Hír

Borbély Balázs veszi át az ETO irányítását

Borbély Balázs veszi át az ETO irányítását

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 24.4.2024, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

Győrben folytatódik Borbély Balázs edzői pályafutása.

Borbély Balázs Győrbe távozott, Xisco Muňoz korábbi asszisztense lett az ETO vezetőedzője.

Borbély a februárban kinevezett Szergej Kuznyecov helyét veszi át, azzal a céllal, hogy az NBI-be juttassa a négyszeres magyar bajnok együttesét. Öt fordulóval az idény vége előtt az NBII 3. helyére csúszott vissza az ETO, három pontra lemaradva a feljutást jelentő második helytől.

„A tulajdonos úrral folytatott egyeztetés után úgy határoztunk, hogy Balázst nevezzük ki az ETO élére. Személyiségével, lojalitásával és kemény, kitartó munkájával egyértelműen kiérdemelte ezt a lehetőséget. Bízunk benne, hogy fel tudja tüzelni a győri partnerklubot, és az ETO az ő segítségével is sikeresen használja ki a történelmi lehetőséget a feljutásra,” nyilatkozta honlapunknak Jan Van Daele, a DAC ügyvezető igazgatója.

Borbély Balázs Dunaszerdahelyen született 1979. október 2-án és a DAC-ban nevelkedett. 1998 és 2000 között 42 mérkőzésen lépett pályára klubunk színeiben az első- és másodosztályban. Sikeres aktív pályafutását követően edzőként folytatta. A tartalékcsapatunknál és az ifjúsági együttesünknél is dolgozott. A 2014/15-ös és a 2016/17-es szezonban a felnőttcsapatunknál volt segédedző, majd akadémiánk együttesei mellett dolgozott. Következett a Ligetfalu és a Ferencváros, majd 2022 nyarán visszatért anyaegyesületéhez, ahol az elmúlt közel két évben asszisztensként dolgozott.

Sok sikert Győrben!

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri