Mérkőzés

Beszámoló: DAC 1904 - Besztercebánya 0:0

Beszámoló: DAC 1904 - Besztercebánya 0:0

A-CSAPAT
|
Mérkőzés
| va 10.11.2024, DAC 1904

Egy pontot szereztünk a Besztercebánya ellen. A találkozó utolsó fél órájában megfogyatkozva futballoztunk, de ellenfelünk nem tudott élni az emberelőny lehetőségével.

Revansot venni – ez volt a cél a ködös vasárnap délután a MOL Arénában, ahová négy nap után ismét ellátogatott a besztercebányai Dukla. A szerdai kupakiesés okozta heget csak egy bajnoki siker tudta volna feledtetni. Xisco Muñoz mindössze egy változtatást hajtott végre a keretben: Bajo helyett ezúttal Herc kezdett, míg az ellenfél edzője öt helyen is változtatott.

Hazai lehetőséggel indult a mérkőzés. A hosszú sarokra bemozduló Gruszkowski Mendeztől kapta a labdát, melyet fejjel igyekezett a kapuba juttatni. A bólintás jó volt, de Trnovský sajnos a labda útjába állt, így elmaradt a gólöröm. Hasonló jelenetre egy jó darabig várni kellett. Főleg a vendégek térfelén zajlott a játék, de a kapuk egyik oldalon sem forogtak igazán veszélyben. A következő lehetőség a 25. percben érkezett, Trusa azonban fölé fejelt.

A 35. percben már rezdült a háló, de szinte ugyanabban a pillanatban emelkedett a partjelző zászlaja is a magasba. Trusa iratkozhatott volna fel a gólszerzők listájára, de Gruszkowski passzának pillanatában sajnos lesen állt. Mindezt a viedószobában ülők is megerősítették. „Gólt kéne rúgni!” – hangzott el ezt követően a B-középből az egyértelmű üzenet. Szurkolóink felszólításának Gruszkowski a 44. percben szeretett volna eleget tenni, de kísérlete elhalt Trnovský kezeiben. 45 percnyi játék után így 0:0-ával vonultak be a csapatok az öltözőbe.

A szünetben egyik edző sem szánta rá magát a cserére. A találkozó pedig ott folytatódott, ahol az első félidőben abbamaradt. A 63. percben Tuboly egy kemény belemenést követően sárga lapot kapott Ruc játékvezetőtől, de a videószobából a bíró fülére szóltak, hogy ez durvább szabálytalanságnak tűnt a kameraképeken. A sípmester a vonal melletti monitoron visszanézte az esetet, s végül saját döntését megmásítva piros lapot adott Tubolynak – megfogyatkoztunk.

Nem voltunk könnyű helyzetben, de a vendégeink mintha nem tudtak volna mit kezdeni az emberelőnnyel. Ahelyett, hogy ostrom alá vették volna a kapunkat, ugyanolyan mezőnyjátékkal folytatódott tovább a mérkőzés. Sőt, kis szerencsével még akár a vezetést is megszerezhettük volna. A 74. percben ugyanis Trusa három védő gyűrűjéből remekül kilépve került ordító helyzetbe, de 15 méterről a léc fölé bombázott. Ez volt a találkozó addigi legnagyobb gólhelyzete. S mivel ennél több már nem is akadt a hátralévő időben, ezért a mérkőzés jegyzőkönyvébe végül a 0:0-ás végeredmény került.

14 forduló után továbbra is a negyedik helyet foglaljuk el a bajnoki tabellán. Pontjaink gyarapítására két hét múlva lesz lehetőségünk, mivel a jövő héten a válogatott mérkőzések miatt nem lesz bajnoki forduló. Legközelebb is hazai pályán fogadjuk soros ellenfelünket, a nagymihályiakat.

Edzői nyilatkozat:

Xisco Muñoz (DAC 1904): „Különböző fázisai voltak a mérkőzésnek. Volt, hogy nagy fölényben játszottunk, helyzeteket alakítottunk ki és domináltunk. Mindez a piros lap után változott meg, ami befolyással volt a játékunkra. Végeredményben jól reagáltunk, nagyobb tapasztalattal futballoztunk, mint a korábbi találkozókon. Ez mindenképp pozitívum, ahogy a csapat hozzáállása is, és ahogy a 90 perc során összetartott és igyekezett megszerezni a győzelmet. A negatívum maga az eredmény, hiszen ennek a döntetlennek nem örülhetünk igazán. Elnézést kérünk a szurkolóinktól. A fiúk mindent megtettek, hogy három ponttal örvendeztessék meg őket, de az nem jött össze. Néha ez megesik, ám nekünk folytatnunk kell tovább.”

Marek Bažík (Besztercebánya): „A teljesítményünket befolyásolta a szerdai találkozó, amely sok erőt kivett belőlünk. Ez ma a támadásaink során mutatkozott meg a leginkább, és aktivitásban is elmaradtunk a várttól. A kiállításig a hazaiak voltak jobbak. Az egy pontot elfogadjuk, három hónap alatt három meccset játszottunk a DAC-cal, ezeken négy pontot szereztünk, a kupában pedig továbbjutottunk, és egyik alkalommal sem kaptunk gólt. Mindez pozitívum. Ha össze kell hasonlítanom a szerdai meccsel a mait, akkor az mindenképp jobban sikerült.”

ELŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS

DAC 1904 - MFK DUKLA BANSKÁ BYSTRICA 0:0
Niké Liga, 14. forduló, MOL Aréna, Dunaszerdahely, 2024. 11. 10., 15:30
Játékvezetők: Ruc - Štrbo, Štofik
Nézőszám: 2239
Sárga lap: 23. Mendez, ill. 54. Slebodník, 68. Považanec
Piros lap: 64. Tuboly
DAC 1904: Popović - Gruszkowski (57. Bősze), Csinger, Ortiz, Brunetti, Mendez - Tuboly, Vitális (63. Bernát), Herc - Almási (73. Bajo), Trusa (K)
Besztercebánya: Trnovský - Mensah, Hlinka, Willwéber (K) - Pišoja (84. Malec), Považanec, Richtárech (89. Ľupták), Záhumenský - Slebodník (57. Veselovský), Hanes (57. Šikula), Rymarenko

A mérkőzés statisztikája:

Labdatartás: 56% : 44%
Lövések: kapura: 2:2, mellé: 8:4
Szabadrúgás: 20:24
Szöglet: 2:2
Les: 4:1

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri