától érkezett, de a veterán Maslo által irányított védősor jól szűrte ezeket a próbálkozásokat. Ha pedig verve voltak a narancsmezes hátvédek, még mindig ott volt Frühwald, aki magabiztosan védte a kapuját eltaláló lövéseket. Például Mendez löketét a 30. percben. Popovićnak is akadt viszont munkája, a 33. percben Hladík beadása után Maslo igyekezett a kapuba kanalászni a labdát, de kapusunk a helyén volt. Ezt követően Brunetti fölé szálló fejese, illetve Selecký jobb kapufa mellett elsuhanó labdája hozta lázba a közönséget, de gól végül egyik oldalon sem esett az első félidőben.

A szünetben egyik edző sem látta szükségét, hogy belenyúljon az összeállításba, de az biztos, hogy Xisco Muñoz fiai a kezdettől fogva támadóbb felfogásban futballoztak, mint az első játékrészben. Elsőként a DAC mezben századik tétmérkőzését játszó Dimun kemény bombája érdemelt tapsot a lelátóról, Frühwald csak ujjheggyel tudta szögletre tolni a labdát. Fokoztuk a támadásaink intenzitását, a tizenhatoson belül viszont kemény ellenállásba ütköztünk Masloék részéről.

Próbálkoztunk fejjel, próbálkoztunk távolról és próbálkoztunk közelről is, de túl jó napot fogott ki a rózsahegyi védőosztag. A 75. percben Koné és Mendez helyére friss támadókat, Gouret és Redzicet is pályára küldte a spanyol tréner, hogy még egyértelműbbé tegye győzelmi szándékunkat. A liptói energiák kimerültek a védekezésben, Popović kapuja egy alkalommal sem forgott veszélyben. A „Harcoljatok!” és a „Mindent bele!” is felharsant a B-középből a hajrá perceiben, de sajnos a labda nem találta az utat a kapuba. Egy ötös környékén kialakult kavarodás után egy büntetőgyanús helyzet zárta a mérkőzést, ezért kénytelenek vagyunk megelégedni a pontosztozkodással.

Talán a letapasztaltabb szakértők sem mondták volna a szezon elején, hogy a két csapat közti négy bajnoki mérkőzés mindegyike döntetlennel zárul majd, végül mégis is történt. Mivel a Zsolna is nyert, most mi vagyunk a negyedikek, de jövő vasárnap újra gyarapíthatjuk a pontjaink számát, mégpedig legfőbb riválisunk, a bajnoki címet már a múlt héten megvédő Slovan ellen. Töltsük meg a MOL Arénát, és küzdjünk meg együtt a dobogóért!

Edzői értékelés:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Az első félidőben elmaradt a teljesítményünk a várttól. Nem azt játszottuk, amit elterveztünk. Kiegyenlített volt a játékrész, de a második már teljes mértékben rólunk szólt. Intenzitás, agresszivitás és magas letámadás nélkül nem lehetünk jók 45 percen keresztül, de a második félidőben nagyszerű volt a játékosok reakciója, amivel nagyon elégedett vagyok. Remek második félidőt produkáltunk. Amit viszont nem értek, hogy ezeken a fontos mérkőzéseken és a bajnokságnak ebben a fontos szakaszában miért nem lehet minden mérkőzésen ott a VAR. Ha ma lett volna videóbíró, néhány szituációban más döntés születhetett volna. Az egész szezonban hasonló feltételek mellett kellene játszanunk, mint a többiek. Nincs más dolgunk, mint tovább dolgozni a kitűzött cél érdekében. Hisszük, hogy sikerülni fog.”

Ondřej Smetana (Rózsahegy): „Két különböző félidőből álló mérkőzést láthattunk. Az elsőben jól támadtunk, és próbáltunk érvényesülni a támadóharmadban, ha eljutottunk a tizenhatosig, de ott nem fejeztük be a helyzeteket. Többször is lőhettünk volna, de lelassultunk. Többet is kihozhattunk volna ebből a félidőből, hiszen jól helyezkedtünk, és jól kombináltunk egy erős ellenféllel szemben. A hazaiak ki akartak minket csalogatni, de az ellentámadásaikat kontrolláltuk. A második játékrészben az ellenfél nagyobb nyomás alá helyezett minket. Formációt váltott, és a jobb oldalon törte meg a játékunkat Andzouana révén. Kár, hogy nem voltunk aktívabbak, és nem tudtunk kijönni a nyomásból. Ezen még dolgoznunk kell.”

ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - MFK RUŽOMBEROK 0:0
Niké Liga, felsőházi rájátszás, 6. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 4. 20., 18:00
Játékvezetők: Smolák - Roszbeck, Vitko
Nézőszám: 4651
Sárga lap: 19. Dimun, ill. 31. Hladík, 77. Mojžiš
DAC 1904: Popović - Csinger, Kacharaba, Brunetti, Mendez (75. Redzic) - Herc (67. Ramadan), Dimun - Trusa, Vitális (87. Dolček), Andzouana (K) - Koné (75. Goure)
Rózsahegy: Frühwald - Malý, Maslo, Mojžiš - Luterán (K), Lavrinčík, Múdry, Selecký - Hladík (87. Janckuliak), Chrien (70. Boďa), Tučný (60. Domonkos)

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 61% : 39%
Lövések: kapura: 8:2, mellé: 7:2
Szabadrúgás: 15:12
Szöglet: 10:3
Les: 4:0

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri