Hír

Schäfer András: Nagyon boldog vagyok

Schäfer András: Nagyon boldog vagyok

A-CSAPAT
|
Hír
| pé 4.9.2020, mlsz.hu (foto), Krisztián Nagy (text)

Első behívóját kapta és a legelső adandó alkalommal mindjárt be is mutatkozott a felnőtt válogatottban a 21 éves középpályás.

„Nagyon örülök, úgy gondolom, hogy nagyon jól játszott a csapat és tejesen megérdemelten nyertünk” – nyilatkozta honlapunknak röviddel a tegnapi Törökország-Magyarország (0:1) Nemzetek Ligája-mérkőzést követően Schäfer András.

A 21 éves középpályás korábban az U21-es keret tagja volt, remek dunaszerdahelyi teljesítményei azonban a felnőttválogatottba repítették. Marco Rossi szövetségi kapitány összesen hat újoncot hívott be a szeptemberi mérkőzésekre (a folytatásban a magyarok vasárnap 18 órától az oroszokat fogadják a Puskás Arénában), közülük tegnap csak Schäfer lépett pályára.

„Nagyon boldog vagyok, hogy győztes meccsen debütáltam. A pályára lépesem előtt a kapitány azt mondta, úgyis tudom mi a feladatom és hogy harcosan játszák, pont ahogyan szoktam. A lefújást követően gratulált és azt mondta, hogy picit agresszívabb szoktam lenni. Viszont nem akartam, hogy egy az egyben levegyenek, ha kitámadok, és utána kettő ez egyre vigyék a labdát. Az első meccsemen viselt mezemet édesapámnak adom születésnapja alkalmából. Általában úgyis ő vigyáz ezekre az ereklyékre” – fűzte hozzá boldogan a fiatal középpályás.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri