Interjú

Schäfer András: Elnézést kérünk a szurkolóktól

Schäfer András: Elnézést kérünk a szurkolóktól

A-CSAPAT
|
Interjú
| hé 22.3.2021, Nagy Krisztián, foto: Lelkes Ernő

„Remélhetőleg a szünet jót tesz majd a csapatnak.” Középpályásunk a tegnapi rangadó után egyből Tatára utazott, ahol a magyar válogatottal készül a 2022-es vb-selejtezőkre.

„Nagyon nehéz bármit is mondani. Nem érdemeltünk győzelmet, az utolsó három perc alapján pedig még az egy pontot sem. Az első félidőben mi irányítottuk a játékot és a másodikban is ezt kellett volna nyújtanunk, talán még bátrabban futballozva. Így is tettünk, de fegyelmezetlenek voltunk, hiszen két gyors ellentámadásból két gólt kaptunk. Mindkettő elkerülhető lett volna. Elnézést kérünk a szurkolóktól, bele kell nézni a fejekbe és remélhetőleg a szünet jót tesz majd a csapatnak” – mondta csalódottan a tegnapi Nagyszombat-DAC (3:2) kerületi rangadót követően Schäfer András, válogatott középpályásunk.

Csapatunkból ő és Kalmár Zsolt kaptak behívót Marco Rossitól a márciusi vb-selejtezőkre. „A tegnapi mérkőzést követően Zsoltival rögtön Tatára utaztunk a válogatott összetartásra, de sajnos ilyenkor nem jó kedvvel megy az ember. A nemzeti csapattal három nagyon nehéz mérkőzés vár ránk. A lengyelek ellen ki-ki meccs lesz, azt követően pedig általában nehéz feladat behúzni a kötelező győzelmeket, de meg kell mutatni, hogy minőségi gárda vagyunk. Rossi szövetségi kapitány biztosan összerakja a csapatot a rendelkezésre álló néhány nap alatt, de igazából nagy varázslatra nincs is szükség, hiszen a közelmúlt sikereinek köszönhetően alaposan összecsiszolódtunk és családias hangulat uralkodik az együttesen belül. Remélhetőleg Zsoltival mihamarabb kiheverjük a nagyszombati vereséget és a lehető legpozitívabban tudunk készülni a válogatottban előttünk álló három összecsapásra” – bizakodik Andris, aki tavaly szeptemberben debütált, és összesen eddig négy rajtot gyűjtött címeres mezben.

deneme bonusu veren siteler Deneme Bonusu Veren Siteler 2025 Deneme Bonusu Veren Siteler Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri Deneme Bonusu Veren Siteler Yeni Deneme Bonusu Veren Siteler Bonus Veren Siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonusu veren siteler deneme bonus veren siteler deneme bonusu veren siteler 2025 deneme bonusu bahis siteleri Deneme Bonusu Deneme Bonusu Veren Siteler casino siteleri