Hír

Schäfer András: Ennél többet érdemeltünk volna

Schäfer András: Ennél többet érdemeltünk volna

A-CSAPAT
|
Hír
| csü 24.6.2021, mlsz.hu (foto), Krisztián Nagy (text)

Megszerezte második válogatott gólját, amely majdnem a mennybe, pontosabban az Eb nyolcaddöntőjébe repítette csapatát. Schäfer András nyilatkozata a tegnapi Németország-Magyarország (2:2) mérkőzés után.

„Éreztük, hogy egy egész ország áll mögöttünk. Úgy gondolom, hogy ennél többet érdemelt volna a csapat. Mindhárom mérkőzésen nagyon jól küzdöttünk. Ha a németek és a portugálok elleni meccsből levonunk tizenöt percet, akkor most öt pontunk lenne. Nagyon nehéz most bármit mondani, le a kalappal a srácok és a szurkolóink előtt. Nagyon büszke vagyok az egész csapatra, de úgy vélem, többet érdemeltünk volna. Nagyon rossz érzés így kiesni. A félidei szünetben megbeszéltük, hogy 50 percig az életünkért fogunk küzdeni, futni. Így is tettünk, hősiesen védekeztünk. Ha egy csapat ennyire akar, akkor annak megvan az eredménye. Sajnos most a szerencse nem volt mellettünk a végén, kétszer is megpattant az egyenlítő lövés. Ilyen az élet. Fityó (Fiola Attila) azt mondta, a saját bőrén tapasztalta, hogy amit elvesz, azt vissza is adja. Remélhetőleg ezt majd a világbajnoki selejtezők során visszakapjuk. Úgy gondolom, hogy egy Európa-bajnoksággal a hátunk mögött egy tapasztaltabb és erősebb válogatott tér vissza a jelenlegi hiányzókkal együtt. Véleményem szerint nagyon sok van bennünk és remélhetőleg ezt ki is tudjuk hozni magunkból. Még egyszer le a kalappal a stáb, a szurkolók és a csapat előtt” – mondta az M4-nek könnyekkel a szemében Schäfer András, aki a magyar csapat mindhárom eb-mérkőzésén kezdőként játszott. Tegnap végig a pályán volt, és kilencedik válogatott mérkőzésén megszerezte második találatát.

A whoscored.com értékelése szerint Schäfer 6.86-os jeggyel tegnap a magyar csapat negyedik legjobba volt, három német légiós után (Szalai Ádám, Sallai, Orban). Schäfer tegnapi gólját itt tekinthetik meg.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri