Hír

Ankét: az őszi szezon a játékosok szemével (II.)

Ankét: az őszi szezon a játékosok szemével (II.)

A-CSAPAT
|
Hír
| sze 17.12.2014, Nagy Krisztián

Az őszi idény befejeztével megkérdeztük a játékosokat, hogyan értékelik a csapat teljesítményét, és hogy mi volt számukra az ősz csúcspontja. Ma közöljük a válaszok második részét. 

Andrej Pernecký

„Mint mindenki, én is 50 százalékra vagyok elégedett az őszi idénnyel. Nem sikerült a hatodik helyig végeznünk, mint ahogy azt terveztük, így egy kicsit csalódottak vagyunk. Remélem, tavasszal sikerül oda kerülnünk, ahol lenni szeretnénk. Mindent megteszünk ezért. El kell kezdenünk idegenben is gyűjteni a pontokat, nem csak otthon.”

„Örülök, hogy lehetőséget kaptam a kapuban, én ezt tartom az ősz csúcspontjának, a Szenice elleni 3:0-s győzelemmel együtt.”

Saláta Kornél

„Az őszt ötven-ötven százalékra értékelem. Néhány hazai összecsapáson jól játszottunk, de idegenben gyengék voltunk. Jövőre meg kell tanulnunk kint is győzni, azután jobb lesz a helyzet. A kilencedik hely nem tükrözi a valóságot, szerintem ennél jobb csapatunk van. Ha elkezdünk jobban játszani és védekezni, biztosan feljebb lépünk a táblázaton.”

„Mindjárt az első, aranyosmaróti találkozó, ahol sikerült gólt szereznem. És aztán a Trencsén elleni, melyen 3:2-re fordítottunk, és akkor is betaláltam.”

Ivan Šnirc

„Ami a helyezést illeti, átlag alattinak mondanám. Egészen jól játszottunk, jobban, mint tavasszal, csak most hiányzott egy játékmester. Ez az egyetlen rossz dolog a csapatunkban, egyébként ügyes játékosaink vannak.”

„Nekem azok a mérkőzések lesznek emlékezetesek, amelyeken játszottam. Például az utolsó, zsolnai találkozó.”

Straka Gábor

„Nem tudom pozitívan értékelni az őszt, mert úgy érzem, hogy több pontot szerezhettünk volna. Négy-öt meccsen nyernünk kellett volna, de nem tudtuk megszerezni azt a három pontot. Ez az, ami bánt.”

„Az ősz legjobb pontja talán az volt, amikor Trencsén ellen 0:2-ről sikerült megfordítani 3:2-re. Ezen kívül volt még pár jó meccsünk, de az eredmény sokszor nem olyan lett, mint amilyenre gondoltuk.“

Horváth Béla

„Nyáron érkeztem, és mivel a fiúk nagyon jól teljesítettek tavasszal, magasan volt a mérce. Erre akartunk alapozni, ami sikerült is, mert hazai pályán szintén veretlenek maradtunk. A csapat jó formában volt, de úgy érzem, több volt bennünk, mint a kilencedik hely. Pozitívan értékelném azt, hogy stabilizálódtak az alapvető dolgok, amelyek a foci körül vannak. De pontokban kevesebbet értünk el, mint amit megcéloztunk. Úgy mondanám, hogy fejlődött a csapat, viszont a nézők számára jó pár meccsen alulmaradtunk. Főleg a hazai meccsekből többet is kihozhattunk volna, és akkor most könnyebben lélegezhetnénk.“

„A csúcs? Úgy érzem, hogy még nem voltam a csúcson. Minden egyes meccset nagyon jó volt átélni, főleg ami a hazaiakat illeti, mert ilyen nézők előtt nagyon jó játszani. Örültem minden győztes meccsnek, szintén a veretleneknek idegenben. Sajnos volt jó pár olyan hazai meccs, ahol többet is nyújthattunk volna, és a döntetlenek helyett behúzhattunk volna a győzelmet, de jól esett, hogy a nézők pozitívan álltak hozzá és megtapsoltak minket, ami nagy pozitívum. Remélem a csúcs még vár rám, és szeretném már tavasszal elérni.“

Peter Štepanovský

„Csak az őszi szezon felétől léphettem pályára, először a tizenegyedik fordulóban játszottam. Több olyan meccset kellett volna megnyernünk, amelyek döntetlennel értek véget. Kár, mert megvoltak a helyzetek, és lehetnénk feljebb a tabellán. És a csúcspont: mikor megfordítottuk a Trencsén elleni találkozót. Az volt a legjobb meccsünk.”

Jakub Brašeň

„Az ősz nem volt optimális, nem teljesítettük az elvárásokat. Sok döntetlenünk van, és ha ezek közül legalább három-négyet megnyertünk volna, sokkal jobb lenne a helyzet.”

„A legjobb momentum bizonyosan a Trencsén elleni hazai találkozó volt. Nem tudom, átéltem-e már valami hasonlót.”

Szarka Ákos

„Számomra specifikus volt az ősz, mert a találkozók nagyobb részét kihagytam, és csak hat fordulóban léptem pályára. Örülök, hogy felfüggesztették a büntetésem, és visszatérhettem a körforgásba. Számomra az volt a csúcspont, mikor megtudtam, hogy a büntetés lejárt. Az eredményekkel nem lehetünk elégedettek. Mint ahogy az már elhangzott, a hatodik helyig akartunk végezni. Főleg a hazai mérkőzésekkel rontottuk el ezt, de bízom benne, hogy a tél folyamán jól felkészülünk a tavaszra, és olyan helyen végzünk, ahol a játékosok és a klub is szeretnék.”

Roman Sabler

„A 16. fordulóig - ahogy azt az edző egy interjúban is mondta - jól ment nekünk. Ott álltunk, ahol állni szerettünk volna, és ha eredményesebben zárjuk az utolsó három meccset, elégedettebbek lehetnénk, kellemesebben telhetne a téli szünet. Ami személyemet illeti: nem mondhatom, hogy elégedetlen vagyok, hiszen minden mérkőzésen pályára léptem. De a jó kezdet után azt vártam, hogy az ősz végén legalább egy-két góllal több lesz a nevem mellett.”

„Legszívesebben azokra a találkozókra emlékszem, amelyeken gólt szereztem. Ezek közül is főleg a hazai, Kassa elleni összecsapás marad meg az emlékezetemben, mert ennyi ember előtt gólt szerezni remek érzés. Még a Trencsén elleni meccs emlékezetes, hiszen 0:2-ről sikerült győznünk. Nagyszerű érzések voltak bennem, és mindegyik gólnak úgy örültem, mintha én lőttem volna.”  

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri